Újévi üzenet röviden

"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." Filippi 3:13-14
Ez volt az egyik ige, amivel a 2018-as évnek nekivágtam. Mindezt azok után olvastam, hogy az elmúlt év hálaokait felsoroltam. Azon gondolkoztam, miért van az, hogy a jót is el “kell” felejtenem? Mert az, hogy a nehezet, a szomorúságot elfelejtem, elengedem, az érthető, hisz múltbeli terhek cipelésével nehéz vagy lehetetlen az előrejutás.
Na de, az áldások, sikerek, örömök dédelgetése sem jobb.
Ráébredtem arra, hogy elő-előfordult velem, hogy belekényelmesedtem a hálaadásba … s ez most kissé furcsán hangzik, de kifejtem: annyira hálás voltam, vagy örültem az áldásnak, hogy úgy éreztem minden rendben van, s kevésbé volt már meg bennem a késztetés arra, hogy újra és újra cselekedjek, szolgáljak, “le tegyek valamit az asztalra” (s ezt most értésétek jól), hisz már elértem a jót, már megalakult egy házicsoport a gyülekezetben, már ez vagy az a misszió is elindult, már megtért xy stb.

Tehát arra jutottam, hogy az év vége és/vagy eleje nagyon jó lehetőség arra, hogy az elmúlt időszak nehézségeit és örömeit is az Úr elé vigyem, majd azokat elfelejtve, úgy induljak neki az új évnek, mint egy teljesen tiszta lapnak egy füzetben. Hisz minden év új lehetőség arra, hogy Istenhez közelebb kerüljek, és Őt szolgáljam, utóbbi nem csak lehetőség, kötelesség is.
Nekem ezt mutatta meg az Úr most, neked mi volt az újévi üzeneted?
Dombi Mirjám

Óévi parlag

A gyülekezetünkben minden év utolsó istentiszteletén lehet igeverset húzni, ami bátorítás, üzenet lehet számunkra az elkövetkező évvel kapcsolatban. Valahogy nekem minden ilyen ige jó ötletnek bizonyult eddig. Valamikor 18 éve kaptam először így idézetet a Bibliából, egy ifjúsági szilveszteren. Az üzenet ütős volt, többek között ez vezetett még abban az évben Istenhez, újjászületéshez.

 „Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” Jeremiás 29: 13

Szóval szeretem ezeket az ige-osztogatós alkalmakat, gyermeki izgalommal várom. Tudom, hogy imádság, böjt áll legtöbbször mögöttük, azért hogy ezek az üzenetek betöltsék rendeltetésüket.

Ott ültem az év utolsó napján az esti istentiszteleten. Az énekek ugyanolyan szépen hangzottak, mégsem emelték magasba a lelkem. Az igehirdető számomra idegen volt, és be is tudtam ennek a ténynek, hogy olyan hidegen, üresen koppantak a lelkemre az igéből vett gondolatok. Aztán elkezdtem a Bibliámat lapozgatni. Ez be szokott válni többnyire. Olyan nagyon vágytam valamire, ami megdobogtatja a szívem, ami emlékeztet arra, hogy közöm van Istenhez, a mennyhez, hogy bennem van Krisztus Szelleme. De nem történt bennem semmi érdemleges. Az imáim is, amit a padban motyogtam kopottak, erőtlenek voltak.

Aztán a kártya, amit izgatottan vettem el, nos, az sem hozta meg a hozzá fűzött reményeimet.

Elolvastam egyszer-kétszer, aztán bedobtam a táskámba. Ez egy ilyen nap -gondoltam és az események pörgése elnyomta a lelkemben a csalódottságot.

Másnap csendességemben újra ugyanazt éreztem. Nem szól hozzám az Úr Igéje. nem hat a gondolkodásomra, nem érinti meg a szívemet. Akkor már nem hagyott nyugodni a dolog. Este fogtam magam és elindultam keresztül kasul a szilveszteri bulikat pihenő kietlen városon.

És ahogy baktattam, imádkoztam, önvizsgálatot tartottam. Bevillant a magvető példázata, az útszélre, a sziklák, tövisek közé és a jó földbe hulló magvakkal. Döbbentem ismertem fel, hogy miközben sűrűn zajlott az élet észrevétlenül rossz talaj lett a szívem. Kitaposott, kérges útszéli parlag. Annyi minden változott az utóbbi időben, amióta a mindennapjaim, a gondolataim és érzéseim meglehetősen jelentős részét a munkám uralja. S engedtem, hogy ennek a kihívásai, örömei, küzdelmei megbolygassák a prioritásokat az életemben. Éppen az Isten jelenlétében eltöltött idő, az Ige tanulmányozása sérült leginkább. Egy ideig nem éreztem ennek a következményeit, tudtam, hogy Isten kegyelmes, nem az érdemeim miatt szeret. Szeretetét nem befolyásolja a vele eltöltött idő mennyisége, megért, látja a szívemet, hogy igyekszem hűségesen élni. Nem hajszolom a tökéletességet, higgyétek el, (kigyógyított belőle az Úr) de messze nem volt ideális az utóbbi idő ebben a tekintetben. Annyiszor csak apró falatok, gyorsétkezések: egy kis igécske, amit automatikusan küld a telefonomra letöltött program, az esti álomba merülés a kinyitott Biblia mellett, egy-egy szívemhez szóló dal az autóban óvodába-iskolába-munkába menet, gyermek-áhítatok, vagy éppen Mai-Ige morzsák őriztek meg a lelki éhenhalástól.

De előbb utóbb kifogytak a tartalékaim, és valami más táplált, mert a szívem megkeményedett. Nem tudtam ezen a tényen szépíteni többé. És nem csak a keménység, hanem a madarak… jöttek azok is. Nem tudott mélyre ereszteni bennem az Isten beszéde, nem volt időm igazán elmélkedni, forgatni a szívemben, mert a sok-sok madárkára kellett koncentrálnom: az óvodában kapott 25 gyermekre, a sok új helyzetre, amit a családban meg kellett oldani, a számtalan konfliktusra, amit kezelni kellett munkaidőben, na meg otthon is. S hullhatott az Ige, nem kapott sok esélyt a lelkem termőföldje felett köröző madárseregtől.

Ahogy járkáltam a sötétségben elkezdtem imádkozni azért, hogy Isten munkálkodjon velem együtt, azon, hogy felszántsuk, kipucoljuk, jó talajjá tegyük a lelkem.  Igen, tudom, hogy ez egy igazán bátor imádság, végiggondoltam jól mielőtt kimondtam. Mert láttam már a saját életemben is, és másokéban is, hogy hogyan szánt az Isten. De inkább ez, mint a közöny, és a távolság Tőle. Bízom az Ő szeretetében. S kész vagyok arra, ami az én dolgom, a megalázkodásra, a nagytakarításra, a küzdelemre, hogy helyére kerüljenek a prioritások.

„Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását. Mert ez tudja megmenteni a lelketeket. Jakab 1:21EFO”
“Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél el minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.” 1. Kor 11:31,32

Sokszor adok hálát azért, amikor imádkozom, hogy Isten nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszek. Valójában ez mostanában a kedvenc „kegyes szófordulatom”. Olyan vigasztaló számomra. Olyan valóságos.

Nemrég elővettem újra a szilveszteri istentiszteleten kapott igét, s kikerestem az egész fejezetet. Nagyon nagy bátorítást merítettem belőle.

Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban! Zsoltárok 27:14

Végül ez a vers lett nagyon hangsúlyossá ebből a Zsoltárból.

„Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A te orcádat keresem, oh Uram!” Zsoltárok 27:8 Károli 

Atyám! Köszönöm, hogy nevelsz, hogy a világgal együtt el ne vesszek. Köszönöm a kegyelmet, ami megtart, akkor is amikor növekszik a sötétség körülöttem. S köszönöm, hogy megtalállak ma is, ha kereslek, és teljes szívemmel akarlak.  Ez a kiemelt projektem erre az évre. Keresni a TE arcod, jelenléted, a Tőled jövő dicsőséget, ami nélkül szűkölködöm. Jelentsd ki magad nekem ebben az izgalmas, de kihívásokkal teli időszakban, ahová a te kezedet fogva indultam el. Kérlek, tedd a szívem alkalmassá, hogy beszédeid megmaradjanak benne, és gyümölcsöt teremjenek. Tudom, hogy vannak testvéreim akik ennél jóval nagyobb nehézségeket élnek meg, ennél keményebb helyzetekben kell kitartaniuk és dicsőségedre lenniük. Kérlek, tarts velük ezen az úton. Ragyogj feléjük. Mutasd meg a te dicsőségedet az életünkben.
Ámen

 

   Pápai Márta Zsófia