Jézus Ígéretei 2. rész: De nem dőlt össze

Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és az összedőlt, és teljesen elpusztult. Máté 7.24-27

Két évvel ezelőtt, a gyülekezeti táborban, született bennem egy elhatározás, hogy amikor olvasom a Bibliát, nem fogok addig továbbmenni, amíg meg nem tettem, amit olvastam. „Sajnos” pont utána következett nekem a Hegyi Beszéd, és úgy éreztem, ha meg akarnék felelni az elhatározásomnak, soha többé nem olvashatnék Bibliát. Azt gondoltam, hogy ha két felsőruhámból az egyiket oda kellene adnom, és egy kikényszerített mérföld után, önként kellene mennem még egyet, az élet lehetetlenné válna a számomra. Így egyszerűen imádkoztam azért, hogy Isten változtasson meg, hogy az az indulat legyen bennem, ami Jézusban volt. És noha nem vártam magamtól egyik napról a másikra radikális változást, hittel ráálltam arra, hogy nem az a normális, ahogy én élek, hanem az, amit Jézus tanít. Elkezdtem sokkal komolyabban venni az engedelmességet. Nem azt mondani, hogy igen, ezek szép dolgok, milyen jó lenne így tenni, stb. Hanem azt, hogy amit olvasok, az annyira távol van a jelenlegi életemtől, hogy elképzelni is nehéz. De engedelmes akarok lenni. Atyám, mutasd meg nekem hogy ezen a héten kinek adjam oda azt a felsőruhámat, amit amúgy meg szeretnék tartani.

Mostanában volt, hogy amikor kérdezték valamiről, miért csinálom, kapásból rávágtam, hogy engedelmességből. Akkor jutott eszembe a két évvel ezelőtti elhatározás. Mekkora utat tettem meg! Észre se vettem! Úgy értem, hogy szinte erőfeszítés nélkül ment végbe, Isten végezte el. Meghallgatta az imámat, megváltoztatta a gondolkozásomat. Továbbra is látom, hogy Jézus mennyire más, mint én. De amikor olvasom az Igét, ott van bennem az erős vágy, hogy engedelmeskedjek. Például, Jézus azt parancsolta, hogy tanuljam meg tőle, hogy szelíd és alázatos, Pál meg azt mondja, hogy a szelídségem minden ember előtt legyen ismert. Biztos, hogy senki nem azzal jellemezne engem, hogy szelíd. De semmi gond! Engedelmes akarok lenni. Ha ezt kell megtanulni, akkor ezt kell. Akkor fogom tudni, hogy rendben van a dolog, ha arról ismernek, hogy szelíd vagyok. Vágyom az engedelmességre, mert annyira édes. Sosem gondoltam, hogy ilyen megelégítő, betöltő dolog. Mennyi mindent tettem engedelmességből az elmúlt időben! És ha végiggondolom, mik voltak az év csúcspontjai, akkor pont ezek! Azt olvastam, hogy a tálentumaimat ne ássam el, az ajándékaimat használjam. Ezért mindenre jelentkeztem, ahol ezekre szükség volt, áldást adtam és kaptam. Azt olvastam, hogy boldogok a béke teremtők. Hány esetben kértem a sértett felet az elmúlt évben, hogy áldja meg a sértőt, ne nyugodjon, amíg békességre nem jut. Azt olvastam, hogy az az igaz istentisztelet, ha befogadjuk az árvát és özvegyet. És kaptunk egy tinit, akit időnként befogadhatunk. Azt olvastam, hogy akinek nincs bölcsessége, kérjen. Kértem Istent, hogy adjon kulcsot a gyerekeimhez, és meghallgatott.

Jézus gyakran furcsa logikát használ, amit jobban meg lehet érteni, ha követjük őt, mint ha gondolkozunk rajta. Azt mondja,

„arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13.35

Tehát nem arról, ha nem hibáztok. Ha elmondjátok a négy pontot. Ha csodákat tesztek. Ha gyülekezetbe jártok. Ha mindig boldogok vagytok. Nem. Hanem, ha szeretitek egymást. Pont ez a legnehezebb! Könnyebb csodát tenni, mint szeretni egymást. Nem arra gondolok, hogy istentisztelet után rámosolyogni a másikra. Arra gondolok, hogy verejtékesen együtt szolgálni valakivel, ahol kijönnek a különbségek, a sértettségek, a bűnök, és mindezekkel együtt szeretni egymást. Felvenni egymás terhét. Hordozni a másik nehézségeit. Megalázkodni, igazat adni, szolgálni, csendben maradni, szívből. Ilyenek Jézus tanítványai. Erről lehet őket megismerni. És tényleg, aki látja, tudja, hogy nem normális dolog.

Ugyanez a logika van itt is. Azt mondja, hogy aki hallja és cselekszi a beszédeimet, azt nem tudja ledönteni a vihar. Ez azt jelenti, hogy az Istenben való bizalma annyira megalapozott, hogy nem inog meg. Ez a bizalom nem attól épül ki, hogy azt gondolom, hogy Isten megbízható, vagy azt mondogatom magamnak, vagy azt remélem, hogy bízom benne. Egy olyan dologtól, aminek látszólag semmi köze a bizalomhoz: az engedelmességtől. Miért fogok attól Istenben jobban bízni, hogy ha azt kéri tőlem, hogy adjam meg a császárnak, ami a császáré, akkor azt megteszem? Vagy ha azt kéri, hogy magasztalással ébresszem a hajnalt, akkor megteszem? Nem kell tudni, hogy miért van így, elég megtapasztalni.

Olyan dolgokban is engedelmeskedtem, amiknek aztán látszólag semmi eredménye nem volt. Például, nyár elején úgy értettem, hogy Isten azt kéri tőlem, hogy indítsak egy nyolc alkalmas, angol nyelvű sorozatot kerületi anyukáknak arról, hogy mit tanít a Biblia. Egész nyáron jegyzeteltem, amikor Bibliát olvastam, hogy összeálljon, mit fogok mondani. Szeptemberben minden részletet átgondoltam és meghirdettem. Egy árva lélek nem jelentkezett, pedig korábban bármit meghirdettem, arra jöttek. Magam is meglepődtem, hogy mennyire nem akadtam fenn ezen. Másra számítottam, és sajnáltam, hogy nem valósul meg. De az Isten iránti, vagy a vezetése iránti bizalmam semmit nem változott. Végülis, Ábrahámnak sem kellett feláldoznia Izsákot, csak arra volt Isten kíváncsi, hogy megtenné-e. Az engedelmesség önmagában jutalom, az eredménytől függetlenül.

De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.  Jakab 1.25

Ezt érzem: boldoggá tesz a cselekedetem. Miközben engedelmeskedem, megélem az Istennel való intimitást, az összekacsintást, a közös titkainkat. Ő tudja, hogy nekem mi mennyire nehéz, vagy könnyű. Tudja, milyen szívvel keresem, és megjutalmaz a jelenlétével, miközben Őt követem.

De van itt egy fontos dolog, ami főleg azokat érinti, akik hívő háttérből jönnek, és hozzá vannak szokva a „szolgálathoz”, ahogy azt a gyülekezetben értelmezik. Van egy végtelenül egyszerű mércéje annak, hogy valamit Isten iránti engedelmességből teszek, vagy „szolgálatból”. Az előbbi esetben boldoggá tesz a cselekedetem, az utóbbi esetben nem. Az engedelmesség MINDIG az Istennel való kapcsolatból fakad, az imádság és az Ige olvasás következménye. A Vele való beszélgetés közben az én gondolataimat és érzéseimet kicseréli a sajátjára, amit aztán én tettre váltok – ez az engedelmesség. A kapcsolat nélküli szolgálat vagy tőlem, vagy más emberektől indul, és olyan következményekkel jár, mint ítélkezés („Én bezzeg megteszem a magamét”), önsajnálat („Senki meg se köszöni, hogy gürcölök”), kiégés („Elegem van, hogy mindent én csinálok”). De várjatok, ez még nem a legrosszabb rész. A legrosszabb az, hogy semmi de semmi jutalom nem jár érte, se itt, se a Mennyben. Jobban járunk, ha otthon sorozatokat nézünk és chipset eszünk, mint ha nem az Isten iránti engedelmességből szolgálunk! Akkor legalább nem növeljük a kesergő keresztények számát, hanem eltűnünk a kanapé mélyén. Az engedelmesség is fárasztó, az is áldozat, ahhoz is dolgozni kell, feladni, megtagadni. De felüdülve jövünk ki a végén, mélyebb ragaszkodással, nagyobb szerelemmel. Csak Ő és én. Igen, mások is élvezik a gyümölcsét, lehet, hogy sokan tudnak róla. De nem ez számít. Ha az Isten iránti vágy hajtja, akkor egyformán kielégítő egy közbenjárás csukott ajtók mögött, mint egy látványos szolgálat.

Utoljára arra szeretnék visszatérni, amit már az ígéretekről szóló első részben is említettem. Viharok fognak jönni. „Ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak.” Ömlik, tombol, nekirohan. Ez nem úgy hangzik, hogy „a hívő is lehet náthás”, annál sokkal durvább. Fel vagytok készülve arra, hogy jöjjenek? Vagy az lesz az első kérdés, hogy „miért”? Erre sokszor nincs válasz. De a viharban nem az a legfontosabb kérdés, hogy miért jön a vihar. Hanem a kapcsolódó ígéret: „nem dől össze”. Lehet ennél szebbet mondani egy viharban? Képzelj el egy fát egy szikla tetején, amit tép az orkán. És a fa csak táncol a szélben, nyújtja az ágait, nevet, fröcsköli az esőt, mert olyan mélyen van gyökerezve, hogy biztosan tudja, akkor is itt lesz, ha az orkán véget ér. Ezt ígérte nekünk az Úr Jézus! Elhiszitek, hogy amit ígér az igaz? Hogy nem fogtok összedőlni semmitől? Nem kell ismerni a jövőt, és nem kell tudni, mi miért történik. Elég, ha tudjuk, hogy nem fogunk összedőlni. Kié ez az ígéret? Aki hallja és cselekszi.

Balogh Piroska

Hazugságok, amiket elhiszünk …

Egy olyan világban élünk, ahol természetes tényként kezelik, hogy az álmaink megvalósulhatnak most-rögtön, következmények nélkül. Mondta néhány hete a férjem, egyik esti beszélgetésünk alatt. És, az álmok beteljesülése nem függ az élethelyzetedtől, nem függ semmi mástól, csakis attól, hogy mennyire akarod. Így könnyen belehajszolod magad valamibe, amitől kiteljesedett életet remélsz.

  1. Talán ez a gyökere sok rossz házasságnak, munkahelyi kiégésnek, vagy az emberi kapcsolatok egyoldalúságának. Amikor mondogatjuk, hogy életünk értelmét Isten határozza meg, de igazából a társunktól vagy szakmai pályafutásunktól várjuk, hogy boldoggá tegye az életünket. Meglehet, Téged ez nem érint, mégis arra kérlek, hogy gondold át a hétköznapjaidat, az érzéseidet, majd olvasd el a következő idézetet.

Sokszor elmosolyodom, amikor arra gondolok, hogy milyen csodálatos dolog hívőként élni és tudni, hogy a Seregek Ura velünk van, az, aki teremtette az eget és a földet, napot, a csillagokat…a világmindenséget. Aki szólt és lett. Nem bálvány, hanem imameghallgató, élő Isten, aki annyira szeretett téged és engem, hogy az egyszülött Fiát küldte el, hogy megváltson téged a golgotai kereszten. És igen, boldog vagyok, hogy megismerhettem Őt.
Tudom, hogy minden imámat meghallgatja, soha nem hagy el és kitart mellettem. Amikor valami nehézség van az életemben, tudom, hogy az Úr kiment a bajból és már nem is csodálkozom akkor, ha valami olyan történik, ami ember számára lehetetlen lenne…de Istennek nem az. És akkor elmosolyodom és azt mondom: “tudom Uram, hogy ez te voltál. Köszönöm.”
– Idézet Jurák Kata vallomásából

Számomra is érdekes volt ezeket a sorokat elolvasni, időnként felteszem magamnak a kérdést – hol van az első szeretet rajongása, odaadása, őszintesége, ráhagyatkozása az életemben?

Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Zsoltárok 34:9

A Biblia azt mondja, hogy a boldogság egyedül Isten személyétől függ, minden más hazugság. Boldog vagyok, mert Istennel élhetem az életemet?

  1. Talán ez a gyökere a sok rosszul meghatározott életcélnak. Amikor úgy gondolom, hogy jelen élethelyzetemben az a célja az életemnek, hogy házat építsek, ezért néhány millió forintból több tízezer forintot elköltök, amit egész életem alatt törleszthetek. (Nem személyeskedni akarok, ezt csak példaként hoztam)

Régen ezek a dolgok nagyon fontosak voltak a számomra. De most úgy látom, hogy Krisztussal összehasonlítva semmit nem érnek. De nemcsak ezeket, hanem az összes többi dolgot is teljesen értéktelennek tartom ahhoz képest, hogy egyre jobban megismerhetem Krisztus Jézust, az én Uramat. Mert őt megismerni mindennél sokkal jobb és értékesebb. Krisztus kedvéért mindezekről lemondtam, pedig valamikor értékesek voltak nekem. Most már tudom, hogy mindez csak értéktelen szemét! Azért mondtam le ezekről, hogy Krisztust megnyerjem.” Filippi 3:7-8 EFO

Pál apostol vallomása azért tud hiteles lenni, mert kétirányú volt az érdeklődése – azaz, amennyire meg akarta ismerni Istent, annyira meg akarta ismertetni is Istent az emberekkel. Nem az az életcélunk, hogy az Isten megdicsőüljön, és megismerhetővé váljon bennünk/általunk? Úgy gondolom, hogy az életcéljainkat valamennyire befolyásolja az életszakaszunk, de ez akkor terelődik helyes mederbe, ha folyamatosan hagyom, hogy Isten nevezze meg az életszakaszaim prioritásait.

A boldogság nem egy érzés, hanem egy bejárt út végeredménye. Milyen kiváltság, hogy ezt az utat Istennel karöltve tehetjük meg, valódi célokkal színesítve.

Lombos Andrea

Sorsok

Egy ideje fásultan hallgattam egyes élettörténeteket, és idegesítőnek találtam az embereket… ahogy megteremtik maguk körül káoszt.
Ilyenkor aztán rám tör a világfájdalom; aztán haragszom; aztán meg sóhajtozom, hogy “Jézus, gyere már vissza!!!”
Például…
Egy volt gimis osztálytársam elvált, és elköltözött az ikreivel, mert a férje a bátyjának a barátjának a sógorának (vagy kinek??) kölcsönadta kis családjuk megtakarított pénzét, amit persze, mondanom sem kell, ezen az útvonalon soha nem látnak viszont, mert esze ágában sincs az illetőnek visszafizetni a kölcsönt.
Az osztálytársnőm úgy érezte, hogy a férje nem törődik a családja és a gyerekei jövőjével, ezért lépett… elvégre mégis ki a fontos itt?
A Nagymamám szomszédja, egy idős néni, azt mondja, hogy nem imádkozik, és akár négykézlábon is, de elmegy szavazni a jelenlegi kormány ellen, amiért az ő családi élete nem rendezett: az egyik lánya a 6. párjával él együtt. A néni házának tulajdonjogát 5 részre osztották, és két unokája lakott a házban, de az egyik kénytelen volt elköltözni, mert nem bírta tovább, hogy a másik 8 macskát tart a lakásban. A nevelőapjuk, aki felnevelte őket, és akinek 1/5 része van a házban, most kéri a részét a házból, de a macskás lány nem engedi eladni.
A néni maga eközben a lánya lakásában lakik, mert abban meg haszonélvezeti joga van.
De egyébként Isten a hibás, meg a kormány….
Az egyik barátnőm húga az ex-férje új élettársának a hitelét törleszti, és közben reméli, hogy visszakapja a férjét…
Még olvasni is fárasztó, nem?
Egyszerűen nem értem.
Hőzöngtem is, hogy mennyi hülyeség!
Uram, irgalmazz!
Aztán Isten csendesen és szelíden a fülembe súgta:
Ne ítél­je­tek, hogy ne ítél­tes­se­tek!
Mert ami­lyen íté­let­tel ítél­tek, olyan­nal ítél­nek meg ti­te­ket is. És ami­lyen mér­ték­kel mér­tek, olyan­nal mér­nek nek­tek is. (Mt 7, 2)
Hagytam, hogy a szívemre beszéljen, és elkezdtem látni az Ő szemével ezeket a sorsokat.
Megértettem, mit érzett Jézus, mikor megszánta a sokaságot:
Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok. (Mt 9, 36)
Ó, és olvasom tovább….
Ak­kor azt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: Az arat­ni­va­ló sok, de a mun­kás ke­vés. Kér­jé­tek te­hát az ara­tás Urát, hogy küld­jön mun­ká­so­kat az ara­tá­sá­ba. (Mt 9, 37)
Szóval nem háborogni, közbenjárni!
A rend Istene az ő életükben is rendet tud rakni, ahogy rajtam is megkönyörült: nálam is rendet csinált, megszabadított a bűn átkától és a mai napig is vezet.
A sorsom a kezében van, és csak Övé a dicsőség!
… lehet, hogy azért futnak be hozzám ilyen történetek, mert nekem kell közbenjárnom ezekért az emberekért …
Thökölyi Réka 

Jézus Ígéretei ~ 1. rész

Gyakran találkozom azzal, hogy teljesen más ígéreteket adunk Jézus szájába, mint amiket Ő valójában mondott. Szerintem ez alapvetően abból fakad, hogy túlbecsüljük a földi életünk hosszát és jelentőségét, és alábecsüljük az örök élet hosszát és jelentőségét. Vegyük az elsőt. Ha az örök élet örökké tart, akkor ehhez képest mekkora a súlya annak, hogy egy ember pár hónapot, vagy száz évet él? És a második. Ha itt a Földön dől el, hogy halálunk után az ítélet vagy az üdvösség vár ránk, és Jézus olyan engedelmességre hívott el, mint amit Ő tanúsított az Atya iránt, akkor mekkora a jelentősége annak, hogy milyen az “életminőségünk”?

Sokszor hallottam már hívőktől, hogy Isten Krisztussal együtt nekünk ajándkozott mindent, így nem csak üdvösségünk van, de ő bővölködő életet akar adni: egészséget, javakat, stb. Ezt a mézesmadzagot evangélizációknál is előszeretettel szoktuk használni, hogy meggyőzzünk embereket arról, hogy Jézus mellett döntsenek. A kisebbik baj az, hogy Jézus nem ilyesmit ígért. A nagyobbik, hogy nem vesszük figyelembe a tényleges ígéreteit, melyek messze felülmúlják az evilági kényelmeket. Nézzük meg Máté alapján, hogy Jézus valójában mit mondott.

Jézus erősen indít a Máté 4.17-ben (EFO):

„Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok és éltek, mert a Menny Királysága már megérkezett!”

Olyan dolog történt, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Isten maga lépett be emberi testben a történelembe, és elhozta a Mennyet a Földre. Akik  megtérnek és megváltoztatják a gondolkozásukat, azok a Menny valóságában élhetnek itt a Földön! Az számít, ami a Mennyben történik, amit az Atya gondol és érez. Nem vagyunk a testünk rabjai, hanem hit által élhetünk egy természetfeletti életet. Gondoljatok bele a legjobb reklámszövegekbe, amit valaha hallottatok. Vagy egy filozófia, irányzat, párt, vagy vallás marketingjébe. Hallottunk már mennyei fürdőkről, ízekről, tájakról, egy vezető mennyei szavairól, de olyat senki más nem mondott, hogy a Menny itt van. Isten, önmagát halálba adó szeretete, bűnbocsánata, állandó jelenléte, békessége itt van bennünk és köztünk. Tudtok olyan vágyat mondani, ami ezt megközelíti? Én nem. 

Máté 4.18: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket."

Mindenkinek vannak tervei, álmai, céljai. Az életvezetési guruk ezt kulcsfontosságúnak tartják, hiszen célok nélkül nem érhetünk el semmit. Kik a legnagyobb emberek? Akikre nemzedékek emlékeznek hősként. Jézus ezt enyhén szólva übereli. Kövess engem, és nem kevesebbet fogsz csinálni, mint hogy embereket fogsz kihalászni a Pokolból. Az örök kárhozatról beszélünk, ahonnan nincs visszaút, és ahol történelmi hősök és közemberek válvetve égnek, kénköves tűzben. Innen fogsz embereket kihalászni még itt, a Földön az örök életre, ha követed Jézust.
Gimiben volt két legjobb barátnőm, akik tőlem hallották először az evangéliumot. Annyira akartak tudni mindent, hogy rendszeresen megkértek, hogy találkozzunk nulladik órában, hogy egy-egy témát átvegyünk a Bibliából. Ma mindketten külföldön élnek, misszionáriusok. Lehet, hogy ma ha autóba szállok, balesetet szenvedek, és meghalok. De amíg éltem, követtem Jézust, és kihalásztam embereket a Pokolból. Ennél jobb ajánlatot még senkitől nem kaptam az élet értelmes eltöltésére nézve.

Máté 5.3-11 részletek (EFO): „Milyen boldogok és áldottak, akik felismerik, hogy szükségük van Istenre, mert övék a Menny Királysága! Milyen boldogok és áldottak, akik most gyászolnak, szomorkodnak és sírnak, mert Isten majd megvigasztalja őket! Milyen boldogok és áldottak, akik éheznek és szomjaznak az igazságosságra, mert Isten megadja nekik, amire vágynak! Milyen boldogok és áldottak, akiket azért üldöznek, mert igazságosak! Övék a Menny Királysága! Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, vagy bántanak titeket, amikor miattam ok nélkül mindenféle rosszat mondanak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben!”

Szükségben vannak, gyászolnak, éheznek, üldözést, bántalmazást szenvednek el. Ezek a boldogok és áldottak. Erre gondolunk, amikor Isten áldását kérjük? Vagy földi jutalmakat szeretnénk? Ha igen, akkor egyrészt jobban meg kell vizsgálnunk Jézus életét, másrészt megérteni, hogy ez mit jelent: “igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben!” Tegnap este, miután beírtuk az összes kiadásunkat egy applikációba, és megterveztük a költéseinket, a férjem elmerengett, hogy vajon mekkora karácsonyi bónuszt fog kapni. A főnöke kifejezetten elégedett vele, gondolom jó érzés belegondolni abba, hogy talán kap egy szép év-végi jutalmat. Persze, bármi történhet addig, de ha meg is kapja, a pénz az fogyó eszköz, és minden amit veszünk rajta, szintén elmúlik. Jézus viszont azt mondta, hogy megígérem nektek, hogy nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Ez nem bizonytalan, hanem biztos. Nem kicsi, hanem nagy. Nem múlik el, hanem örökre megmarad. Gondolj bele abba, amikor a Teremtő Isten előtt megállsz, és azt mondja neked: “Jól van, jó és hű szolgám, kevésen hű voltál, sokra bízlak ezután!

Máté 5.44: "Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek."

Visszatérünk ahhoz, hogy a Menny köztünk van. Ezek mennyei magaslatok, Szent Lélek nélkül nem lehet így viselkedni. De Vele igen, sőt megtapasztalható mindaz az áldás, ami ezzel együttjár. Jézus ígérete, hogy mennyei Atyja fiai lehetünk, ha szeretjük ellenségeinket. Próbáltátok már, amikor egy igaztalan vád vagy sértés ért, hogy azonnal elkezdtétek áldani azt az embert? Hihetetlen élmény! Nagyon felszabadító! Lehet érezni, ahogy a keserűség kötelei leoldódnak, és helyükbe lép az öröm.

Máté 6.1 (EFO): "Vigyázzatok, hogy ne az emberek szeme láttára tegyetek jót! Ne azért tegyétek, hogy mindenki lássa, különben nem kaptok semmi jutalmat mennyei Atyátoktól!"

Nem tudom, hogy ezzel ki hogy van, de nekem nehéz. Ez egy automatikus kísértés, ami bekapcsolódik, ha jót teszek. Rögtön érzek egy vágyat arra, hogy legalább egy ember tudjon róla. Ugyanígy van a böjttel is. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor böjtöltem úgy életemben, hogy arról egy árva lélek sem tudott. Pedig egy  anyának ezt könnyű elrejteni, annyit kell ugrálni az asztal körül, ki veszi észre, ha közben nem eszik? 🙂 Tavaly januárban ért meg bennem Jézusnak ez az ígérete a jutalom elvesztésről. Egy facebook-os fórumon kérdezte valaki, hogy ki mit csinál a maradék mikulás csokikkal, és egy nő elkezdett sopánkodni, hogy ők milyen szegények, nekik sima csokijuk sincs nagyon, nem hogy maradék. Na, kaptam az alkalmon, hogy jót tegyek, mert mi nem igen adunk a gyerekeknek csokit, a szekrényben “porosodnak”. És itt jön a lényeg. Írhattam volna ennek a nőnek privát üzenetet, de nem ezt tettem. A post alatt írtam, hogy nekünk van, írja meg a címét, és elküldöm. Nem emlékszem, hány like-ot ért meg a felajánlásom, de megvolt a jóérzésem. El is postáztam neki Kiskunalsógödre, a postaköltség több volt, mint a csokik értéke. És ő egy sort sem írt. Rákérdeztem, hogy megkapták-e, mire annyit reagált, hogy ja, azt amiben a táblák meg mikulások voltak? Megkapták, igen. Aztán jött nekem ez az Ige, és komolyan elkezdtem vele foglalkozni. Jézus garantálja nekem, hogy ha az emberek szeme láttára teszek jót, semmi jutalmat nem kapok Atyámtól. Mekkora lúzer voltam! Odaadtam teljes csokigyűjteményünket, amit belereszelhettem volna házijoghurba, vagy bármibe. Kifizettem egy csomó pénzt a postán. Egy köszönömöt sem kaptam a nőtől, nemhogy egy képet arról, hogy a gyereke boldogan csokit eszik. De ez mind semmi, azért, mert mások szeme láttára tettem a jót, semmi, de semmi jutalmat nem kapok Istentől! Ez a nettó hülyeség. Szóval egy pillanatra gondoljunk bele abba, mennyi olyan jót tettünk, amit aztán senkinek nem meséltünk el. Na, ha volt ilyen, azért lesz jutalmunk ott, ahol az számít.

Máté 6.19: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el."

Eddig mindenképp el akartam jutni az első részben, mert ezt rendkívül fontosnak tartom. Mit ígér Jézus nekünk azzal kapcsolatban, hogy mi lesz földi javaink sorsa? Mivel hívők vagyunk, így Ő vigyáz a dolgainkra, nehogy kár érjen? A mi autónkat nem lopják el, a mi házunk nem ég le, a mi számlánkat nem törik fel, a mi cipőnk nem lyukad ki? Éppen ellenkezőleg. Jézus garantálja nekünk, hogy kincseinket megemészti a moly és a rozsda, és hogy a dolgainkat ellopják. Meglepődnénk, ha leégne a házunk? Ez a “Sátán különleges támadása”, “rendkívüli megpróbáltatás” lenne? Nem! A házak leégnek. A pénzt ellopják. Az autó elromlik, a ruha kilyukad, a bicikli berozsdásodik. Ha valaki abban a képzetben él, hogy Jézus követése egy szuper ingatlan-, és balesetbiztosítás, akkor könyörögve kérem, olvassa el a Bibliából, hogyan éltek a tanítványok, és maga Jézus! Az emberfiának nem volt hol lehajtania a fejét, és a tanívány nem lehet nagyobb a mesterénél. Van házunk? Van autónk? Van állásunk? Szuper. Holnap is lesz? Egyáltalán nem biztos. A legostobább dolog ilyesmik kergetésével tölteni az életet. El fogják lopni. Meg fog égni. Ha ezt tudjuk, akkor is megéri évekig gürcölni érte? Első helyre tenni, mást feladni ezekért? Mindez idő alatt lehet a Mennyben kincset gyűjteni! Nem fogják ellopni, nem fog megégni. Ezt különösen a saját korosztályomnak, a kisgyerekes családoknak írom. Akik nálunk fiatalabban, azoknak még talán nincs akkora jövedelme, sem motivációja. Akik nálunk idősebbek, talán már jobban látják az élet végét, és hogy mi számít igazán. De mi, akiknek “meg kell teremtenünk a család egzisztenciáját” tisztában vagyunk-e azzal, hogy évek áldozatos munkája egy pillanat alatt semmivé lehet? És ugyanúgy, aki Isten országát építi, egy pillanat alatt kaphat házakat, autókat, utazásokat, bármit.

Ne adjunk Jézus szájába olyat, amit nem mondott. Nem a hitünktől lesz valami valóság. Attól, hogy “hiszem, hogy Isten megóvja házunkat a betöréstől”, attól még nem lesz így. A földi javak lényeges tulajdonsága, hogy elpusztulnak. Viszont Jézus valódi ígéretei meghaladják az emberi fantázia korlátait, és elhozzák életünkbe a Mennyországot. Embereket halászunk. Mennyei Atyánk fiai leszünk. És jutalom vár az Örök Hazában!

Balogh Piroska

A rendeltetésünkről röviden… 

A házi csoportunkban most a SZABADSÁGGAL foglalkozunk.
Szabadság Krisztusban…
  • az elutasítástól
  • a haragtól
  • a passzivitásból stb.
…nos, a témám a múlt héten a félelem volt.
Ma reggel nagyon jól ébredtem, mert jól is aludtam (nem mászkált egyik gyerekem sem éjszaka, és nem is hívott – félelem miatt), és miután nagyon megköszöntem az Úrnak a szuper pihenést, egy ige jelentkezett a szívemben:
...aki há­lá­val ál­do­zik, az di­cső­ít en­gem, és aki fi­gyel az útra, an­nak mu­ta­tom meg Is­ten sza­ba­dí­tá­sát. Zsolt 50,2
Áá, szóval az dicsőíti Istent, aki hálás! És Isten dicsőítésére lettünk teremtve!
Szóval aki hálás szívvel él, az betölti a rendeltetését ezen a földön!
…és az igevers másik fele:
aki hálás, az szabadul!
Szabadul a
  • az elutasításból
  • a haragból
  • a passzivitásból
  • a félelemből…
Azért tol ránk a Gonosz bántást, bosszantást, félelmeket, stb. mert tudja, hogy megkötözött szívvel milyen nehéz hálát adni!
Ilyen egyszerűen távolít el a rendeltetésünk vágányáról!
Ezért nem hagyja Isten ezt annyiban…
Halld, né­pem, hadd szól­jak! Iz­rá­el, hadd te­gyek bi­zony­sá­got el­le­ned! Is­ten va­gyok én, a te Is­te­ned.
Nem fedd­lek meg vé­re­s­ál­do­za­ta­i­dért, sem szün­te­len előt­tem lévő égő­ál­do­za­ta­i­dért.
De nem fo­gad­ha­tok el bi­kát a te há­zad­ból vagy ba­ko­kat a te ak­la­id­ból,mert enyém az erdő min­den vad­ja, az ezer­nyi hegy min­den ál­la­ta.
Is­me­rem a he­gyek min­den szár­nya­sát, és min­den az enyém, ami mo­zog a föl­dön.
Ha meg­éhez­ném, nem mon­da­nám meg ne­ked, mert enyém e vi­lág és ami azt be­töl­ti.
Va­jon a bi­kák hú­sát eszem-e, és a ba­kok vé­rét iszom-e?
Há­lá­val ál­doz­zál Is­ten­nek, és tel­je­sítsd a Fel­sé­ges­nek tett fo­ga­dal­ma­i­dat! Hívj se­gít­sé­gül en­gem a nyo­mo­rú­ság ide­jén: én meg­sza­ba­dí­ta­lak, és te di­cső­í­tesz en­gem.  Zsolt 50, 7-13
Nem kell messzire tévelyedni, elég a napi rutin, hogy a szívünkbe más dolgok férkőzzenek, és az Isten-tiszteletünk bemocskolódjon, ezért hangsúlyozza:
Ért­sé­tek meg ezt ti, akik meg­fe­led­kez­tek Is­ten­ről, hogy el ne ra­gad­ja­lak ment­he­tet­le­nül.
Aki há­lá­val ál­do­zik, az di­cső­ít en­gem, és aki fi­gyel az útra, an­nak mu­ta­tom meg Is­ten sza­ba­dí­tá­sát. Zsolt 50,22-23
Thökölyi Réka

Egy ringben a fáradtsággal

Nem tudom, kivel járok egy cipőben, de az idő múlásával valahogy megváltoztak a hétköznapjaim. A hét elején többnyire energikus vagyok, viszont a hét második felében fáradékonynak, néha ingerlékenynek érzem magam. Talán háríthatnám a munkámra, hiszen olyan helyen dolgozom, ahol sok ember megfordul. De, az is lehet, hogy természeti hiba áll a háttérben, hiszen szeretek teljes gőzzel élni.

Egy szónak is száz a vége, sokszor elfáradok, a nap végére kimerülök, és ennek azok az emberek látják kárát, akik a legfontosabbak (a családom). Ember vagyok, ami azt jelenti, hogy az én erőm kimeríthető, ezért leszek kimerült, de ebben is ellentmondás van, hiszen az egész kultúránk azt próbálja belénk sulykolni, hogy mindig erősnek kell lennünk.

A Zsoltárok 84:5 azt mondja: 

"Megáldod mindazokat, akik tőled várják erejüket."

Azért mondhatja ezt Isten, mert az Ő ereje végtelen, nincsen határa, ezért soha nem lesz fáradt. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, és fel kell tennünk a kérdést, hogy honnan nyerjük az energiáinkat, és hogyan élünk az energiaforrásunkkal?

A 19. század egyik leghíresebb kereszténye egy Hudson Taylor nevű ember volt. Kínában dolgozott misszionáriusként, és amellett, hogy egy szellemi hős volt, egy briliáns ember is. Időskorában elvesztette az egészségét, és rendkívül gyenge lett. Írt egy levelet az egyik barátjának, amiben ez áll: “Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok már tovább dolgozni. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok már tanulni. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudom már a Bibliámat olvasni, és még imádkozni sem. Már csak Isten karjában mozdulatlanul tudok feküdni, mint egy kisgyermek, bízva benne.”

Biztos vagyok abban, hogy lehetnek olyan időszakok az életünkben, amikor elfogy az erőnk, és nem tudunk Bibliát olvasni, esetleg elmenni Biblia órára, vagy netán imádkozni, de a hétköznapi mókuskerék többnyire nem ezt a fáradtságot szüli bennünk.

Úgy gondolom ebben a kérdéskörben két szempontot érdemes figyelembe venni:

  1. Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk legyen a pihenésre

2 Mózes 20:9-ben úgy olvassuk, hogy 

"Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!  De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja." 

A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy a Tízparancsolatba is beletette. Amikor az autódban a hűtővíz hőfokmérője pirosban jár, megállsz, mert ha tovább mennél tönkremenne a motor. Nem szégyen beismerni, hogy fizikai állapotunk sokszor meghatározza a lelkiségünk intenzitását is. Ezt Isten is tudja rólunk, ezért figyelmeztet és tanácsol, hogy tartsuk szem előtt a korlátainkat.

  1. Fizikai töltekezés mellett töltekeznünk kell érzelmileg is. Egyszerű, maradj csendben Istennel. A Bibliában azt olvassuk, hogy 

    "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Máté 4:4 

    Isten szava épp annyira szükséges a lelkednek, mint amennyire fontos az étel a testednek. Talán azt mondod, hogy „Pedig minden hétvégén ott vagyok az imaházban!” Hidd el, ez napi harc! Minden nap fel kell töltekezni Isten Igéjével, és nap közben is emlékeztetni kell magunkat arra, hogy mit is mondott ma Isten, különben elsodródunk a napi körforgásban, így estére hamarabb elfáradunk.

  2. Néha át kell adnunk az irányítást Istennek. Vannak emberek, akik azért fáradnak el, mert nehezen engedik ki a kezükből a dolgokat. A Zsoltárok 127:2-ben úgy olvassuk, hogy

    "Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." 

    Isten örömmel pihenteti azokat, akik szeretik őt. Biztos van valami kikapcsolódási formád, amiből meríteni, töltekezni tudsz. Ez is Isten ajándéka! Engedd, hogy Isten pihentessen, hiszen ezzel tanít arra, hogy bölcsen élj az energia forrásaiddal.

"Megáldod mindazokat, akik tőled várják erejüket." Zsoltárok 84:5

Lombos Andrea