Ének az éjszakában

Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. (Apostolok Cselekedetei 16:25-26)

Még csak néhány éves volt a kislányom, amikor kijelentette, ő ugyan nem akar a mennyországba kerülni. Óvatos kérdezősködésemre kiderült, azért nem, mert az ő kicsi fejében olyan kép élt az égi hazáról, hogy ott majd egy örökkévalóságon át Istennek fogunk szolgálni. Egészen konkrétan: mosogatni. És én azért értettem őt, mert hozzá hasonlóan sokáig ugyanolyan kedvetlenséggel tekintettem a dicsőítés fogalmára, mint például a mosogatásra. Egyszerűen senki sem tudta nekem ésszerűen elmagyarázni – mert hogy nem is mertem senkitől sem megkérdezni –, mégis miért várja el tőlünk Isten, hogy magasztaljuk és imádjuk Őt. Nem azt gondoltam, hogy ne lenne rá méltó. De sehogysem tudtam elképzelni, hogy rá(nk)szorulna, vagy nagyon megharagudna és megbüntetne, ha mégsem tennénk.

Csak mostanában gondoltam rá először, hogy nem önmaga imádatása a célja. A mi kezünkbe akart egy kézzelfogható, csodálatos eszközt adni, hogy ne álljunk tehetetlenül és kiszolgáltatottan olyankor, mikor körülvesz a sötétség.

Sötétben vagyok, mikor nem látok mást, csak a gondjaimat. Azt, hogy fáradt vagyok, nincs időm, nincs türelmem, nincs kedvem, félreértjük egymást valakivel, aki fontos, mikor egy barátból hirtelen ellenség lesz, mikor taposómalommá válnak a mindennapok, s végeláthatatlanná a házfelújítással járó teendők, mikor temetést kell szervezni, mikor felborul az egész eddigi jól bejáratott élet – hogy csak párat említsek azokból a dolgokból, amikkel az elmúlt hetekben kellett megbirkóznom.

Ilyenkor nem elég a saját erőm, s ha összekaparom az utolsó csepp jószándékot, elhatározást, igyekezetet, az sem elég. Itt, ahol már rájövök, milyen hamar elfogynak saját tartalékaim, itt kezdem el érteni azt is, miért jó Istent dicsőíteni, Őt magasztalni minden körülményben.

„Mi a dicsőítés? A dicsőítés egy tudatos cselekvés, amikor belső tekintetünket Istenre emeljük, és az Ő szépségét és nagyságát fontosabbnak akarjuk látni, mint az összes gondot és sötétséget.” (Johannes Hartl)

Könnyű akkor énekelni, mikor minden rendben van. De ha akkor is énekelünk, mikor semmi sincs rendben – bár a nehézségek nem feltétlenül lesznek ettől kevésbé nehezek -, az útat épít a világosságnak, s ebben a világosságban felismerjük Isten arcát. A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten azoknak, akik szívük mélyéből vágyódnak rá, hogy lássák Őt. (Zsoltárok 50:2)

Útat építek, mikor késő este még rendbe kell tennem egy rendetlen konyhát, s a fülhallgatóval hallgatott dicsőítő dalokhoz hozzáteszem a saját hangomat is.

Útat építek, amikor imádságban megköszönöm az embert, aki miatt éppen elkeseredtem, s tudatosítom magamban, hogy mindkettőnket pontosan ugyanolyan végtelenül szeret Isten.

Útat építek, mikor a legnagyobb káosz és rohanás közepette is észreveszem a szép, kedves dolgokat, s lefotózom, összegyűjtöm, felírom őket.

Útat építek, ha a panaszkodó kollégáimmal való beszélgetést egy-egy jó szóval tudatosan más irányba terelem. Ha megvigasztalok valakit akkor is, mikor én magam is éppen nagyon szomorú vagyok.

Árnyék mögött fény ragyog,
Nagyobb mögött még nagyobb,
S amire nézek, az vagyok.
(Gyökössy Endre)

Prodán Márta

Homoszexualitás

A homoszexualitás fantasztikusan alkalmas arra, hogy létrehozza a keresztény egységet. Boldog-boldogtalan egyesülni tud a homoszexualitás elleni felkelésben. Micsoda fertő, hova jutottunk, undorító, mind mennek a pokolra. Azért kényelmes téma, mert legtöbbünket nem érint ez a kísértés (vagy legalábbis, senki nem tud róla, hogy érint). Minden ítélkezésünket, indulatunkat kockázat nélkül ki lehet élni, hiszen melyik keresztény ne értene egyet azzal, hogy ez a bűnök legrosszabbika?! Isten. Azt gondolom, hogy Isten egyáltalán nem ezzel az indulattal néz a homoszexuálisokra.

Hányszor volt olyan, hogy Jézus magánkívül ócsárolta a bűnösöket, ítélkezett, szidalmazott? Egyszer sem. Hányszor volt olyan, hogy a kora vallási vezetőit szidta? Számtalanszor. Pl. A Máté 23-ban:

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel.

Egy barátnőm rokonságában van egy meleg pár, akik mindig kérdezik őt Istenről, a gyülekezetről, de fél őket elhívni, mert tart attól, milyen fogadtatásban részesülnének. Ez nagyon kemény figyelmeztetés! Ha a gyülekezetünk valóban olyan, ahova nem jöhet be egy Istent kereső meleg pár, akkor Jézus csak azért jönne be hozzánk, hogy asztalokat borogasson. Utána elmenne egy meleg pár otthonába, velük vacsorázna, és ők életükben először találkoznának azzal a reménnyel, amivel a lenézett Zákeus. Az én házamba! Hozzám, aki mögött összesúgnak az utcán!

Milyen könnyű elítélni azt a bűnt, ami nekem nem kísértés. Volt néhány éve egy aláírás gyűjtős honlap: nemmelegjézusért. Tényleg? Jézusért nem vagy meleg, vagy csak másmilyen kísértéseid vannak? Mondtál bármi rombolót ezen a héten a családtagjaidnak? Pedig az Efézus 4:29-ben ez van:

"Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják."

Az elmúlt egy hónapban elfogadtál kritikát valamelyik gyülekezetvezetődre? Pedig az 1. Timóteus 5-ben ez van:

"Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak „két vagy három tanú szavára”."

Elmondom, engem mi hoz ki a sodromból. Amikor reggel indulnánk, hogy ne késsünk el, és családom mind a hat tagja, a bejárti ajtó előtti egy négyzetméteren, egymáson átesve szenved. Az egyik gyerekem azon szenved, hogy fel kell vennie a cipőjét, pedig nem akarja. A másik azon, hogy bent hagyta az autóját, de már rajta van a cipője. A harmadik azon, hogy nem tudta befejezni a reggelit, a negyedik meg folyton kiszökik zokniban, amikor nyílik az ajtó. Az, hogy megőrizzem a tiszteletet minden családtag iránt, és kedvesen tudjak beszélni, kihívás nekem. Ha ilyenkor ingerült vagyok, az természetes? Nem. Az bűn. A Lélek gyümölcse a békesség. Ez egy vicces jelenet a családi életünkből? Nem. Vasárnap Jézus megkísértése volt a téma az igehirdetésben. Mivel Ő is mindenre Igével válaszolt, gondoltam, én is kérek erre a helyzetre egy Igét. Ezt kaptam:

“Ne vígy minket kísértésbe”: meg akarom tenni a szükséges lépéseket, hogy a reggel zökkenőmentes, nyugodt legyen.

“De szabadíts meg a Gonosztól“: mindig lesznek olyan helyzetek, amik békétlenséget okozhatnak. A bennem élő Szentlélekre hagyatkozva, ki akarom mondani Isten igazságait, azokra ráállni, és ellenállni a Gonosznak.

Azért most még nem merném egy olyan honlapon az aláírásomat adni, hogy mindigbékésjézusért, de a bűnt bűnnek nevezem, és el akarom hagyni.

Sam Allberry egy britt lelkész, aki a szexuális beállítottsága ellenére nem él párkapcsolatban, mert meggyőződése, hogy a Biblia ezt tanítja, és Jézus erre hívja. Két éve hallottam az ő álláspontját a témáról, ami azóta gyakran eszembe jut, és ösztönöz. Azt mondja, hogy Jézus mindannyiunkat olyan önmegtagadásra hív, mint a meleg keresztényeket. Igen, az nagy árnak tűnik, hogy egyedül kell élnie, nem lehet társa, gyerekei. De Krisztus, minden követőjétől azt kéri, hogy vegye fel a keresztjét, és haljon meg önmagának! Amikor olyan dolgokat kell csinálnom, amiket nem szívesen teszek, eszembe jut a kérdés, hogy mennyire kellene megtagadnom magam, ha homoszexuális lennék, és nem lehetne családom? Mindjárt több kedvem van elvégzni a nem kívánt dolgokat.

A Róma 1 után, ahol Pál beszél a homoszexualitásról, a második részben rögtön ezzel folytatja:

"Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek. Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekülhetsz az Isten ítéletétől?"

Miért lenne jogom ítélkezni? Azért, mert már a nagyapám is lelkész volt? Azért, mert vezetem a mamakört, vagy mert mi egy “hívő család” vagyunk? Szuper. Jézust is korának vallási vezetői adták halálra.

"Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába." (Máté 5.20)

Nemrég imádkoztam valakiért, hogy tudjon megalázkodni egy másik ember előtt. Isten azt mondta nekem, hogy “előbb te alázkodj meg azelőtt, akiért imádkozol!” Úgyhogy megkérdeztem, hogy mondana-e olyat nekem, amiért bocsánatot kérhetnék tőle. És tudott mondani! Tanulom Jézustól, hogy szelíd volt, és alázatos szívű.

Isten adja meg nekünk, hogy a melegek kígyózó sorokban jöjjenek hozzánk, és találkozzanak Jézussal, aki miatt nekünk, akik nyomorogtunk bűneinkben, reménységünk van.

Balogh Piroska

Azt mondják, kutyából nem lesz szalonna …

Az utóbbi időben egyre gyakrabban mondogatok egy mondatot: ami fontos az életben, arról nem szabad lemaradni.

Ige ám, de nem olyan rég, vissza kellett mennem dolgozni (véget ért a Gyes-es időszak), és egyre inkább szembesülök azzal, hogy elképesztő kavarodás jellemezi az emberi értékrendet, gondolkodásmódot, életvitelt. Versenyszférában dolgozom, ahol szeretnek kiemelni embereket, és a teljesítmény, vagy szülői háttér függvényében megállapítani az ember értékét. Gondolkodtam azokon az embereken, akiket példaként állítanak elénk. Azt hiszem, az, hogy azok lettek, akik, az annak a titka/bizonyítéka, hogy bejártak egy fejlődési utat. De keresztény emberként talán nem meglepő, ha az foglalkoztat, hogy ebben a világban, amiben élünk, hogyan gyalogoljunk?

Ha, csak az életem szakmai oldalára gondolok, folyamatos fejlődést várnak el tőlem. Fejlődésünk célja, hogy önmagunkat fejlesszük, mert:
Lehetséges: könnyen elérhető a szükséges információ
Szükséges: tudás nélkül hatástalan leszek

Aki nem teszi ezt az:
Kimarad: egyszeri alkalom is elég ehhez, de bepótolható
Lemarad: folyamatos kimaradás eredményezi
Alulmarad: végül a hosszan tartó lemaradás bepótolhatatlanná válik

 

 

Nos, ez csak a szakmai tudás, elvárás, de nem csak ennyiből áll az élet …

Mit mond Isten a fejlődésről?

„...hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek.” Filippi 1:9

Mindannyian tudjuk, hogy ez a világ nem a szeretetre épül, de ebben kellene gyarapodni, nem a másik kritizálásában, kiközösítésében, akadályozásában, kibeszélésében, stb. Mert sokszor nem tudjuk, hogy hol a határ.

Gondoljunk csak az uránra. Régebb elérhetetlen volt, most már elő tudjuk állítani. Tehát, tudunk olyant gyártani, ami évszázadokon keresztül megmarad. Más szemszögből, tudunk úgy rombolni, hogy az hosszú távon maradandó legyen. Igaz ez az emberi kapcsolatainkra is.

Ha önfeledten nem bízhatod rá a másikra a gondolataidat, vágyaidat, érzéseidet, mert rögtön kihasználják, akkor beláthatjuk, hogy az egy élhetetlen kapcsolat. Érdemes ebből a szemszögből is átgondolni a kapcsolatinkat.

Lehet, azon gondolkodsz: miért fontos ez?

Mert Isten megkérdi: hogyan éled az életedet? Hol tudtad megvalósítani az én alapelveimet?

Isten Igéje szerint a fejlődés:

– Vállalt folyamat: én akarom, és kezdeményezem
– Tudatosan irányított folyamat: nem az ösztöneim szerint haladok előre
– Kontrollált folyamat: határaim az Isteni alapelvek

 

 

Magyarán, megállítom a rossz, burjánzó gondolatokat, cselekedeteket.

Úgy szeretnél fejlődni, hogy Isten szempontját veszed figyelembe?

Törekedjünk Isten által elismert és támogatott fejlődésre.

„ ... hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét...” Filippi 3:10

Ez a titka újra és újra …mert az én erőm elfogy, de az, AKI képes volt legyőzni a halált, nekem is segít ebben a lehetetlennek tűnő feladatban.

Lombos Andrea

Doboz, szőlő és világtalálkozó

Egy tönkrement puzzle-os doboz tetejét ragasztgattam nemrég. Nem dobhattam el, nem cserélhettem ki, mert rajta volt a minta. Látszott, hogy nem én vagyok az első, aki helyre akarja hozni. Mielőtt felújítottam volna, el kellett távolítanom a régi cellux maradványokat. Miközben ezt tettem, Isten tanított.

Mi, akik Isten gyermekei lettünk, olyanok vagyunk, mint ez a többszörösen ragasztgatott doboz. Én is, te is. Hordozzuk Krisztus képmását, a mintát. Ezért bármilyen állapotban is lennénk, értékesek vagyunk! Atyánk látja a teljes képet bennünk, s nem dob ki, de alakítgat. Eszembe jutott Jézus szőlőtős példázata is (János 15). Ahhoz, hogy valami jó születhessen, előbb el kell távolítani a régit. A régi miatt ugyanis az új sem fog megragadni, leválik. /Írás közben válik egyre világosabbá, hogy miért káros a (Lukács 5-ben leírt) régi vegyítése az újjal./ A gondolatmenet folytatódott. Emlékeztetett az Úr a világtalálkozó mottójára: „Valami új születik”. Megértettem: nem egy hétvége alatt! Születik… született… vagy növekedésnek indult. Bárcsak folytatódna, ami elkezdődött! Ezért imádkozom.

Kedves testvérem, engedjük, hogy a Szőlősgazda tovább nyesegesse a vadhajtásokat, eltávolítsa életünkből a haszontalan részeket, hogy egyre használhatóbbak legyünk, s még tisztábban ragyogjon át rajtunk Krisztus fénye!

Meleg Adina Márta

EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS – micsoda???

Foglalkoztat az egészség. Zavar, hogy nézni kell a címkéket, hogy melyik ételnek mondott termék miből áll össze; hogy gondolkodnom kell, hogy a fogamzásgátlás széleskörű elterjedése miatt a hormontartalmú és klóros csapvizet igyuk itthon, vagy vegyük inkább a mérgező anyagokra bomló petpalackban álldogáló vizet; hogy meghámozzam-e a gyümölcsöt, vagy együk meg azt is a mindenféle vegyszerkezelésekkel együtt….

Van egy drága, most már özvegy nagymamám.
Olyan asszony ő, akinek 50 éves kora körül az jutott eszébe, hogy ha hirtelen lerobbanna valamikor is az egészsége, fontos, hogy ne legyen kövér, mert akkor nagyon nehéz lenne a gondozása. Attól a naptól kezdve pontosan annyit eszik, amennyi elég, amitől már nem éhes. 86 éves, csinos, szellemileg ép. Nem befolyásolják a reklámok, az irányzatok, nagyon józan.

Meg szoktam osztani vele a dilemmáimat.
Ő végtelen egyszerű válaszokat ad:
“Az van ráírva, hogy ennivaló; csak nem halunk meg tőle.”
“A mindenmentes egészséges táplálkozással örökké fogunk élni itt a földön, ugye? De minek?? Elvégre jó helyre készülünk vagy nem…?”
“Szabad enni meg inni, drágám, de mindent csak mértékkel.”

Mindig tetszett a Mamám hozzáállása, nagyon érzem, hogy igaza van, de nem mertem rá hagyatkozni: elvégre az ő idejében még nem volt olyan, mint például a génmanipuláció meg ennyiféle rák…

Ezért faggattam erről Istent is.
Többször is!
Mit mondasz MA, Uram?
Na, hát idézem az igéket, azokkal a hangsúlyokkal, amikkel Isten válaszolt nekem:

  • Mit is együnk?
Azután ezt mondta Isten: Íme, nektek adok minden maghozó füvet az egész föld színén és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van.  Az legyen az eledeletek. 1.Mózes 1, 29
Kér­lek, tégy pró­bát szol­gá­id­dal tíz na­pig! Ad­ja­nak ne­künk zöld­ség­fé­lé­ket, hogy azt együnk, és vi­zet, hogy azt igyunk. (...)
Tíz nap múl­va ar­cuk szebb­nek és tes­tük táp­lál­tabb­nak lát­szott a töb­bi if­jú­é­nál, akik a ki­rály éte­lé­ből et­tek. Dániel könyve 1 rész részlet

Igen. Ez van a neten is. Sok saláta, gyümölcs…

Ezt már többször megállapítottam: a tudomány az Isten által teremtett világ törvényszerűségeinek felismerése. Nem fognak semmi újat kitalálni, amit Isten még ne talált volna ki.

Rendben, saláta.
– Na de…szennyezett a termőföld, génkezelt a növény, vegyszeres a termés… Uram!?

Azért azt mon­dom nek­tek: Ne ag­go­dal­mas­kod­ja­tok az éle­te­tek fe­lől, hogy mit egye­tek, és mit igya­tok; se a ti tes­te­tek fe­lől, hogy mibe öl­töz­köd­je­tek. Bi­zony több az élet az ele­del­nél és a test az öl­tö­zet­nél.
Te­kint­se­tek az égi ma­da­rak­ra: nem vet­nek, nem is arat­nak, csűr­be sem ta­kar­nak, és mennyei Atyá­tok el­tart­ja őket. Nem vagy­tok-e sok­kal kü­lön­bek ná­luk?
Ki­cso­da pe­dig az kö­zü­le­tek, aki ag­go­dal­mas­ko­dá­sá­val meg­hosszab­bít­hat­ja éle­tét egy arasszal? Máté 6, 25-26
Ne ag­go­dal­mas­kod­ja­tok te­hát, és ne mond­já­tok: „Mit együnk?” vagy „Mit igyunk?” vagy „Mi­vel ru­ház­kod­junk?”
Mert mind­eze­ket a po­gá­nyok kér­de­zik. (Hű...tényleg!??)
Mert jól tud­ja a ti mennyei Atyá­tok, hogy mind­ezek­re szük­sé­ge­tek van.
Ha­nem ke­res­sé­tek elő­ször Is­ten or­szá­gát és az ő igaz­sá­gát, és ezek mind rá­adá­sul meg­adat­nak nek­tek. Máté 6, 31-32

Sokszor azt hisszük, Jézus a szellemieket írja le fizikai példákkal, ezért sokszor csak elvontan értelmezzük az igét.
Az én tapasztalatom szerint ha Jézus kimond akár csak egyetlen mondatot is, az nagyon konkrét, és ugyanúgy színigaz a szellemi, mint fizikai életünkre. Ha kérdezem, Ő mindig a saját szavaival válaszol, teljesen adekvátan.
Még ebben az Igében is a táplálkozásról beszélt nekem:

Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha. János 6, 35

A legutóbb pedig ez az ige foglalta össze nekem a választ a létfenntartást boncolgató kérdéseimre:

A lé­lek az, ami meg­ele­ve­nít, a test nem hasz­nál sem­mit; a be­szé­dek, ame­lye­ket mond­tam nek­tek, lé­lek és élet. János 6,63

A Sátán hogy kifacsarta ezt is! Milyen népszerű szólás, hogy “ép testben ép lélek!” Pedig a test nem használ semmit! A LÉLEK AZ, ami megelevenít…miért is nem a Szentlélek szavaival foglalkozom annyit, mint a termékek címkéivel?

A világ nem javul. Testkultusz van, és ráadásul a profit kedvéért mindent hamisítanak. Olvastam műanyag-tojásról is, Kínában készül gyantából, keményítőből és paraffinból… szép, mint a többi, csak sokkal olcsóbb, és mérgező… Remélhetőleg sosem importálunk belőle! Isten mégis azt mondja, MA IS azt mondja, hogy az életünket Ő tartja kézben, tehát… azo­kat pe­dig, akik hisz­nek, ilyen je­lek kö­ve­tik:

Az én ne­vem­ben ör­dö­gö­ket űz­nek, új nyel­ve­ken szól­nak, kí­gyó­kat vesz­nek föl, és ha va­la­mi ha­lá­lo­sat isz­nak, nem árt ne­kik, be­te­gek­re te­szik ke­zü­ket, és azok meg­gyó­gyul­nak. Márk 16, 17

Uram! Hittel Rád bízom magam és a családom életét, 

"mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele... 1.Tim 4, 4

Áldom szent Neved a mindennapi kenyerünkért!  Ámen!

Thökölyi Réka

Gondolatok A viskóról és nemcsak…

Talán nincs is olyan ember, aki ne kapná fel a fejét erre a címre, hiszen mind a könyv megjelenése, mind megfilmesítése nagy port kavart a keresztyének körében. Nekem mégis TETSZIK a mű! Az alábbiakban próbálom megfogalmazni, hogy miért, illetve azt is, hogy miért „haragszom” azokra, akik gyakran olvasás nélkül kritizálják, mások véleményére alapozva. Ezen írás személyes vélemény, ezért lehet vele egyet nem érteni, ettől még nem fog megváltozni, amit gondolok. Mai világunkban olyan nagy mértékben össze van mosódva az igaz/értékes a hamissal és értéktelennel, hogy szinte lehetetlen szétválasztani őket. Meg kell tanulnunk válogatni! Mindent megvizsgálni (a Biblia alapján), s az igazat megtartani. Különben a hívők „lehúzhatják a redőnyt”, kivonulhatnak a világból, csak akkor képtelenek lesznek betölteni az Isten által rájuk ruházott szerepet. Tudnunk kell, hogy mit miért teszünk vagy miért nem teszünk, az nem indok, hogy „a hívők nem szokták”. Célom, mint Péter apostolnak, hogy a tiszta gondolkodást serkentsem emlékeztetés és néhány értelmes vitát indító gondolat által.

Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy ... változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint ahogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. Róma 12: 1-3
„Mindent megpróbáljatok (megvizsgáljatok); ami jó, azt megtartsátok!” 1.Thessz. 5: 21

Csodálom Istent, hogy megtalálja a módot a megtérés üzenetének eljuttatására az olyan emberek számára is, akik talán soha nem vennének a kezükbe Bibliát. Még tinédzserként olvastam Robinson Crusoe történetét, s ámulva döbbentem rá, hogy részletesen le van írva benne a Robinson megtérése. Hasonló meglepetésben volt részem, amikor A szökés (Prison Break) c. sorozatot néztem a tévében: egyetlen részben, de egyszerű szavakkal el van magyarázva a megtérés lényege. Mindegy, hogy milyen indokkal került be az örömhír e világhírű művekbe, de ott van. Hogy ama napon senki ne mondhassa: „én nem tudtam, nem hallottam”. És nem kritizálja senki bibliai szempontból a műveket, mert tulajdonképpen nem is ez a központi üzenet bennük.

Mindig szerettem az olyan filmeket, amelyek lerombolják azt a hamis istenképet, mely sokakban évszázadok óta megrekedt, miszerint Isten egy távoli lény, öreg és unalmas személy, akit nem különösebben érdekel az emberek sorsa, ráadásul határozottan fehérbőrű férfi. Nos, a Biblia Istene nem ilyen! Bruce, a Mindenható és Evan, a Mindenható c. filmek alaposan felforgatják az Istenről szóló elképzeléseket, ezért is tetszenek. Ezekben Isten egy vidám négerként jelenik meg, s látszólag értelmetlen dolgokat tesz. Fel lehet fogni ezeket a filmeket istenkáromló komédiáknak is, de lehet úgy is nézni őket, mint amik ráébresztik az embereket néhány nagyon mély igazságra: mint pl., hogy Isten egy boldog Isten; rendkívül tiszteletben tartja az emberek szabad akaratát; s néha nagyon könnyű vádolni Istent, míg nem értjük meg terveit, szándékát. Még arra is képes, hogy „idiótát” csináljon egy-egy emberből, hogy elérje magasabb rendű céljait – lásd ószövetségi próféták (persze ez sarkítva jelenik meg a filmekben).

A felforgató művek közé tartozik A viskó is. Nem komédia, hanem pszichológia. És nagyon fontos: fikció. Bántanak az erőltetett vádak, amelyek érték ezt a művet az által, hogy darabokra szedték. Úgy gondolom, hogy egy irodalmi művet nem nagyítóval kell vizsgálni csak azért, hogy hibát találjunk benne (s itt nem a kritikus gondolkodásra utalok). Ha így néznénk meg minden filmet és így olvasnánk minden könyvet, akkor a keresztyének már rég halálra ítélhették volna az irodalmat. Ilyen alapon a Biblia is tele van ellentmondásokkal. (pl. beszél Isten kezéről, szeméről, noha tudjuk, hogy Ő lélek.) Egyik legkiemeltebb vád A viskót illetően a Szent profanizálása. A korábban említett filmekben sokkal szembetűnőbb ez, azonban egyik filmben sem cél, hogy Istenből gúnyt űzzenek, hanem inkább, hogy közelebb hozzák az emberi értelemhez Azt, Akit véges elme be nem fogadhat. Ugyanakkor Az, Aki átokká lett értünk, személyes tapasztalataimból ítélve, szeretetből sokkal többet is megenged az embernek (s itt nem arról van szó, hogy Istennel bármit meg lehet tenni). Egy másik „felháborító” tény, hogy az Atya és a Szent Lélek nőként van megjelenítve. Jézus személye férfiként egy fix pont a műben, mivel róla tudhatjuk, hogy Ő valóban az volt, de az Atyáról és a Szent Lélekről ilyen értelemben nem tudunk semmit. Nem szoktunk sűrűn beszélni arról, hogy Istenben ott kell lennie a női résznek is, hiszen az Ő képére teremtettünk férfinak és nőnek. S én ezzel le is zárom ezt a témát, mert felesleges egy fikció esetében értelmünket meghaladó dolgokat firtatni.

Nos, valóban nem tetszett minden részlet a könyvből, ezeket is hadd említsem meg. Nem tetszett az a rész, ahol a hierarchiát tárgyalja, de ez olyannyira filozófikus (a filmben meg sem jelenik), hogy az érdeklődésemet sem keltette fel, s már el is felejtettem (több mint öt éve olvastam a könyvet). Ami szintén gondot jelenthetne a műben az a patrapassionizmus, az a korai egyházban megjelent tévtanítás, mely szerint az Atya fizikailag is együtt szenvedett a Fiúval. Ezt valóban jogosan támadhatják a teológusok, az egyszerű olvasó számára viszont nem okoz problémát, egyrészt fel sem tűnik mindenkinek, másrészt nem üdvösség kérdése, ellenben alátámasztja a fő üzenetet, miszerint Isten a szeretet, s az övéit nem hagyja el. Nem lehet ebből a kijelentésből súlyos tévtanításokra utaló téves következtetéseket levonni (melyeket nem szeretnék itt most megemlíteni).

Ezzel az egy-két negatívummal szemben számos jó, Igével összeegyeztethető gondolata van a műnek, sőt legutóbb olyasmire is felfigyeltem, amit egy előzőleg meghallgatott nem hétköznapi bizonyságtevés is alátámaszt. A viskóban is egy boldog Isten képével találkozunk (s azért olyan fontos ez, mert sokan nem ilyennek ismerik Őt). Tetszik a műben az is, ahogy visszaadja, hogy Isten mélyen vágyik a velünk való bensőséges szeretetkapcsolatra. Figyelmeztetésnek is beillik a főszereplő ráébredése, hogy Isten nevét nem lehet csak úgy, hiába kimondani. Gyönyörű az egység a három isteni személy között, ugyanakkor (egy bírálattal ellentétben) látom a Fiú szolgálatkészsége mellett az Atyának való engedelmességét is. Az is nyilvánvaló, hogy Isten sokszor megsebez, de azért, hogy bekötözhessen. S aki már nem kezdő az Istennel való járásban, az tudja, hogy Ő gyakran elvárja a vízen való járást tőlünk, de soha nem küld ki egyedül. Még sorolhatnám, hogy mennyi mindenért ragadott meg a könyv (a Szent Lélek vigasztalása, s ahogy végzi tisztító munkáját az életünkben; az isteni bölcsesség az emberével szemben; hogy Isten Az, Akire éppen szükségünk van: kőszikla, tűzoszlop, édesanya vagy szigorú bíró; a szabad akarat tiszteletben tartása, stb.), mégis most inkább álljon itt két mondat a filmből való idézetként: „Míg más akarat létezik az Univerzumban, mint önként Istent követni, a gonosz utat talál.” „Hihetetlen jót tudok kihozni a szörnyűségekből, de ez nem jelenti azt, hogy meg is szervezem a tragédiákat” – mondja Papa. Mennyire szükség van mai világunkban ezekre a mondatokra, mikor sokan még a gonosz (mint személy) létezésében sem hisznek!

Ott vannak aztán azok a keresztyén filmek, amelyeket nem érnek támadások (nem mintha kellene!), de olyan alapon, ahogyan A viskót bírálják, ezeket is lehetne. Csak két példa: A Narnia Krónikái (szintén kedvenceim közé tartozik) allegória ugyan, de van benne varázslat. Vagy Szent Pál élete nem követi hűen a Szentírás szövegét, mégis igen hasznosnak találom. Ne feledjük: minden irodalmi műhöz szükséges a fantázia, a képzelőerő, ami szintén szolgálhatja Isten dicsőségét! A hangsúly az üzeneten kell legyen!

Befejezésként pedig hadd említsek meg olyan keresztyénnek tűnő filmeket, melyek igazán veszélyesek lehetnek: A békés harcos útja, Mennyei prófécia. Bárcsak tudnánk igazán megkülönböztetni a veszélyest a veszélytelentől, s olyan mélyen meggyökerezni Istenben, az Ő megismerésében, hogy Tőle jövő bölcsességgel tudnánk leleplezni a gonosz mindenféle munkáját!

Meleg Adina Márta

Az arcom Jézus szemében

Annyiszor mondtam másoknak, hogy értékesek, szerethetőek, kivételesek, és tényleg úgy gondoltam. De ha arról volt szó, hogy ezeket magamra nézve higgyem el, …mint kedves ajándékot ugyan átvettem, de nem tudtam velük mit kezdeni.

Bántott is rendesen. Bár szerettem volna ezeket az igazságokat megélni, egyszerűen nem voltam képes rá. Azt éreztem, hogy tehetetlen vagyok.

Nyáron egy csoportbeszélgetés során utaltam erre a „dologra”, majd az utánam megszólaló jól kioktatott, hogy „Álljon meg a nászmenet! Nem lehet önértékelési problémád! Lépjél szépen túl rajta. A fiúk is azt szeretik, ha magabiztos egy nő!”

Huh! Hogy képzeli?!? Nem is ismer. Nem tudja, mennyi mindennel próbálkozom és milyen régóta! Nincs joga ilyet mondani.

Másnap a kiscsoportom kiszedte belőlem, hogy mi bajom. Elmondtam, hogy mi történt. Mire az egyik fiú rám néz és kedves hangon csak annyit kérdez:

– Önértékelési problémáid vannak?
– Igen.

Kimondtam. Hangosan magamnak, mások előtt. Mindenki nagyon komolyan vett. Látták, hogy amiről beszélek, az nekem nehéz és fájdalmas. Ekkor igazán érdekes dolog történt onnantól ez a harc, már más szinten dúlt bennem. Egy réteg szégyen elporlott a tetejéről. Mert mindenki küzd valamivel, és ez rendben van. Lehet, hogy az óvodában kinövik a jó keresztények az önértékelési nehézségeiket, a szinte tökéleteseket meg meg sem környékezi, de én most még itt tartok, hogy van. Leginkább úgy érzem, hogy meghalad ennek a hordozása, de vannak időszakok, mikor kegyelem van és megtudom élni, hogy van belőle szabadság.

Az az egyik legnagyobb félelmem, hogy ez a probléma addig fog kísérni, míg új nevet nem kapok a mennyországban.

Ekkor jött a deus ex machina, az isteni beavatkozás esti tanítás képében. Ott azt tanultam, hogy ha Jézus egyszer már megmosott a vérével, akkor hogyan tekint ránk.

Nem az van, hogy a bűneim elválasztanak tőle, és Ő csak azokat látja. Ő engem keres, rám kíváncsi, és hajlandó elvenni azokat a dolgokat tőlem, amik engem megkötnek.

Az Ő tekintetében nem a szégyent látom, hanem azt, ahogy szeret. Ha rá nézek, első sorban azt látom, hogy szeret.

Aztán persze rendre elakarom hagyni a rám rakódott bűnöket, mert én is szeretem Őt, és amilyen közel csak lehetek hozzá, én olyan közel akarok lenni.

De nem az van, hogy Ő utasít, hogy tegyem magam rendbe, mert így nem visel el, hanem én akarok neki helyet csinálni. Engem zavar, hogy kevesebb jut neki a bűneim miatt belőlem. Vétkezem, de bűnös már nem vagyok. Nem úgy tekint rám, mint egy utolsó gazemberre, hanem úgy, mint megtalált kincsre, aki a Földön él, ahol nem tud olyan kapcsolatban lenni a Teremtő a teremtettjével, mint amilyen majd akkor lesz, mikor színről-színre látjuk egymást.

Ettől kezdve hagyhatom, hogy Jézus a valódi problémáimmal találkozzon, mert a kegyelem csak akkor tud hatással lenni rám, a belső valómra, ha Ő azzal találkozik, ami bennem van. Azokkal a dolgokkal, amiket én reflexből rejtegetek, meg letagadok, meg kizárok, mert annyira nem tudom őket elhordozni, hogy szembesülni sem vagyok képes velük.

De Jézus képes!

És az Ő szemének ragyogásában fellélegezhetek, mert látom hogyan néz rám.

Ettől leszek könnyebb minden nap.

Ha tudod, akkor az annyiszor hallottakat, fejben elraktározott igazságokat értsd meg a szíveddel, ha ez még nem menne, akkor „csak” lélegezz fel.

Minden rendben van. Keresd Jézus arcát.

Nyúl Sára

Akire hasonlítasz …

Napjaink ideologizált emberképe egészséges életmódot gyakorol, pozitív gondolkodása van, ha kell közérzet javító gyakorlatokat végez, jó emberi kapcsolatokkal rendelkezik, előre kitűzött tervek és célok szerint járja életútját.

Akárhogy nézem, Jézus nem hasonlít erre a fantomképre, legalább is az én Jézus képem nem ilyen. Milyen volt Ő, akire hasonlítani szeretnénk?

  1. Jézus olyan személy, akinek a közelében jó lenni.

Nem gondolnám, hogy az én közelemben mindig jó lenni, vagy mindenki úgy nyilatkozna, hogy a társaságomat szívesen keresné. Mi határozhatta ezt meg? Tudjuk, hogy Jézus fizikuma teljesen átlagos volt, kisugárzása többnyire disszonanciát keltett. Akkor miért? Úgy gondolom, a tetteivel nyerte meg az embereket.

“A tetteinknek, annak, ahogyan bánunk másokkal, jóval nagyobb a jelentősége, mint ahogy azt gondolnánk.” Philip Yancey

  1. Megmosta a tanítványok lábát, amíg a tanítványok azzal foglalkoztak, hogy ki a nagyobb közülük.

Mennyire gyarló tanítványok vagyunk, napjaink még mindig azzal telnek el, hogy pozíciók felett vitázunk, vagy harcolunk. Jézus nem félt attól, hogy lekerül a ranglétrán! Mennyire fejeződik ki a hited a mindennapokban anélkül, hogy szándékosan kitűnnél vele?

  1. Azért halt meg, hogy a megromlott kapcsolatot helyreállítsa. Hogy a valódi kapcsolat megszülethessen, ha kell önmagaddal és másokkal is.

Nekünk nem kell meghalni, csak a büszkeségünket, a féltett és nehezen kialakított, mások fejében megszületett képünket kell halálba küldenünk. Képesek vagyunk ezt a döntést meghozni, hogy Krisztushoz hasonlítsunk? A saját kereszténységed milyen hatással van a mindennapi környezetedre, kapcsolataidra?

Keresztelő János olyan szépen mondja: “Neki növekednie kell, nekem meg egyre kisebbé lennem.” Ez a keresztyén élet lényege. Akiben már él Krisztus, legyen egyre erőteljesebb, az én rossz természetem meg tűnjön el egyre jobban.

Erre mondja Pál apostol: miközben a mi külső emberünk megromlik, a belső emberünk napról-napra megújul. A külső emberünk mindannyiunknak megromlik: hullik a hajunk, alig van ép fogunk stb. Itt fáj, ott fáj. A külső ember megromlik. De ha száz évig él valaki, és van belső embere, él benne Krisztus, akkor is napról-napra megújul. Még valami újat megért Isten igéjéből. Még valamiben tud megtisztulni, fejlődni és növekedni, és még valakinek tud hasznára lenni. A tanítványok nem tökéletesek, de mindegyiknek van feladata.

"Kérlek, tehát titeket, éljetek méltóan ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok." Efézus 4:1

“Naponta millió
Példaadás válik le rólunk,
Akár fényesedünk,
Akár besározódunk.
Szemek, fénylő szemek
Tükörtermében járva
Kép lesz, s vonz, vagy taszít
Életünk fénye, árnya.”
Füle Lajos

Lombos Andrea

MERT CSODÁK MA IS VANNAK

Bizonyság Isten kegyelméről és szeretetéről

Szerbiában, Szabadkán élünk, ide hívott el minket Isten a szolgálatra. Sok a tenni való a gyülekezeteinkben, és habár csak egy gyülekezetnek lehetünk hivatalosan a tagjai, a szolgálati területeink több gyülekezetre kiterjednek. Tamással ez mellett mindketten dolgozunk, ő teljes munkaidőben, én félmunkaidőben. Tamás sűrűn szolgál igével, hol Szabadkán, hol a környező településeken, ez mellett távhallgatóként tanul Szegeden és nem utolsó sorban férj is és édesapa is.

Mindketten alig vártuk már, hogy nyáron szabadságon lehessünk, amikor nem kell annyi dologra figyelnünk és végre kikapcsolódhatunk. Isten viszont a semmittevős, „lógatom a lábam egy kicsit” kikapcsolódás helyett, újból szolgálatra hívott el minket, a MABIM nagytáborába. Sokat tépelődtünk a dolgon, hogy most tényleg azt a két-három szabad hetünket ismét munkával, szolgálattalal töltsük-e el, vagy inkább egyszer végre pihenjük ki magunkat az egész éves fáradalmaktól. Az eszünk azt mondta, hogy teljesen „hülyék” vagyunk még a szabadságunkon is újabb feleőségteljes terheket a nyakunba venni, a szívünk pedig tudta, hogy Isten a szolgálatban szeretne bennünket látni, amiről később méginkább megbizonyosodtunk.

A táborba kissé gondterhelten érkeztünk meg, mivel nem tudtunk még indulás előtt átadni egy pályázatot, a munkánk kapcsán, amit szerettünk volna. Így Tamás még 2-3 napig, fél éjszakákat fent volt, hogy az evvel kapcsolatos dolgokat intézze. Napközben többszor panaszolta, hogy fáj a feje, de mindketten az éjszakázások utóhatásainak véltük ezt. A lassan állandósuló fejfájása nem akart szünni, mígnem egy nap ebéd előtt olyan tünetek jelentkeztek nála, ami mellett nem tudutnk csak úgy elmenni, biztosan tudtuk, hogy ezt már nem lehet a fáradság számlájára írni. Tamás jobb arcfele lebénult, ettől a beszéde is nehézkessé vált, zsibbadt a bal karja és a fejfájása méginkább fokozódott. A nagytábor ebédlő termében voltunk ekkor, szóltam néhány csoportvezetőnek, hogy imádkozzanak Tamásért, mert rosszul van, és hogy hívják a mentőket. Közben tudtam, hogy Tamással kell mennem, de Kristófot nem tudnám magammal vinni a korházba. Nem volt a közelben egy ismerős sem akire rá tudtam volna bízni Kristófot, aki már alig várta hogy ehessen és csak nagy szemekkel taslogott és éhesen toporzékolt. Isten viszont arra indított egy fiatal házaspárt, Ödönt és Virágot, hogy jöjjenek oda hozzánk és ajánlják fel, hogy vigyázzanak Kristófra. Nem is tudtam hirtelen összeszedni a gondolataimat, hogy mit is mondanék el két teljesen idegennek, akire rábízom az egyetlen édes fiamat, hogy mire figyeljenek, hogy még nem evett, éhes, hogy ebéd után aludni szokott… hogy most szokik le a pelusról, hogy itt van a szatyromban a bili, és hogy…. és hogy… a férj viszont higgadt határozottsággal azt, mondta hogy mindent megoldalank, van sok kisgyermek a családjában, edzett már ilyen területen, nem kell aggódnom! Ez, a szinte első mondat a szájából olyan megnyugtató volt ott, abban szituációban, hogy Kristófot hittel rájuk bíztam. Nagy sírás, földön fetrengés, visítozás közeppette hagytam ott Kristófot, tudtam, hogy most Tamás mellett a helyem, és hittel bíztam abban, hogy Kristóffal is minden rendben lesz nélkülünk.

Így siettem a mentőautóhoz, ami épp akkor ment el előttem, a tábor vezetősége azonban gyorsan beszervezett nekem egy fiút, aki utánna tudott vinni és egy nagyon segítőkész, szintén csoportvezető (gyermekorvos) fiatal lány, elkísért. Már akkor tudtam, hogy sokan imádkoznak értünk, hiszen sokan részesei voltak a történteknek, éreztem, hogy Isten velünk van és erőt, higgadtságot ad a szívembe. Tamást a belgyógyászatra vitték, ott átvizsgálva továbbküldték a neurológiára, mert a tünetei sztroke gyanussak voltak. Örültünk is ennek, meg nem is. Egyrészt nyilván nem, mert tudtuk, hogy ez azt jelenti, hogy komoly a baj, másrészt tudtuk, hogy ha tényleg szakszerű ellátás kell, akkor ott valóban speciálisabban tudják őt kivizsgálni, kezelni. A kezdetben jelentkező tünetek egyébként gyorsan elmúltak, mire a mentő beért vele a korházba Tamás tünetmentes volt. A gyermekorvos, Dóri jelenléte olyan volt számomra, mint egy angyalé, jött velünk mindenhova, és amit nem értettem azt elmagyarázta. Volt, hogy helyettünk beszélt, mert nehezen tudtuk összeszedni a gondolatalinkat, ő szakszerűen tudta elmondani azt, amit mi hétköznapi nyelven fogalmaztunk volna meg. Aznap rengeteg viszgálaton esett át Tamás. A nap végén tudtunk csak beszélni az orvosával, aki miután átnézett minden leletet, minden eredményt, azt mondta, hogy tulajdonképpen minden lelete rendben van! Semmilyen rendellenességet nem mutatnak a vizsgálatok, de mivel nem hétköznapi tünetek voltak ezek, ezért ő azt javasolná, hogy Tamás maradjon bent, egy néhány napos megfigyelésre. Átbeszéltük a dolgot Tamással, és úgy döntöttünk, hogy mivel jelenleg stabilinak tűnik az állapota, és nem szerettünk volna mégjobban megterhelni a pénztárcánkat biztosítás hiánya miatt, ezért saját felelősségre elhagyjuk a korházat, és megpróbálunk mielőbb hazajutni. Az orvos tiszteleben tartotta a döntésünket, de elmondta, ha bármi történne, ennek ellenére is bármikor visszamehetünk, ha úgy adódna.

Tamással kijöttünk a korházból és visszamentünk a hotelbe. Azon gondolkodtunk, hogy hogyan juthatnánk haza. Tudtuk, hogy ő nem fog tudni vezetni, de tudtuk, hogyha más is vezetne, az is kockázatos lenne azért, mert akár útközben is történhet vele valami, ahol tényleg soká érne oda bármilyensegítség is, ha épp erről lenne szó… Ezen a napon délután megérkeztek a szüleim a MABAVIT-re, telefonon értekeztünk és a késő délutáni óráktól már anyukám tudott vigyázni Kristófra! (Kristóf egyébként teljesen jól viselte az idegen felügyeletet, miután elmentem csak két percet sírt, még magam is meglepődve láttam, hogy Ödön karon fogva sétál ki vele az étkezőből, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga! Le a kalappal előttük! 😀 ) A másnap pihenéssel telt Tamás számára, a fejfájása viszont ismét előjött és nem akart szünni. Az esti órákban egyik pillanatról a másikra ugyanazok a tünetek jelentkeztek, mint előző nap az ebédlőben. A legközelebbi orvosi ügylet a MABAVIT helyszínén, a Főnix Csarnokban volt, oda átsétáltunk vele, de ott is rögtön a mentőautóba ültették, és egyenesen a neurológiára küldtek bennünket. Kristófra anyukám vigyázott, így én tudtam Tamással menni a mentőautóban. Úgy ültem, hogy végig láttam Tamás arcát, és láttam rajta, hogy nagyon nincs jól. A telefonomon gyorsan zsoltárokat kerestem ki és ismételgetve, fennhangon olvastam fel őket:

„Erős vár az Úr neve, oda fut az igaz és védelmet talál... Ezért ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened, megerősítlek és megsegítlek és győzelmes jobbomon támogatlak.” Péld. 

Majd énekeltem:

„Bízzál én lelkem! Bízzál Istenben! Bízzál én lelkem! Bízzál lelkem Istenben! Hiszen hálát adsz még az Úrnak, mikor a nehéz idők elmúlnak! Hiszen hálát adsz még az Úrnak, mikor a gondjaid elfutnak! Bízzál lelkem Istenben!” 

Amikor megérkeztünk a neurológiára egy sor újabb vizsgálat után felvették Tamást az osztályra, és azt mondták, hogy most már az életével játszik, ha nem marad bent. A tüntetek most sem voltak tartósak, igazából, ahogy jöttek úgy el is múltak, egy kivételével, kettőslátása volt. Másnap egy MR vizsgálatra küldték, ahol kiderült, hogy mi okozta az eddigi tüneteket. Az agyban lévő 3 fő véna közül 2 teljesen, 1 pedig részlegesen elzárult nála. Azt mondták, hogy életveszélyes állapotban van és gyorsan átszállították az intenzív osztályra, ahol nagyon hamar elindíthattak neki egy speciális kezelést. Vérghigítót kapott infúzióban, közben 4 óránként vért vettek, tőle, hogy ellenőrizni tudják a vérsűrűség szintjét és ahhoz mérten tudják növelni, vagy csökkenteni a vérhigító mennyiségét.

Az orvosok értetlenül álltak Tamás diagnózisa és az ő szemmel látható fizikai állapota előtt, mivel Tamásnak a kettőslátáson kívül semmilyen más tünete nem volt. Csodaként emlegették, hogy Tamás nem fekszik félbénultan, mint mások ugyanilyen diagnózissal. Mi pedig tudtuk, hogy ezt a csodát csakis Isten tudta kimunkálni, és hogy ez csakis az ő megmentő kegyelméből lehet így. Közben folyamatosan kaptuk az ifnókat, hogy rengetegen imádkoznak értünk, és annyira éreztük Isten jelenlétét, hogy Ő valóban a tenyerén hordoz bennünket. Olyan csodálatos volt ezt valóban megtapasztalni. Volt bennem aggódás, de Isten bennem való munkálkodása álltal, egy nyugod, higgadt, reményteljes aggódást élhettem meg.

Amikor nem a korházban voltam, akkor a MABAVIT programjain vettem részt. Sokan odajöttek hozzám és könnyes szemmel kérdezték, hogy mi van Tamással… ilyenkor én nyugtattam meg mindenkit, hogy Tamás jól van, Isten kegyelme által jól van!, és hiszem, hogy teljesen fel fog épülni! Ezt szent meggyőződéssel hiszem most is, és már akkor is így beszéltem erről, és meséltem energikusan mindenkinek, aki csak érdeklődött Tamás állapota felől. Minden eggyes alkalommal örültem, amikor odajött valaki hozzám, és volt ilyen bőven, tényleg!, de egyáltalán nem esett a nehezemre, hogy mindenkinek elmondjam, hogy habár Tamás még korházban van, de az orvosok is csodaként emlegetik az ő állapotát és ISTEN KEGYELME ÁLLTAL a körülménykehez képest jól van, és hittel hiszem, hogyha Isten eddig ilyen kegyelmes volt, akkor ezután is kiemeli őt ebből a betegségből. Mindeközben a háttérben elkezdtem intézni a papírokat.

Elkezdtem felkutatni a lehetőségeket, hogy hogyan tudnánk Tamás korházi ellátására támogatást találni. Isten ebben is csodálatosan vezetett, kezdetben egy nagyon kedves debreceni testvérnő Gyöngyi, segített eligazodni, melyik hivatalt hol találom… nagyon sok falba ütköztem, de Isten minden egyes zárt ajtó után egy újat kinyitott, olyan embereket vezetett elém akik, segítőkészek voltak és bátorítottak. Útközben sok kiskapus megoldásról kaptam „fülest”, de Isten úgy vezetett, hogy egyikkel se alkudjak meg, hanem tapossam ki a legtisztább és egyben legkeményebb, legelérhetetlenebbnek tűnő egyenes utat, tegyem meg az én részem, és a lehetetlennek tűnő részt bízzam rá. Rengeteg utánnajárás, rohangálás, sorszámhúzás, ide menjek-oda menjek, kérvényt írjak, papírokat töltsek kis, meghatalmazást kérjek, ide írjak alá-oda írjak alá… után sikerült elintézni, hogy Tamás korházi ellátásának nagy részét a Szerbiai Állami Egészségbiztosító átválallja. A fennmaradó költségeket pedig, hála Istennek, a felajánlásokból tudtuk fedezni. Egy teljes hétbe telt, míg ezeket a papírokat elintéztem és beadtunk, elfaxoltunk mindent mindekinek, ez idő alatt pedig teljes erővel mentem mindenhova, fedeztem fel az ismeretlen magyarországi ügyintézést, fedeztem fel a teljesen ismeretlen várost, küzdöttem meg a 43 fokos mellegel…

A mottóm egy felirat lett, amit a debreceni református kollégium belső homlokztatán olvastam:

„Imádkozz és dolgozz”.

Nagyon sok emberrel beszéltem, akik éreklődtek Tamás állapota felől és többször éreztem azt, hogy elbízottnak tartanak amiatt, ahogy erről, az egész helyzetről beszélek… Volt egy pont, amikor kezdtem már rosszul érezni magam azért, mert ilyen jól veszeme a lapokat, és hogy tényleg ennyire töretlenül, hittel bizakodva megyeke előre. Isten viszont rámutatott, hogy ez miatt ne legyen lelkiismeretfurdalásom, mert ezt az erőt Tőle kapom! Ne érezzem magam rosszul attól, hogy az Úrtól vagyok elbízva! Kicsit olyan megfoghatatlan ez, nehéz szavakba önteni mit is éreztem. De tudtam, hogy Istentől kapok erőt mindnre!

A MABAVIT vasárnapján hazautaztam Kristóffal. Másnap apukám visszavitt engem és anyósomat Debrecenbe, ahol a helyi gyülekezet biztosított szállást a számunkra és a kedves testvérek (angyalok) napról napra elláttak minket élelemmel. Anyósommal együtt támogattuk Tamást. Ez idő alatt, a mi egyébként is jó kapcsolatunk, tovább erősödött és mélyült. Apukám csak sofőrként hozott minket, ő még aznap hazaindult. Másnap értekeztünk csak vele, és megtudtuk, hogy nem volt felhőtlen a hazaútja. Az otthonától kb. 10km-re egy megtermett őzbak kiugrott az autója elé. Apukámnak semmi baja nem esett, az autó lámpája tört csak össze, az őz azonban életét vesztette… Hátborzongató volt ezt hallani, tudni, hogy az ördög ennyire megpróbál bennünket, de hihetetlen volt megtapasztalni azt is egyben, hogy bármennyire próbálkozik az ördög, Isten határt húz neki. Eddig mehetsz csak, tovább nem!

Tamás összsesen 3 hetet töltött korházban. Ma már itthon lehet a családjával, még gyengének érzi magát és a látása is a délutáni órákra gyengül, de napról napra javul és erősödik.

Hisszük, hogy Isten időzítése a legjobb! Hisszük, hogy nem véletlen történt ez az egész pont Debrecenben, ahol az ország legszínvonalasabb stroke központja van az Egyetemi Klinika keretein belül. Hisszük, hogy nem véletlen történt pont a MABAVIT-on, ahol körülbelül 3000 résztvevő többször is közösen imádkozhatott értünk. Hisszük, hogy a mi részünk ebben az egészben pedig az volt, hogy a pihenés helyett a szolgálatot választottuk, ami lényegében Tamás életét mentette meg.

Isten megpróbált bennünket, de Ő egyben elkészítette a menekülés útját is a számunkra!

Isten sokszor nem a bajtól, nehézségektől, betegségektől ment meg bennünket, hanem azokból emel ki, mert ez nagyobb megtapasztalás és jobban tükrözi az Ő dicsőségét.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki imádkozott és imádkozik értünk! Jó az Úr! Hatalmas imaösszefogásnak és imameghallgatásnak lehettünk a tanui! Csodálatos volt ezt megtapasztalni!

Kosányi Debóra

Nevelni, de hogyan és miért?

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Péld. 22:6

A minap elgondolkodtam a gyermek Sámuelnek adott kijelentésen, illetve az Éli főpap nevelési módszerén. (Hmm, micsoda bátorság Isten részéről egy gyermekre bízni ilyen szörnyű ítéletet! Megrémít, ha arra gondolok, hogy Ő ma sem változott.)

Feje tetejére állt világban élünk. Kezd elegem lenni a sokat hangoztatott emberi jogokból. A gyerekeknek és szülőknek több joguk van, mint a pedagógusoknak, a raboknak pedig több, mint az őket őrizőknek, sőt, mint a szabadlábon járó becsületes embereknek. A ma embere hamarosan még Istennel szemben is „kikéri magának”. Mert megteheti. Még.

Ha valamikor Isten bölcsessége kellett a neveléshez, akkor ma sokkal inkább. (Véletlen volna, hogy Váradon a tanítóképzők telve vannak hívő fiatalokkal? Bizonyára tudja az Isten, hogy mit cselekszik!) A magukat Salamonnál is bölcsebbnek gondoló emberek elhintették a mérgező magvakat a társadalomban, a vesszőhasználat törvénysértés lett. Olyannyira, hogy egyik nyugati országban képesek a Biblia szövegét is átírni emiatt. De jaj lesz nekik! Ugyanakkor, egy másik nyugati országban már azon gondolkodnak, hogy újra forgalomba hozzák a testi fenyítést, mert megállapították: a túlzott szabadosság megnövelte az öngyilkosságok számát.

Nos, nem a testi fenyítés mellett akarok kardoskodni, de tény, hogy egy bölcs nevelő nem iktathatja ki teljes mértékben a vesszőt fegyelmezési módszerei közül. (Persze, ha bölcs, tudja, hogy mikor, miért és hogyan alkalmazza, ha valóban szükséges hozzá folyamodni. S azt is el tudja érni, hogy gyermeke megértse: sem a rosszaság, sem a vesszőhasználat nem csökkenti a szülői szeretet mértékét.)

Kellenek a világos, érthető szabályok, s azok következetes számonkérése. De nem fegyelmezési módszereket szándékszom itt bemutatni, inkább a nevelés egyik célján gondolkodtam el. Az egyén optimális, sokoldalú fejlesztésén túl, a nevelés maradandó pozitív irányú változást is el akar érni azokban, akik felé irányul. Ilyen értelemben, Éli teljes csődöt mondott fiai nevelésében, noha próbálkozott (Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől. Ne tegyétek fiaim! – 1 Sám. 2: 23-24). Érdemes megfigyelni több fordítás szerint Isten indoklását, amikor az ítéletet kimondja: nem akadályozta meg őket” (Károli), tudta… mégsem fenyítette meg őket” (újf.), „semmit nem tett, hogy megállítsa őket” (The Message, angolból).

Úgy vélem, igen elgondolkodtatóak ezek a kijelentések. Nem elégedhetünk meg csupán a folytonos kérleléssel. (Érdekes módon Sámuel fiai sem jártak a helyes úton, ám ezért már Sámuel nem kap feddést Istentől.) Az angol Message fordítás szerint Éli teljesen elvesztette tekintélyét fiai előtt, ez pedig nem egyik napról a másikra következett be. „Ők (a fiúk) azonban már túl messzire mentek az engedetlenségben, s visszautasították, hogy bármire is odafigyeljenek, amit apjuk mondott. Így Isten, akinek elege lett belőlük, kimondta a halálukat.”

Végső soron tehát célunk a gonosz megfékezése kell legyen, amennyire tőlünk telik. S hogy melyik a tuti módszer? A szép szó, a rettentés (Júdás 22-23) vagy netán a vessző? Nincs egy tökéletes eljárás. Minden gyermek és helyzet más és más. De kell a maradandó pozitív változás! Kedves szülők, vasárnapi iskolai tanítók és istenfélő pedagógusok! Adjon az Úr bölcsességet nekünk, hogy a ma reformátorai, s a jónak tartósítói lehessünk egy rohamosan romló világban!

Meleg Adina Márta