Tik-tak, tik-tak, nemsoká megállunk Alkotónk előtt

Ha az Evangélium igaz, akkor az örökkévalósághoz képest nagyon nagyon rövid ideig vagyunk itt a Földön, és ebben a rövid időben kell betöltenünk küldetésünket. Visszanézve kár és szemét lesz az az idő, amit ennek rovására mással töltöttünk. Küldetésünk pedig Krisztus szeretetével szeretni, Krisztus tanítványaivá válni és tenni másokat. „Minden lehetőségből hozd ki a legtöbbet!” (Ef 5.16 – MSG) Mostanában rövid idő alatt elolvastam János, Péter és Jakab leveleit. Jánosról tudtam, hogy a „szeretet apostola”, de megdöbbentem azon, hogy gyakorlatilag mindhárman azok! Sőt, Pál leveleit olvasva, mintha ő is csak erről beszélne. Mintha az idősödő apostolok már egyre tisztább szemekkel látnák, hogy az idő nagyon rövid. Szeress, amíg tudsz, mindent beleadva. Ne fogd vissza magad, nincs sok hátra, addig kell beletenni, amit csak lehet.

Képzeljük őket magunk elé, ahogy csontos ujjaikkal írtak, vagy rekedt hangjukon diktálták a sorokat. A sok-sok téma közt mindig újra visszatértek ahhoz, hogy „és a legfontosabbat ne feledjétek! Szeressétek egymást” Nézzük meg, mit mondtak ők, engedjük, hogy mélyen átjárjon!

Pál:
Titeket maga Isten tanított meg arra, hogy szeressétek egymást. (I. Thessz. 4.9)

Aki szereti embertársát, az eleget tett a törvény követeléseinek. (Róm. 13.8)

Isteni szeretettel viseljétek el egymást! (Ef. 4.2)

Hozzátok összhangba egymással gondolkozásotokat, és ugyanazzal az isteni szeretettel szeressétek egymást! (Fil. 2.2)

Azért küzdök, hogy mindannyian felbátorodjanak, és hogy az isteni szeretet kösse össze őket. (Kol. 2.2)

Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. (Kol. 3.14)

Azért imádkozom, hogy egyre jobban növekedjen bennetek az isteni szeretet, és ezzel együtt az igazság ismerete és mindenféle megértés. (Fil. 1.9)
Jakab:
Úgy szeresd a másik embert, mint saját magadat! Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek. Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten törvénye ellen vétkeztek. (Jak. 2.8-9)

Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. (Jak 1.12)
Péter:
Éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! (I. Pét. 1.22) 

Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak. (I. Pét. 4.8) 

Isten családjában, minden testvéreteket szeressétek! (I. Pét. 2.17)
János:
Istent még soha senki nem látta, de ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk. (I. Ján. 4.12) 

Kedveseim, Isten szeretetével kell szeretnünk egymást, mert ez a szeretet Istentől származik. Aki így szeret, az mind Istentől született, és ismeri Istent. (I. Ján 4.7)
Júdás:
Maradjatok meg Isten szeretetében! (Júd. 1.21)

És akitől ők mind tanulták, hogy mi a szeretet, Jézus:

Ezt parancsolom nektek: ti is úgy szeressétek egymást, azzal az isteni szeretettel, ahogyan én titeket! (Ján. 15.12)

Balogh Piroska

Átírt tervek

„Terveidet a szíved készíti, de lépteidet az Örökkévaló irányítja” Péld. 16:9

– szólt hozzám az Ige, azon a reggelen, amikor tudatosult bennem, hogy áthúzhatom az elkövetkező hetek, hónapok, a nyár terveinek izgalmasabb részeit a határidőnaplómban.

Nem olyan eget rengető dolog, de az én kis világomat azért megmozgatta. Talán azért is, mert az utóbbi időben kényeztetett a mennyei Atya. Nem mondom, hogy mindig mindent megkaptunk, amikor és ahogy akartunk. Voltak várakozással teli évek, gyógyulásra, gyermekre, imameghallgatásra… nehéz, húzós, botorkálós, útkeresős időszakok, és tudom, lesznek még. De az elmúlt időszakban elborított Isten jóságos szeretetével. Imádkoztunk, terveztünk és többnyire megvalósultak az elképzeléseink.

Most másképp alakult. Visszapillantva látom, ahogy Isten készítette a szívem arra, hogy ne ijedjek meg, ne csüggedjek el, hanem bízzak az Ő szeretetében bármi is jön.

Az egész csak apróságokkal kezdődött. Meghibásodott az autóban valami. Az autópályán egy alagútban adta meg magát, megbénítva ezzel egy egész autópálya forgalmát. Még jó, hogy egyedül volt vele a férjem. Nagyon nehézkesen oldódott meg az „intelligens” probléma, aminek az igazi okát most sem lehet tudni biztosan.

Székelyföldön voltam a gyerekekkel, dédmamáztunk, nagymamáztunk, unokatesóztunk, barátnőkkel találkoztunk és úgy terveztük, hogy értünk jön a férjem majd és egy hetet együtt töltünk el ott. De az autó már harmadjára került vissza a szervizbe és nem lehetett elindulni vele. Hiányzott nekünk apa, de elfogadtuk, hogy most ez van, valahogy hazabuszozunk.

Aztán volt egy csodaszép napunk. Nagyon nagy ajándék volt, hogy a lányunk a Hargitai Keresztyén Táborban részt vehetett a zene-héten. Ennek lezárása volt egy koncert, ahol belekóstolhattunk az egész hét élményeibe. A telefonom egész nap a táskámban volt, eszembe sem jutott ránézni. Annyi régen látott drága arc jött velem szembe, hogy csak a hazaúton kaptam elő, hogy meséljek a férjemnek, aki kimaradt ebből a sok szépből. S meglepetten láttam, hogy rá nem jellemző módon már többször is keresett, írt, hogy mielőbb hívjam fel.

Megsérült. A térdében elszakadt egy oldalszalag és a keresztszalag is. Műteni kell. Hosszadalmas gyógyulási folyamat vár rá, sok hét, több hónap mozgáskorlátozottság, rehabilitáció.

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” Zsoltárok 112:7

Olyan sokszor megvallottam ezt az igét az elmúlt néhány évben. És Isten meggyógyította, megoldotta bennem a beteges nyugtalanságot, rettegést a férjem, gyermekeim testi épségéért, s tanított bízni a fölösleges aggodalom helyett.

„Ha bíztok bennem, és nem aggódtok, ha belső békéteket és nyugalmatokat megőrzitek, erőt adok nektek.” Ézsaiás 30 : 13b

Isten békessége árasztott el. Lépteinket az Örökkévaló irányítja. Biztonság, nyugalom.  Bámultam a határidőnaplómat. Közös tengerparti nyaralás a férjem testvéreivel és családjaikkal, mennyire készültünk, vágytunk erre. Kirándulások, utazások, találkozások…

Keseregni ezen ebben a helyzetben nevetséges lett volna, de erős megtapasztalás volt ez arról, hogy nem arra megyek, amerre akarok. Hogy Isten most átírja a terveinket. És ez felszabadít. Nem gondolom, hogy Ő szervezi a baleseteket, de megvallom az Ige szavaival:

Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott. Róma 8 28 EFO

Vannak, akik kérdéseket tesznek fel. Miért kellett így megsérülnie? Miért sportolt? Miért volt éppen ott? Miért engedte meg Isten?

Fel lehet tenni ezeket a kérdéseket, válasz is érkezhet rájuk, de én úgy döntöttem, hogy nem kérdezek.

„ Véges nézi a végtelent, találgatja, hogy mit jelent…” énekli Ákos.

Vannak ennél nagyobb, jóval fájdalmasabb kérdések, és Isten még azokra sem tartozik magyarázattal. Tudom a határainkat, emberek vagyunk, végesek, miért kellene, miért tudnánk megmagyarázni, megérteni mindent? Az a dolgunk, hogy bízzunk. Hogy kapaszkodjunk Istenbe. Gyökereket eresszünk a nehéz időkben egyre mélyebbre, a folyóig a repedezett víztartók helyett. Hallótávolságban lenni Tőle, hogy szólhasson a nehézségeken keresztül.

„Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.” Zsoltárok 34:20

Ez volt a másik ige, ami mélyen a tudatomba vésődött a sérülést megelőző időszakban. Egy vasárnap délelőtt hallottam, aztán nem ment ki a fejemből. Érhetnek váratlan dolgok, de ha Benne vagyok elrejtve, nem leszek felkészületlen. A Vele való kapcsolat készít fel és vezet át mindenen.

Isten és köztem nem üzleti kapcsolat van. Nem ígérte meg, hogy cserébe, mert hiszek, keresem Őt, mert életemet próbálom az Ő igéjéhez igazítani, Ő maximálisan megóv engem és az enyéimet minden bajtól és kellemetlenségtől. Hogy csak napfény és virágoskert lesz az élet.

De azt megígérte, hogy semmi, de semmi nem fog az Ő szeretetétől elválasztani, és hogy minden nap velünk lesz, egészen, amíg a világ el nem múlik.

Annyi jót átvettem az Úrtól amióta kapcsolatban vagyok vele. Nem kell számolgassam, tudom, hogy sokkal több volt, mint nehézségből, problémából. (Ó, pedig utólag az utóbbiak vitték a szívem olyan közel az én mennyei apukámhoz!)

Nem mondom, hogy ujjongó örömmel, de kinyújtom a kezem azokért az áldásokért, amelyek most éppen nehéz idők csomagolópapírjában érkeztek. S tanulom még inkább imádni szeretni, szolgálni Istent Önmagáért.

 Pápai Márta Zsófia

 

Fejlődés az engedelmességben

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Filippi 2:5-11

Ha azon gondolkodom, hogy mi volt Jézus legnagyobb erénye, mindig az engedelmességére csodálkozom rá. Mi is az engedelmesség? Azt hiszem az, amikor gondolkodásmódomban egyetértek Istennel, és ez a cselekedeteimben is megnyilvánul. De hol kezdődik az engedelmesség? – Az engedelmesség egy szívbéli állapot, és csak ez után jön a gondolkodás és cselekedet összefonódása. Ez ellen az óemberünk ellenkezik, de a bennünk lakó Szentlélek vágyja az engedelmességet. És itt jönnek a kifogások, mert annyi-annyi minden megnehezíti az engedelmességet! Nagymértékben befolyásol a környezet, a kor adta lehetőségek, kihívások. Úgy gondolom, hogy ragaszkodnunk kell az engedelmességhez, és ugyanakkor jól kell kezeljük az aktuális világot. Érdekes megfigyelés, hogy ahol sok a szenvedés, nagy a nyomás, ott nincs kifogás az engedelmességre. Akkor kérdezhetnénk, hogy mi a baj a mai csatatérrel?

  1. Posztmodern: ez egy olyan szemüveg, amelyen keresztül magyaráznak és választ keresnek azok az emberek, akik mindenben csalódtak. Ezért minden relatív, az élet értelme, hogy jól érezzem magam, és az a jó, ami nekem jó. Itt megállnék egy percet, mert úgy gondolom, hogy keresztényként nagyon csúszós talajra érkeztünk. Hadd mondjak egy példát: ha a munkahelyeden el kezdesz mesélni Jézusról, és a megtapasztalásaidról, könnyen lehet, hogy lesz olyan személy, aki fellelkesedve, bólogat, hogy ez milyen jó … neked ez beválik, tehát ez neked jó. Csak az a gond, hogy nagyon nehéz ezzel mit kezdeni, mert az is jó, ha Buddhában hiszel, és az is jó, ha Krisztusban. És ezért válik nagyon fontossá, hogy hiteles keresztények legyünk ebben a posztmodern korban.
  2. X-Y-Z generáció: erről biztosan rengeteget hallottatok, én csak azt emelném ki, hogy ha a három generáció digitális világhoz való jellemzőjét vizsgálnánk, akkor azt látnák, hogy vannak, akik tudatlanok, akik vacillálnak, és akik kapcsolódni vágynak. Három típusú embert képzelhetünk magunk elé, de mindegyikük emberi kapcsolatait felhígította a számítástechnika.

Azért írtam ezekről néhány sort, mert úgy látom, hogy gondolkodásmódunkra, életünkre nagy hatással van az, hogy posztmodern korban élő X-Y-Z generáció vagyunk. Ahhoz, hogy jól engedelmeskedjünk Istennek, értenünk kell a körülöttünk lévő világot, mert a kor adottságait a Sátán is próbálja kihasználni. Közben ne tévesszük szem előtt, hogy az engedelmesség célja az, hogy egyre jobban ismerjük meg Őt, és ismertessük meg Őt.

Gyakorlati tippek arra, hogyan növekedhetsz az engedelmességben:

  1. Engedelmesség a saját javadra:
  • Tudd, hogy ki vagy (Isten Igéje alapján)
  • Támaszkodj tapasztaltabb hívőkre, akik példák
  • Tölts elég időt Istennel
  1. Engedelmesség mások javára:
  • Legyél és maradj kapcsolati ember
  • Legyél és maradj közösségi ember

Csak arra szeretnélek bátorítani, hogy építs igazi kapcsolatokat a világgal, hogy megoszthasd Jézust. Ne engedj az elszigetelődés kísértésének, hanem mutass igazi érdeklődést, hogy igazi válaszokat adhass igazi kérdésekre. Az engedelmesség legnagyobb célja: kapcsolódni az emberekkel, és összekapcsolni őket Jézussal.

Lombos Andrea

Hogyan váljak meg a bűneimtől?

Kedves Olvasó!

Egy imakéréssel fordulok hozzád. Életem eddigi legnehezebb időszakában vagyok, és ebből keresem a kiutat. Hogy jobban megértsd, írok pár sort magamról, leginkább a lelki állapotomról fogsz többet megtudni. Az Istennel való kapcsolatom és az Istenbe vetett hitem ingadozó, sokszor úgy érzem, hogy az Úr nem szeret engem és megfeledkezett rólam! Az imáimra nem kapok választ, nem tudom hogyan beszéljek Őhozzá. A gondolataim szerint ez azért van, legalább is azért érzem így, mert előfordult már, hogy csak a bajban fordultam Istenhez, olyan ígéreteket tettem, amiket nem tartottam be, nem tudok ellenállni a kísértésnek, gyakran bűnbe esek és hagyom a gonosznak, hogy befolyásolja a gondolataimat, és az ő akarata szerint cselekszem. Itt, ahol élek, nincs lehetőségem gyülekezetbe járni, és olyan hívő emberek segítségét kérni, akik megértenek engem. Vágyom az Úr közelségére, de nem tudom hogyan váljak meg bűneimtől?! Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy imádkozol értem.

Napi 15 perc?

„Sok keresztény családban felnövő fiatal érzi úgy, hogy az egész kereszténység sokkal unalmasabb, mint a világ. Unalmas a bibliaolvasás, nem lehet érteni belőle semmit, a plafonnak imádkozni nincs értelme, a dicséretek és az istentiszteletek pedig olyan egysíkúak. Miért gondolja ezt sok fiatal? Valóban így van?”

Kedves olvasóm! A június 26-i, Budapesti Hit Rádióban elhangzott sorokat olvashattad. Én nem ilyen háttérből származom, de ennek ellenére időnként, mintha olyan nehéz lenne elő venni a Bibliát. Mivel, már többször olvastam, többnyire tudom a történetek végkifejlettét, és ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy felszínesen olvassam a kijelölt részeket. Máskor pedig, egy adott résznél refrénszerűen ugyanaz az üzenet jut eszembe, hiába erőlködöm.

„Kedves Ürömvölgyi öcsém!

Azoknak az embereknek, akik közt védenced forgolódik, az a tulajdonképpeni bajuk, hogy „csak” keresztények.

(Részlet C. S. Lewis Csűrcsavar levelei c. könyvéből)”

Csak emberek vagyunk, akik néha, csak keresztények, mert a saját természetünkkel szembeni viaskodásunk gyakran felemészti azt az energiát, amivel örvendezhetnénk az életünk kincseinek.

Az, hogy kik is vagyunk igazán, legjobban a csendességeinkben tükröződik. Mindig új üzenetet szeretnénk? Valamit, ami megmozgatja a földet? Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy egy könyvet olvassunk, hanem az, hogy egy kapcsolatot ápoljunk, vagy teremtsünk. De, mit mond Isten?

„Aki ismeri az én parancsaimat és megtartja azokat, az szeret engem.” János 14:21

Különös erőlködés nélkül is, a kapcsolat ismeretet szül. De, a hétköznapjaink tele vannak futó kapcsolatokkal, hiszen a sok elvárás, a családi élet, vagy természeti adottság miatt, többnyire felhígulnak a barátságaink. Miért? Mert nincs időnk leülni, beszélgetni… Minden kapcsolatápolás lényege az, hogy időt szánunk az érintett személyre. Így van ez Istennel is, egy kis különbséggel: Neki mindig van ideje Rád! Neked napi hány perced van Rá?

Szokták mondani, hogy: valamit-valamiért. Ha azt szeretnéd, hogy jó kapcsolatod legyen Istennel, akkor szánj időt rá. Ha sok a tennivalód, ne a csendességeiden spórolj.

„Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy …” Részlet a Jelenések könyvéből 2:19

Ezeket a sorokat Isten a gyülekezeteknek címezte, de az, hogy „tudom a te dolgaidat” igaz rád is és rám is.

Néhány szó a Bibliaolvasás csapdáiról:

  1. Prekoncepció: minden felekezetnek, irányzatnak, de gyakran nekünk is meg vannak a hangsúlyaink. Jártál már úgy, hogy két mondat után tudtad, hogy ennek a történetnek mi a mondanivalója?
  2. Kiragadni valamit: szeretnél választ kapni egy kérdésre? pillanatok alatt meglátod azt a mondatot, amit szeretnél hallani…
  3. Amikor a Személyt nem látom, csak a történéseket: intellektuális megközelítésben szoktál olvasni mindent? A Biblia valóban érdekes-összetett könyv, de minden sorában ott van az, Aki a legjobban szeret téged. Kár lenne ezt nem meglátni.
  4. A nap végén, fáradtan menni be a belső szobába: fizikai körülmények, saját állapotunk elengedhetetlenül fontos.
  5. Kattogás: amikor nem tudod lecsendesíteni az elmédet. Pl: közben mosol, és fél füllel hallgatod, ahogy a gép centrifugál, majd azon kezdesz gondolkodni, hogy mennyi van még hátra a mosásból….

Nem szándékozom az összest felsorolni, de szeretném kiemelni, hogy ezek csak akadályok, nem legyőzhetetlenek.

„… a faott maradahová dől.” Részlet a Prédikátor könyvéből 11:3

Ne feledd, változásokat csak a földi életben lehet elérni. Ne engedd, hogy a saját célkitűzéseid fontosabbak legyenek, mint az Istennel való kapcsolatod ápolása.

 

Lombos Andrea

Reggel a tónál

„amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret.“ János evangéliuma 21:9

Hogy milyen érzés lehetett megtagadni a mindenkinél jobban szeretett Mestert, majd keserves sírásra fakadni, mikor megszólalt hajnalban a főpap udvarán a kakas, nem tudom. S azt sem, milyen lehetett egész éjszakán át mindhiába halászni, majd reggel csalódottan és fáradtan hajózni a part felé. Nem tudom, milyen lehetett rájönni arra: nem vagyok jó tanítványnak, és nem vagyok jó halásznak sem már.

Ilyen egetrengető dolgok velem mostanában nem történnek, magasság nem szédít, mélység nem rémít. Én csak úgy vagyok. Teszem a dolgom, reggel felkelek, majd megyek-megyek, ameddig csak tudok és kell. De közben hiányzom saját magamnak. Hiányzik szemeimből a csillogás, szívemből a tűz, hosszasan csiszolgatott szép mondataim, s a mindennapok öröme, ami annyira jellemző rám amúgy. Megfáradnak a legkülönbek is, hát még én. Bánt, hogy üres vagyok. Bánt, hogy úgy érzem, nem tudok adni semmit a világnak.

Ha már adni nem tudok, abból élek, amit kapok. Megszoktam, hogy hajnalok hajnalán keljek, mindenkinél jóval korábban, s hogy még mielőtt elindulna a nap, az evangéliumokat olvassam. Nem csak kenyérrel él az ember, és én tudom, hogy valamilyen nem egészen érthető módon, de ezekből a hajnali olvasásokból élek, és színtiszta kegyelemből.

Néha visszaolvasom a naplómat, s egy majdnem egy évvel ezelőtt írt versből úgy látom, átéltem már majdnem ugyanezt, majdnem ugyanígy. Ezért nem félek, és nem is bántom magam, hogy miért nem tudok most túláradóbb lenni. Inkább egyszerűen csak odaülök minden reggel így, ahogy vagyok a tó partjára, ahol mindig éppen készülőben a parázson sült kenyér s hozzá a hal. Az én kezem üres, de Isten keze mindig tele van, s az Ő reggelizőasztalánál mindenkinek jut hely.

„megállsz konyhám ajtajában míg odakint felkel a Nap
nagyot nézek: itt vagy, nekidőlve lazán a félfának
meg sem fésülködtem még ma, a kávét főzöm éppen
előveszek két kis csészét, egyet neked, egyet nekem

szelsz két karéj kenyeret, illatoznak a pirítóban
feltalálod magad, látom, a huszonegyedik században
szótlanul mosolygok rád, könnyeim befelé folynak
üljünk le megpihenni partján e feneketlen tónak

“gyere, egyél”- ülsz asztalhoz, viszem a csészéket, kávét
míg keverem a kockacukrot, felolvasod a reggeli igét
nem kérdem, ki vagy. tudom. eljöttél s ez meglepett.
mielőtt munkába indulok, hálát adsz még, és megtöröd a kenyeret“

(2016. augusztus 18.)

Prodán Márta

Nőies nő (2)

Az előző részt itt találod.

2. A nőies nő melegszívű: nem azt adja, amit tesz, hanem önmagát.

Mária és Márta:

Amikor tovább haladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. Lukács 10:38-42

Sokszor, ha azt adom, amit teszek, vagy azt, aki vagyok, az ugyanúgy néz ki. De minden nap vannak olyan pillanatok, amikor a kettő elválik egymástól, és ezek döntő pillanatok. Amikor elkések valahonnan, mert a férjemet végig hallgatom. Amikor megszakítom a reggelit, és vele borul a délelőtti terv, mert a gyerekeim most vannak olyan helyzetben, hogy a háláról őszintén tudunk beszélgetni, imádkozni. Amikor öt percre kivonulok a családi forgatagból, hogy egy esti találkozót Isten elé vigyek, mert tudom, hogy az azon fog múlni, hogy a szívemet Istenre tudom-e hangolni. Mindig van ok sürögni-forogni, ezek soha nem fognak véget érni. Nem lesz egy olyan mágikus pillanat, amikor rend van, tisztaság, kész az ebéd, a négy gyerek csendben játszik a szobában, és kapok Istentől egy sms-t, hogy „drága lányom, most tudunk egymással időt tölteni”. Ha önmagamat adom, akkor istentiszteletből teszem, amit teszek. Mária és Márta mindketten, egész életükben sokat dolgoztak a konyhában, de Máriára arról fogunk emlékezni, amikor tudta, hogy nem ezt kell tenni. Mária valószínűleg takarékos, jól sáfárkodó, mértékletes nő volt. De emlékezni arról fogunk rá, amikor a méreg-drága olaját Jézus fejére öntötte. Istenem, segíts felismerni, hogyan adhatom magamat! Azokat a pillanatokat, melyekre a férjem és gyerekeim úgy fognak emlékezni, hogy azok voltak az igazán fontos pillanatok.

Ugyanez a Mária és Márta elveszíti testvérét, Lázárt. Otthon gyászolnak, amikor Jézus a tanítványokkal Betániába ér. Márta siet ki elé elsőnek. „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Elkezdenek beszélgetni, halálról, feltámadásról. Sok fontos dolog hangzik el, de Jézus mozdulatlan marad. Ezután Mária megy ki Jézushoz. Máshogy zajlik a találkozás. Az első mondat szóról-szóra ugyanaz, de a többi egészen más: Mária leborul Jézus elé és sír. Ugyanazt teszi, amit a kánaáni asszony és Abigail. Megszólítja Jézust, leborul és megmutattja, hogy mi van benne. Jézus máshogy reagál, mint Mártára. Máriával együtt elkezd sírni, és elindul, hogy feltámassza Lázárt. Vagyis Mária azzal, amit tesz, befedezi a családját: a testvére feltámad.

3. A nőies nő kiegyensúlyozott: Isten igazságában áll, külsejét és ajándékait illetően. Ezekkel gyönyörködtet és szolgál, elégedettségben.

Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen! Példabeszédek 31:25-31

Tudja, hogy szép, hasznos, szeretik, ezért bátor, erős, reménnyel teli. Nem félti házanépét, erő, méltóság árad róla, nevetve néz a holnap elé.

Anyai kötelességnek, munkaköri leírásunk részének érezhetjük az aggodalmat. „Hiszen, aki szeret, az aggódik.” Ez teljesen ellentétes az Igével. A derék asszony „nem félti házanépét”. Jézus azt parancsolja, hogy „ne aggódj”! Mártát korholja, mert „sok mindenért aggódik”. János azt mondja, hogy „aki fél, nem lett tökéletessé a szeretetben”. És mit lehet kezdeni az aggodalommal? Megszólítani az Atyát, leborulni előtte és pontosan azt elmondani, ami bennünk van. Mi lesz ennek a következménye? Isten cselekszik, mi pedig befedezzük a családunkat.

Megfigyeltem, hogy a nők úgy érzik, jogukban áll magukat becsmérelni. Hiszen csak az a baj, ha valaki mást szidunk, önmagunkat szabad. Hiszen kinek ártunk ezzel, csak azt mondjuk el, amit érzünk. Hát, elég sok mindenkinek ártunk. Férjünknek, aki szeretne büszke lenni ránk, és nem azt bizonygatni folyton, hogy nem vagyunk csúnyák. Lányainknak, akiknek mi vagyunk az első számú referencia. Ők szépnek látnak, mert szeretnek. Ha mi szidjuk magunkat, megtanulják, hogy igazából csúnyák vagyunk, és ők is azok. A fiainknak, akik keresik, hogy mi a természetes. Ha anya elégedett a testével, és apának is tetszik, akkor ez a normális, akkor ilyen egy nő. A barátnőinknek is ártunk, akik hallgatnak, és ahelyett hogy valami építőről beszélnénk, panaszkodunk, és őket is elbizonytalanítjuk. De van ezeknél egy nagyobb gond. Hogy állunk Isten igazságában? Ő ezt mondja:

„Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.” Ézsaiás 62:4

Gyönyörködik bennem az Úr, tehát gyönyörű vagyok. Neki hiszek, vagy a magazinoknak? Ez lehet, hogy viccesen hangzik, de fontos kérdés. Mert ha Istennek hiszek, akkor az Ő igazságában állok. Ha az ellenkezőjét mondom, akkor pedig magamat átkozom.

„Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.” Jakab 3:9-10

Ha magamra, akit Isten a saját képmására alkotott, nem Isten igazságát mondom, akkor átkozom magam. Ez persze nem csak a külsőre vonatkozik, hanem mindarra a sok rosszra, amit magunkról állítunk… De ez egy hosszabb téma.

Hallottátok már ti is sokszor, hogy nők egymás közt milyen borzasztóak tudnak lenni? Hogy milyen rossz olyan munkahelyen dolgozni, ahol csak nők vannak? Nos, ennek kivehetjük a méregfogát, ha Isten igazságában állunk külsőnket és ajándékainkat illetően, és ezekkel gyönyörködtetünk és szolgálunk, elégedettségben. Nincs versengés, irigykedés, pletyka, rosszindulat. Szabadon lehet áldást hordozni.

Most pedig megszólítom Istent, térdre borulok, és elmondom, mi van bennem. Imádkozzatok velem!

Atyám, odaadom a szívemet neked. Nem akarom tőled védeni. Nem félek a kudarctól, vagy attól, hogy mások annak lássanak meg, aki vagyok. Engedem, hogy szeress, és a többiek szeretetét is elfogadom.
Nem azt adom, amit teszek, hanem önmagam. Engedem, hogy melegszívűvé formálj, és hogy a szívem melegével takard be a férjemet és gyerekeimet. Odaadom magam nekik, hogy mindig lehessen valaki az életükben, akinek szelídség és öröm van a tekintetében.
Tegyél józanná és kiegyensúlyozottá. Tudom, hogy gyönyörködsz a külsőmben és a belsőmben, hogy arra teremtettél, hogy szép legyek. A szépséget nem elérni akarom, hanem élvezni, és hagyni, hogy élvezd.
Atyám, hálás vagyok testvérem szépségéért és egyediségéért. Úgy szeretném őt látni, ahogy te. Köszönöm a testvérem házát, férjét, gyermekeit, képességeit, ajándékait, és minden jót, amit tőled kapott. Teljes szívemből megáldom őt. Tégy áldássá, bátorítóvá az életében. Szeretném hordozni a terheit, és szívből örülni az örömének. Imádkozom, hogy megismerje szereteted mélységét és magasságát.

Ámen

Balogh Piroska

Nőies nő (1)

Megkérdeztem a családtagjaimat, hogy milyen egy nőies nő. Ezt mondták:

Lizi (5): Egy nőies nő mosogat, pakol, főz. Nem kell elmennie itthonról, és butaságokat csinálnia, mint a férfiaknak. (Butaságokat csinálnia? Azt hiszem, Apának többet kell mesélnie arról, miért hasznos a programozás…) – Lizi (5)

Egy nőies nő elmegy a barátnőivel, vigyáz a gyerekeire, szépen öltözik, szeret esküvőkre menni, jó az ölébe ülni, jól tud mesélni. Azért várom, hogy nő legyek, mert akkor elmehetek a barátnőimmel és anya lehetek. – Boróka (6)

Egy nőies nő tudja magáról, hogy szép, és ez ad neki egy nőies kisugárzást. Igényes, lágy, kedves és gyengéd. – Miki, a férjem

Ezek után, gondoltam megkérdezem Istent is a témáról. Három jellemvonást, és négy nőt mutatott nekem. Törékeny, melegszívű és kiegyensúlyozott.

  1. A nőies nő törékeny: abban van az ereje, hogy nem zárja el magát a kudarc lehetőségétől.

Az elmúlt héten volt egy megdöbbentő tapasztalatom, ami azt hiszem, egy életre elkísér. Találkoztam valakivel, hogy beszélgessünk, imádkozzunk. Amíg Istenről beszélt, addig mondott bizonyos dolgokat, de amint elkezdett Istenhez beszélni, akkor az ellenkezőjét mondta! Ugyanarról a témáról, ellentétesen beszélt, ugyanaz az ember! Az volt az egyetlen különbség, hogy kinek mondta. Dávidnak is azért oldódnak fel a panaszkodós-szitkozódós zsoltárai, mert Istennek mondja el őket.
Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy megsért a férjem. Egyik esetben bemegyek egy szobába egyedül és dühöngök, kiabálok, káromkodok. Kijövök, és mindenkit sértegetek, bántok. Másik esetben bemegyek egy szobába egyedül, és ugyanazt elmondom Istennek: hogy tehetett velem ilyet a férjem, mennyire megsértett, milyen rosszul érzem magam, stb. Isten jelenlétében, Őt megszólítva átformálódik a gondolkozásom és az érzelmeim. Kijövök, és mindenkivel kedvesen, nyugodtan beszélek. Az ellenkező eredményre számíthatok attól függően, hogy megszólítom-e Istent! Így utólag teljesen összeáll a kép. Éveket küszködtem kérdésekkel, kétségekkel, mi hogy működik, miért van így, stb. Ez van akkor, ha Istenről gondolkozom ahelyett, hogy vele beszélnék!

Nézzük meg a kánaáni asszony történetét:

Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában. Máté 15:21-28

Ha a kánaáni asszonynak Jézusról kellett volna megállapításokat tennie, ezeket tehette volna:

  • amikor Jézushoz beszélünk, Ő nem válaszol
  • azt mondja magáról, hogy csak Izrael elveszett juhaihoz jött, hozzám nem
  • elutasító, sértően minősít

Jogosak ezek a megállapítások? Igen. Milyen eredménnyel jártak volna az asszony életében? Sértetten, csalódottan hazamegy, a lánya végleg megszállott marad. Mit csinált az asszony az elmélkedés helyett? Megszólította Jézust! „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtam!” És leborult.
Törékennyé, sebezhetővé tette magát, abban volt az ereje, hogy nem zárta el magát a kudarc lehetőségétől. Pontosan azt mondta el Jézusnak, ami volt benne. Nem szépített semmit. Nem azt mondta, hogy „van egy kis családi problémánk, de dolgozunk rajta, nem tudom, te tudnál-e valamit segíteni.” „A lányom kicsit más, mint a kortársai, mi így fogadjuk el, de azért néha nehéz.” „Sokan kritizálják a nevelésünk, de mi tudjuk, mi a legjobb neki. Azért téged is meghallgatlak, Jézus.” Nem. Ez a nő kiáltozott! Azt kiáltotta, hogy a lányát démon gyötri, Jézus könyörüljön rajta! Nem azt kell szégyellni, ha a lányomat démon gyötri, hanem azt, ha azt gondolom, hogy én meg tudom oldani. Az asszony pontosan azt mondta, ami benne volt. Se többet, se kevesebbet, hanem az igazat.

Mi lett a találkozás eredménye? Ez az asszony befedezte a családját. Meggyógyult a lánya, még abban az órában.

Vagy nézzük Dávid és Abigail esetét. Dávid és emberei merő jóindulatból biztosították, hogy Nábál, a gazdag juhtenyésztő embereinek ne essen bántódása és semmije se tűnjön el, amíg együtt jártak Kármelben. A juhnyírás idején aztán Dávid követeket küldött, hogy a jótettért cserébe, kérjenek Nábáltól ellátmányt, ugyanis Dávidnak 600 emberről kellett gondoskodnia. Nábál gorombán elküldte a követeket. Amikor Dávid ezt meghallotta, 400 férfival útra kelt, hogy reggelre „egyetlen férfit se hagyjon élve” Nábál házanépéből. Ezt meghallotta Abigail, Nábál felesége, és rengeteg étellel felpakolva, Dávid elé indult, hogy elejét vegye a vérontásnak.

Amikor Abígajil megpillantotta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, és a földre borult. Lábai elé borult, és ezt mondta: Uram, én vagyok a bűnös! Hadd szóljon mégis hozzád szolgálóleányod, és hallgasd meg szolgálóleányod szavát! Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve. Bolond a neve, hát bolondságot csinál. A te szolgálóleányod azonban nem látta az én uram legényeit, akiket küldtél. Most pedig, uram, az élő Úrra és az életemre mondom, hogy az Úr tartott téged vissza a vérontástól és attól, hogy te magad állj bosszút. (...) Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott neked, uram, adják a legényeknek, akik az én urammal járnak együtt! (...) Ha majd az Úr véghezviszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz meg téged, akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és te magad álltál bosszút, uram! (...) Akkor ezt mondta Dávid Abígajilnak: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy én magam álljak bosszút. Bizony, az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem jössz elém sietve, akkor reggelre egyetlen férfi sem maradt volna Nábál házában! Azután átvette Dávid az asszonytól, amit hozott, és ezt mondta neki: Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam a szavadra, és megbocsátottam. 1.Sámuel 25.23-35

Ha Abigailnak Dávidról kellett volna beszélnie, ezt mondhatta volna:

  • Dávid bosszút áll az őt ért sérelemért
  • nem csak azt bünteti meg, aki megsértette, hanem minden férfit, gondolkozás nélkül kivégez
  • engedi, hogy eluralkodjon rajta az indulat, elképesztő túlerővel jön, és a harag hevében leszámol

Igaza lett volna Abigailnak? Igen! Mire ment volna azzal, hogy ilyen megállapításokat tesz? Reggelre halott lett volna a házában minden férfi. Mit tett ehelyett? Nem Dávidról beszélt, hanem Dávidhoz. Uramnak nevezte, meghajolt előtte. Elmondta pontosan azt, ami benne volt. Nem szépített rajta. Azt hozta, amije van. Mi lett az eredménye? Befedezte a családját. Dávid megenyhült, mindenki életben maradt. Végül az Úr állt bosszút Nábálon, és Abigail Dávid felesége lett.

Tehát a nőies nő törékeny. Nem elzárja magát Istentől, hanem azt viszi hozzá, ami benne van. Az elzárkózó, elemző, megállapító nőnek nincs veszteni valója. Nem teszi ki magát az elutasítás lehetőségének, és azt kapja, amit előre, hidegen meg tud jósolni: veszít. A törékeny, sebezhető nő kockáztat, kiteszi a szívét Istennek, és azt kapja, amit kér: győz! Ha feltesszük azt a kérdést, hogy hogy néz ki egy nőies nő, valószínűleg sokan azt válaszolnák, hogy egyenesen áll, kecsesen tartja fejét. De az Ige azt mondja, hogy a térdein találod.

– folytatás következik –

Balogh Piroska

Elég néked az én kegyelmem – Páratlanság, a 2. menet

Felszabadító élmény volt nektek leírni, milyen az, amikor az ember még társtalan, amikor keresi a társát és egyben magát is. Az, hogy kiírhattam magamból, segített abban is, hogy feldolgozzam azt az egy évet. Csodálatos volt… körülbelül egy hétig.

Aztán még rosszabb lett minden. A körülmények egyre borzalmasabbak lettek, a munkahelyemen kikészültem. Szellemileg és lelkileg teljesen kimerültem. Az életem semelyik területe sem virágzott. Kietlen pusztaság minden „dobozban”.

Azt hittem, hogy annál nagyobb sivárság, mint ami egy évig tartott, már nem lehet. Oh… dehogynem. A sátán tudja, hol és mikor kell támadni. Vélt és valós elvárások, megfelelési kényszer, munkahelyi problémák, önértékelési gondok és a magány megsokszorozva.

Természetesen az is felerősödött, hogy nincs, akivel megélhetném az intimitást. Körülöttem mindenhol szerelem és persze testiség. Nekem viszont senki sincs, akihez odabújhatnék, akivel megbeszélhetném az élet problémáit, aki vigaszt nyújtana, aki egy hosszú nap után hazavárna.

„Hogy fogok így kelleni bárkinek is? Amilyen állapotban vagyok az minden, csak nem vonzó. Nem vagyok én elég ehhez!”

Újra és újra ugyanazok a kérdések visszhangzottak a fejemben, amikről már írtam.

Itt most le kell szögeznem: az, hogy valaki, bizonyságot tesz az egyedülállóságról, a lelki megkötözöttségtől és a felszabadulásról, attól az a valaki még egyedülálló, ugyanazokkal a kínokkal és kísértésekkel, amiket igenis ki kell mondani! Ne legyen ez tabu-téma!

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy kivel és hogyan élem meg ezt. Én azt választottam, hogy Istennel fogom. És emellett, az elmúlt két hétben azt is választottam, hogy nem fogom magamra kényszeríteni az apró örömök keresgélését, és hazudom magamnak és mindenkinek, hogy elégedett vagyok. Nem keresem mindenben a jót és a szépet. Hagyjuk már ezt, könyörgöm!!! Vannak olyan helyzetek, amikor ez nem segít, amikor ki kell mondani, hogy valami nagyobb örömre várok most már, belefáradtam, hogy minden egyes nap magamra erőltessem a boldogságot, ebből csak egy látszat lesz, nem igazi öröm.

Rájöttem, hogy nekem most meg kell élnem Istennel ezt a mélységet, meg kell engednem magamnak azt, hogy fájjon, hogy sírjak, Istennel, Istennek. Mert, ha a mélységeket nem tudom megélni, akkor a magasságokat sem fogom, sem megélni, sem értékelni.

A lelki végkimerülés csúcspontján, belső késztetést éreztem arra, hogy kimondjam:

Lehet, hogy elég nekem Isten kegyelme! (2.Korinthus 12:9 alapján)

Amikor kimondtam, eltűntek az elvárások.

Jelenleg nem érdekel, hogy rendkívül antiszociális vagyok; hogy nincs állandó mosoly az arcomon. Nem érdekel, hogy nincsenek nagy álmaim és terveim; nem fogom megjátszani magam, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Meg fogom élni Istennel azt, hogy a társtalanság eszméletlenül nehéz. Megengedem magamnak az önsajnálatot is, mert tudom, hogy eljön az a pillanat, amikor azt mondom, hogy elég. De ez csak akkor fog bekövetkezni, ha beengedem Istent ebbe a lelki verembe.

Nincs semmi keresztény maszlag, álarc. Csak Isten és én. Az Ő ölelése és az én lelkem.

Kapitány Anna

Mindenekelőtt

Ha lehetne a fél életemet táborokban tölteném. Komolyan! Pedig rendszeresen kevesebb pólót rakok el, nem én állítom össze az ételeket, ami az asztalra kerül, van néhány ének, amit egyszerűen nem lehet levenni a repertoárról…. De egyszerűen a táborban minden más.  Az ízek, az imák, a barátságok, a játékok, az estek. A közös együttlét életre hív bennem valami nagyon mélyet, ami azt mondja együtt jó.

A táborvezetésben azért vannak, nem szeretem feladatok is. Például a fegyelmezés, vagy amikor kamasz fiúkkal kell harcolni a lefekvési idő miatt.

Két éve volt egy kissrác, akit egyszerűen nem tudtam jobb viselkedésre bírni. Minden pedagógiai eszközzel azon voltam, hogy segítségére siessek, lekössem a figyelmét, az extra energiáit, de mindhiába. Végül egy nap azt mondtam neki, hogy ha nem hagyja abba mások zaklatását, babrálását, kijárkálásokat, akkor a tanítások alatt az ölemben kell ülnie. Mondanom sem kell, hogy ez bevált. De akkorra már annyit unszoltam, hogy amikor már megláttam az jutott eszembe, hogy biztos megint rossz lesz, forgattam a szemem minden kis pisszenésére. A hét végére már alig vártam, hogy ne lássam egy évig, hogy majd csak a távolból kelljen gondolni rá, és úgy voltam vele, hogy azt se bánom, ha jövőre másik táborba megy… Nap végére megrémített a gondolat, hogy szívem rejtett embere csak eddig bírta fáradhatatlan szeretettel. Pedig mi ez ahhoz képest, amit én szoktam művelni Istennel. Hányszor és hányszor bukom el egy nap? Vihetem az igát a gyerekek előtt, a gyülekezet előtt, önmagam előtt, ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok…

Jézus, már megint csak annyi voltam, aki Nélküled vagyok. Bocsi, tudom, hogy te szereted ezt a gyereket, de én most nem annyira. Ha ezen tudnál segíteni… Tedd meg! Ámen

Ritkán történik olyan meg velem, de akkor megadatott, hogy a szeretetért kuncsorgó imámra azonnali érzelmeket és ragaszkodást adott Isten. Szerintem megérezte a kis gézengúz is.

Másnap délután fürdőzni voltunk a táborral. Dobálgattam a gyerekeket a vízbe, csak úgy finoman, mikor azt vettem észre, hogy valaki egyre közelebb köröz körülöttem, és a mindig beállított hajú, megbiccenti kis fejét, és kérőn néz rám.

        Kidobjalak?

A csobbanás után elmerültem a hálában. Milyen jó dolgom van! Mélyen meghatott, hogy van mégis szeretet nekem is, meg mindenkinek és megtanulhatom adni én is, áradhat belőlem is élő víznek folyamai, mert képessé tesz rá az, aki engem is elhordoz.

Isten előtt nincs szerethetetlen. Előttem sem kell lennie. Nehéz természetek, kemény életszakaszok, rossz napok tagadhatatlanul vannak meg lesznek. De amire nekem figyelnem kell az valami egészen más.

"A legfontosabb mindenekelőtt, hogy mutassátok ki mély szereteteteket egymás iránt, mert a szeretet elfedez sok bűnt." 1. Péter 4:8, NLT fordítás

Nyúl Sára