Új kezdet

Vannak történetek a Bibliában, amiket már többször elolvastam. Mégis, akkor válik személyessé, akkor elevenednek meg a betűk, szavak, ha hasonló helyzetbe kerülök. Különben nem veszem észre azt, ami a sorok között beszél.

Ebben az adventi időszakban, Krisztus nemzetségtáblázatában szereplő nők életének tanulmányozásával próbálom átgondolni a karácsonyhoz vezető utat. Ruth élettörténete sem volt ismeretlen előttem. Ennek ellenére most jobban át tudtam gondolni, élni azokat a kérdéseket, amik szótlanul is feltörhettek benne.

„De meghalt Elimelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával. Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Ruth. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ott maradt két fia és férje nélkül.” Ruth 1: 3-5

Elvesztette azt, akivel egy egész életet képzelt el! Hogyan tovább? Mindenképp válaszolnia kellett erre a kérdésre:

„De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem!” Ruth 1: 16-17

Gondolom, mindannyian ismeritek ezeket a sorokat. A legszebb vallomás, ami az emberi ajkat elhagyhatja. Mégis, most futott át rajtam először a felismerés. Ruth, mivel moábi származású, ezzel a döntéssel bevándorló lett. A szerzett családja iránti hűsége arra készteti, hogy egy idegen országban újra kezdje az életét!

15289103_1256572761055598_48395889548630391_o

Ha nem is így, de nagyon sok más formában átszövi életünket az újrakezdés. Minden terhességgel újrakezdünk valamit. Vagy újrakezdhetünk folyamatokat, amik a tegnapi napba nem fértek bele. Lehet, hogy munkahelyváltás előtt állunk és újra kell kezdeni a kapcsolatépítést, vagy új munkaterületen kell kitűnni. De a mai időkben az sem ritka, hogy újra kezdjük az életünket egy másik országban. Félünk tőle, mert kényelmetlen, mert tudjuk vagy éppen, hogy nem tudjuk, hogy mivel jár … mert nehéz megalázkodnunk. Pedig a természet is újra kezdi évről évre, hiszen ősz után eljön a tavasz is!

Istenhez tartozó emberekként, nekünk is képesnek kell lennünk újrakezdeni életutunknak azt a részét, amire Isten most hív. Mert a jellem többet nyom a latba, mint a körülmények! Ebben a váratlan eseményben Ruth nem kiborult, hanem leborult. Mert nem a hadakozásból születik meg a reménység, hanem az önmagam odaadásából, megadásából. Az ilyen leboruló emberekhez. mint Ruth, vagy Mária (akinek életét váratlan események elé sodorta az Isten), akik képesek önmagukat megadni és odaadni az Isteni akaratnak, születik meg az Úr Jézus Krisztus és az a reménység, amit Ő akar ajándékba hozni ezen az adventen, karácsonyon keresztül is.

 

Adventi imádság

advent

"Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében." Lk 2,16-19

“Kegyelmes Úr Jézus!
A karácsonyi jelenet képeinek kettőssége szinte túl sok ahhoz, hogy beburkolja kicsiny szívemet. Az édesanyád, Mária, éppen most kezd dajkálni és megismerni téged. Éppen ahogy most írom ezeket a szavakat, kezdek rájönni arra, micsoda titokzatos dolog és felmérhetetlen leereszkedés volt a Te testté lételed. Te, az örök Isten, aki mindeneket teremtettél, az Úr, aki szavad erejével mindeneket fenntartasz… a Király, aki mindeneket újjá tesz…csecsemőként életadó nedűt nyersz egy fiatal szűz melléből. Ledöbbenek felfoghatatlan alázatod láttán- alázatod, mely meghatározta életed a bölcsőtől a keresztig.
A pásztorok siettek, hogy továbbadják születésed hírét, mialatt Mária „mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében”. Elsietni, mint a pásztorok, hogy másoknak beszélhessek Rólad, mindig könnyebb volt számomra, mint csendben ülni és Téged hallgatni, ahogy önmagadról beszélsz. Mindig könnyebb volt „eredményes” dolgokat tenni érted, mint zavartalan, sietség nélküli időt tölteni Veled. Megvallom most bűnként mindezt előtted, Jézus. Ez egyszerűen nincs így rendben, mert tudni Rólad nem ugyanaz, mint ismerni Téged. Az ismerettel teli szív nem egy és ugyanaz a lángra gyúlt szívvel… akármennyire feszítjük is a képzelet határait.
Megismerni Téged, ez az örök élet. És én meg akarlak ismerni Téged, Jézus. Sokkal, de sokkal jobban, mint amennyire most ismerlek. Kincsként akarlak őrizni, szívemben forgatni, hogy ki is vagy Te. Elmélkedni akarok örömteli életedben, mely a Szentháromságban kiteljesedik, öröktől fogva. El akarok mélyülni mindabban, amit már elértél életeddel, haláloddal és feltámadásoddal… mindabban, amit jelenleg királyoknak Királyaként és uraknak Uraként teszel… mindabban, aki számunkra leszel az új égen és az új földön: szeretett menyasszonyod Vőlegénye.
Ó, áldott, túláradó, feltörő dicsőség áramköre! Annyi megőrizni (dédelgetni) való, annyi fontolgatni való! Nem mintha idegen volna számomra a megőrzés (dédelgetés) és a fontolgatás. Sok dolgot őrzök és fontolgatok, Jézus – dolgokat, melyek csődbe jutott lélekhez vezetnek… elszegényedett szívhez… és kimerült testhez.Jézus, ebben az adventi időszakban, az evangélium erejével lassíts le minket… csillapíts le újra… add, hogy rád összpontosíthassunk, hogy mindannyian csodálattal mondhassuk:

„Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!” Zsolt 73, 25-26

Páratlan és felbecsülhetetlen nevedben imádkozunk, úgy legyen, Ámen!”

Szabad fordítás angolból

Megfáradva

Volt már olyan napod, amikor úgy “minden összejött”? Nekem igen, s nem a jó értelemben. Sőt azt hiszem azt már nem is napnak, hanem hétnek nevezik, ami nekem volt. Mert ugye, van úgy, hogy semmi sem úgy alakul, mint, ahogy azt elképzeltük előre, a gyerek(ek) is nyűgös(ek)/beteg(ek), a fejünk is fáj, a teendőink is csak gyarapodnak, sosem jutunk a végére, elcsendesedni sincs időnk, erőnk rendesen, szelídek sem vagyunk, “jó” feleségek meg végképp nem, s még az eső is esik. Akkor én hogyan legyek vidám, élettel teli? – tettem fel magamnak a kérdést egy olyan nap végén, mikor úgy éreztem legszívesebben lefeküdnék aludni kb. egy évre, hogy mire felébredek már minden szép és jó legyen. A köztes, nehéz, fáradságos utat kihagyva, átaludva.

69

Csakis úgy – hangzott a válasz – ha Belőlem merítesz erőt! Veszteni valóm már úgysem volt akkor, így mindent félretettem, fizikailag legalábbis, s leültem az Úr elé kiönteni a szívem. Tele voltam panasszal, keserűséggel, bizonytalansággal és hitetlenséggel, de Ő csak hallgatott engem. S végül annyit mondott szeretlek. Ami akkor nekem mindennél többet jelentett. Erőre kaptam, s bár időm nem lett több, teendőmből sem lett kevesebb, mégis úgy éreztem valami más lett, én. Mert már éreztem, hogy nem vagyok egyedül, Valaki velem és helyettem is harcol.

"Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚR-ban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."  Ézsaiás 40:28-31

Elfáradunk, meglankadunk, ez az élet természetes velejárója. Sokáig úgy gondoltam, hogy ha elfáradok, ha nem bírom se fizikailag, se lelkileg azt a terhet, amit cipelnem kell, akkor kudarcot vallok az Úr és mások előtt. S ilyenkor a végsőkig hajszoltam magam, közben önmarcangolva, és még jobban elfáradva. Pedig még csak nem is voltam, vagyok a legkiválóbb. Aztán megértettem, hogy Istenhez jönni elfáradva nem szégyen, nem kudarc, hanem kegyelem. A kegyelem, amellyel élni lehet, élni kell.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Máté 11,28

Nekem nem kell mindig mindent kibírnom. Nem kell mindig erős legyek, nem kell belepusztulnom a hívő életbe vagy a hétköznapokba, vagy mindkettőbe. Egyszerűen, amikor elfáradok az Úr elé kell jönnöm és új erőt kell kérnem. Ehhez viszont kell az alázat, és az, hogy beismerjem egyedül nem megy.

Nehéz napokon, heteken vagy túl? Úgy érzed nincs erőd? Ez nem baj, sokkal inkább természetes, még akkor is, ha te vagy a legifjabb és a legkiválóbb. Ám jó hírem van a számodra, nem kell erőtlenként továbbmenned, kaphatsz erőt, hitet, reményt, szeretetet, csak ülj le Jézus lábaihoz s tedd le elé terheidet. Hiszem, tudom, új erőt kapsz, s nem számít majd, hogy mi áll még előtted, mivel kell megbirkózz, mert érezni fogod, hogy nem vagy egyedül. Tudom, mert én ezt ma is megtapasztaltam.

 

Másokhoz hasonlítom magam, mit tegyek?

Valahányszor elsétálok egy ízlésesen öltözött nő mellett, átvillan a gondolataimon: vajon én is stílusosan öltözködöm? De, ha egy bölcs nővel beszélgetek, óhatatlanul is fel teszem magamnak a kérdést: valaha én is eljutok erre a bölcs életszemléletre? Ha pedig sikeres embereket látok magam előtt, elszégyellem magam, mert én még nem tartok ott.

Mintha belém lenne kódolva … automatikusan másokhoz hasonlítom magam. Mi zajlik ilyenkor a színfalak mögött?

Eluralkodik rajtam a kisebbrendűségi érzet, az önbizalom hiány, a szégyenérzet, a keserűség.

Az Istennek mindenről van véleménye (rólad és rólam is)! Általános, és személyre szabott egyaránt. De a döntés a Tiéd, minden esetben! Tehát a döntés az enyém, miszerint másokra nézek, vagy Isten szemüvegén kezdem látni önmagamat, az életemet. Úgy gondolom, hogy minden egyes alkalommal, amikor másokhoz hasonlítom magam, valójában bizalomhiányt fejezek ki Isten felé!

 „Az embert a saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szíve.” Példabeszédek 19:3 

Hogyan tudnám definiálni a bizalmat? Bizalom az, amikor nem akarod folyton ellenőrizni a másikat, hanem rátámaszkodsz. Ellenőrizni akarom Istent?

onbecsules-500-250-tukrozott

Lehet megfigyelted már, az emberek közti bizalom tele van feltételekkel, ezért csak valamennyire működik. Egyszerűsítve azt is mondhatnánk: senki nem ad puszira bizalmat. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, hajlamosak vagyunk ezt átvetíteni az Istennel való kapcsolatunkba is. Mennyire része Isten a döntéseidnek? Itt nyilvánul meg a bizalom. Mi többnyire a megvalósult feltétel alapján döntünk, de ez nem bizalom. Mert a bizalom a döntésekben csúcsosodik ki. Továbbá a bizalommal együtt jár az is, hogy kitárjuk magunkat. Ezért a bizalom kockázattal jár, a csalódás lehetőségével. Milyen is a csalódás? Hadd mondjak erre egy példát:

Kislányunk néhány napja fedezte fel, hogy a konyha egyik zegzugában egy kuka áll. Éppen akkora, hogy ha egy kicsit nyújtózkodik, meg tudja billegtetni a kuka tetejét. Természetesen én ennek nem annyira örvendek, mert magára boríthatja, vagy a szemétbe turkálva fertőzést kaphat. Ezért egyik alkalommal kicsit ráütöttem a kezére jelzés értékűen, hogy azt nem szabad billegtetni, és közben magyaráztam is neki: „Az nem játék, veszélyes a számodra, ezért nem szabad billegtetni”. Mint minden normális gyermek, először elkerekedett szemmel nézett rám, majd ez a tengerkék szempár megtelt könnyel, és hatalmas sírásba kezdett. Néhány másodperc után, kicsit szipogva hozzám jött megvigasztalódni. Mert bízik bennem.

"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Máté 18:3

Hadd kérdezzem meg: ilyen a mi csalódásunk is, amikor Isten valamit nem enged meg nekünk? Ilyen bizalommal megyünk Hozzá? Ha nem is úgy történnek a dolgok az életemben, ahogy szeretném, de bízom a Te bölcsességedben, bízom abban, ahogyan Te látsz engem, és elhiszem Neked, hogy az én értékemet nem emberek véleménye határozza meg, hanem Te. Ezért nincs szükségem arra, hogy másokat nézve értékeljem magamat.

Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az Úrban.” Példabeszédek 16:20 

Most!

Az a típusú ember vagyok, aki szeret cselekedni, csinálni mindig valamit. Ám a feladataimat mindig próbálom úgy csűrni csavarni, hogy a legkevesebb energiabefektetéssel a legjobb eredményt érjem el, így gyakran előfordul velem, hogy halogatok, mert MAJD kitalálok valamit, s így vagy úgy meg FOGOM csinálni.  Általában sikerül is, vagy ha mégsem akkor keresek valami kifogást a miértre. S bármennyire nem jó ez így, valljuk be, kényelmes, csak épp a számonkérésnél nem, de az meg úgyis mindig csak a végén van, s ha kifogás adódik, még azt is jól át lehet vészelni.

Elgondolkodtatott ez, s az hogy ha én így cselekeszem a hétköznapokban, akkor a hitéletben vajon hogyan? Halogatok-e mentegetőzök-e? Szomorúan vallottam be, elég sokszor művelem. S az épp aktuális kifogást, ami mindig van, sokszor mondogatom magamnak, meg az Úrnak. “Ma ezért nem tudtam rendesen elcsendesedni, tegnap meg azért voltam mérges/indulatos/szeretetlen, és most meg azért nem tudok imádkozni” és akkor itt jön mindig a “mert”, ami után találok olyan magyarázatot, ami a kis lelkemet ugyan pillanatnyilag megnyugtatja, de hosszútávon csak egyre inkább elsorvasztja.

now-5

Mert mondhatom, hogy majd később olvasok igét, majd legközelebb szolgálok, majd pár év múlva leszek szelíd, majd idős koromban leszek imaharcos, majd, majd, majd … , de ezekkel a majd-okkal az a baj, hogy sosem fognak eljönni. S a Krisztussal járásban nincs majd, csak most van.

Az ítéletnap eljön, ha akarom, ha nem, azt nem lehet elnapolni. S akkor egyetlen kifogás sem fog megmenteni. Épp ezért, jobb, ha én teszem fel magamnak a kérdést: miért nem MOST?.

Ja, hogy lemondással járna, energiát igényelne, önmegtagadást? De hát, nem azt mondom, hogy  még az életem sem drága, akkor mi tart vissza?

Mióta tudatosítottam magamban ezeket, jobban odafigyelek a majd-ra mindig, a hitéletben pedig hatványozottan, s mikor mondanám, vagy épp csak gondolnám, felteszem a kérdést: miért nem most? S azt vettem észre, hogy ilyenkor igazán elszégyellem magam, mert rájövök, hogy igazából semmi akadálya nincs a cselekvésnek, vagyis az akadály csak én magam vagyok.

Nem mondom, hogy sikerül mindig megragadni a mát, a most-ot, de mióta ezt gyakorlom, jóval többször voltam engedelmes a lélek szelíd hangjának.

S mindezt miért? Mert most van az idő, mikor az Urat kell követni, most, hogy teljes szívemből szolgáljam őt. Most. Tedd te is még ma!

Ne sétálj bele a csapdába!

A szeretet nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 1. Kor. 13:5

A napokban többször is a sértődés csapdájába estem. Pedig olyan szépen elkerülhettem volna. Mindig megvolt a kiútra a lehetőségem, de újra és újra vonzott valami, hogy visszatérjek a gondolkodásommal, az érzelmeimmel a sérelem keserű ízére. Mert olyan jogosnak tartottam, hogy így érezzek. És ahogy ezen agyaltam sajnos eltávolodtak a gondolataim Krisztustól, az engedelmességtől és újra meg újra önmagam és a sérelmeim körül forogtak.

A sértődés bűn. De több, mint egy aprócska kis csetlés-botlás az Úr útján. Egy valóságos csapda, amibe ha belesétálok, már nem olyan egyszerű kijönni belőle. Elindít egy mérgező folyamatot bennem, és az aktuális kapcsolatomban. Megkeresi a régi sebeket, sérüléseket, ahol fogást, kapaszkodót talál rajtunk. Ezeken a pontokon túlérzékenyek vagyunk, és becsaphatóak.

Isten végig nyújtja a kezét, hogy kiemeljen ezekből a csapdákból, csak el kell döntenünk, hogy megbocsátunk, hogy a szeretet mellett döntünk, amelyik nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.

A Biblia azt írja, hogy ha nem bocsátunk meg, akkor becsap bennünket a Sátán, ez a szándéka (2. Kor. 2:10,11). A sértődés, az ő felségterülete. Ha ott maradunk, akkor az ő csapdájában kínlódunk. De Isten bölcsessége van bennünk, ezért átláthatunk a gonosz szándékain. Nem kényszerülünk rá, hogy belesétáljunk a sértődés csapdájába és ott vesztegeljünk újabb sérüléseket szerezve.

Sokszor halljuk, hogy a bűn görögül „céltévesztést” jelent. Most a sérelmeimet nézve ezt láttam.  Vétkeztem, teret adtam a fortyogásnak, bosszankodásnak, és ez kimozdított a helyes irányból, és magam körüli egocentrikus pályára helyezett.

Valaki úgy magyarázta, hogy az önmagunk körül való forgolódás egy veszélyes örvényhez hasonlít, ami végül nagyon mélyre ránt. A depresszió is lehet egy ilyen mélység. Ilyen komoly lenne ez a csapda?

trap

Mit kezdjek, akkor, ha felüti bennem a sértődés a fejét?

  • Ne akadjak ki! A vírusokat és baktériumokat is elkapjuk időnként. Csalódásaink és sérelmeink is lesznek. Ne keseredjek el.
  • Ne beszéljem ki másnak sérelmeim! Ez a legrosszabb, amit tehetek vele. Mert csak még jobban elmélyül, főleg ha az illető együttérzésének ad hangot. Nem fogok megkönnyebbülni, csak rosszabb lesz.
  • Hozzam az Úr elé! Neki öntsem ki a szívem, és kérjem, hogy segítsen ezen szeretettel túllépni. Az én szeretetem kevésre elég, magamtól csak azokat esik jól szeretni, akik engem is szeretnek, erőfeszítéseimet értékelik, elfogadnak. De ez a fajta szeretet nem több a farizeusokénál, vagy a világénál.

DE

„szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Róma 5:5
  • Legyek résen! Ha nyomás alatt van az életem, fáradtság, betegség, stressz, ilyenkor valahogy sokkal több okom kerül megsértődni. Figyeljek, legyek ennek tudatában, felkészülve a betolakodóra.
  • Ne engedjem csapongani a gondolataim kontrollálatlanul! Isten közelségében változzak meg az értelmem megújulásával. Az Ige, az ima, a böjt, a lelki táplálék segít gondolataimat megőrizni a Krisztusban.
  • Gondoljak arra, hogy lehet nem is volt semmi bántó szándék a másikban, csak az én vevőkészülékem sérült, gyógyulásra szorul.
  • Ha nagyon jelentős, fontos a kapcsolat (házasság, szülő-gyermek, testvér közeli barát) akkor érdemes néha megbeszélni a dolgokat. Lehet, hogy csak ki kellene mondani dolgokat a félreértések elkerülése végett. Már többször előfordult, hogy sértődés volt bennem a férjem felé, és amikor végül megbeszéltük a helyzetet, kiderült, hogy valamiképp én kreáltam az egész problémát. Pl. nem kértem segítséget, hogy később legyen okom neheztelni, hogy annyi minden rám maradt. Lehet ti soha nem csináltatok még ilyet, velem sajnos már többször is előfordult.

A megoldás a világosság. Sose hagyjuk abba, hogy világosságot kérjünk Istentől. Krisztus értelmét, bölcsességet.

A bölcs tanítás az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére. Példabeszédek 13:14

 

A hozzáállás dilemmái

Van, hogy nem tudjuk eldönteni, mi él bennünk erősebben. Innen a belső harc, a határozatlanság sokszor, hogy valamihez vagy valakihez hogyan viszonyuljunk, mit tegyünk. Nekiindulunk egy jótettnek, de megállít az ördög. Felbátorodunk a jó lépésre, de engedjük, hogy a támadó kételyek visszafordítsanak. Haladnánk, de lebénulunk.

Nemrég azon kaptam magam, amikor lehetőségem adódott rég látott ismerősökkel szót váltani, hogy hirtelen, egyik pillanatról a másikra, már nem voltam biztos abban, hogy akarok-e velük ismét kapcsolatba lépni. Eszméletlenül gyorsan elvágta a lelkesedésem egy bevillanó gondolat: „de emlékszel, hogy akkor…x évvel ezelőtt… ez és az, ezt meg azt mondta, ezt meg azt tette?…” S bár jól tudom, hogy a múlt már nem számít, Krisztus vére elfedezte, mégis meg tudott szólítani ez a hang, bennem pedig rögtön megkövült a kezdeményező készség. Igazából semmi konfliktusról nincsen szó, csak legfeljebb egy kis neheztelésről, ami sebekből vagy karcolásokból maradt vissza és most ismét eszközt próbált kovácsolni belőle az ördög. Amint egy pillanatra megálltam és egy lélegzetvétellel imádkozni kezdtem, a Lélek rögtön emlékeztetett a szabadságra, amelyet a megbocsátás útján adott már az Úr. Mennyire beszűkült tud lenni az ember a nyitottságában és a befogadásra/kezdeményezésre való készségében, ha megcsapják a kétely, a bizalmatlankodás, a ridegség, a kényelem, az önsajnálat vagy az önzés szelei! Nem vesszük észre magunkon azt sem, hogy milyen hozzáállás irányít. Amit másban látva megítélnénk, magunkban nem ismerjük fel. De azért van Pásztorunk, hogy terelgessen, nem engedi, hogy sokáig tévelyegjünk. Amikor készek vagyunk engedelmeskedni, meg is halljuk terelgető hangját, vezető utasításait. Amíg el nem dől, hogy mi él erősebben bennünk, az énünk vagy az Ő követésére való készség, addig dilemmázunk. Féltjük a biztonságunkat vagy félünk, hogy kárt szenvedünk, pedig a Pásztornál van elrejtve a biztonságunk és Ő csak egy dolognak a féltésére int:

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” Péld. 4:23
“Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem” János 10:27

Őrizzem a szívem, istenfélelemmel válogassam meg a külső-belső hatásokat és ítéljem meg, melyik hozzáállással fogom Őt leginkább követni.

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni;” Zsidókhoz 11:6
 „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.” Jak. 2,17.

Nincs kizárva, hogy a hitbéli hozzáállás útja szenvedéssel jár, fájdalommal vagy sebekkel. Nincs kizárva, hogy néha veszteségeken vagy károkon át visz az Ő követése. De akkor is ez a hit, amely nem halott. Akkor is ez az élet, amiben mindig van tovább.

Az, hogy merek esélyt adni, önzetlenül szeretni, lehet hitből fakadó bátorság és az Úrra való erős hagyatkozás, a csak Tőle való függés jele. Az, hogy nem bénul le és nem válik rideggé a szívem, mások hibáiba vagy gyengeségeibe belebotolva, annyit jelent, hogy nyitott vagyok olyan kapcsolatokra, amelyeket sokszor a második mérföld árán, a példamutatás, a türelem vagy a további esélyadás árán fog eszközzé formálni az Úr. Szabad vagyok szeretni, anélkül, hogy a potenciális veszteségeim számlálgatnám. Szabad vagyok a befogadó vagy kezdeményező lelkületre, anélkül, hogy miközben adok, az foglalkoztatna, mit vesznek el. Természetesen, nem a bűn cselekvésében leszek nyitott vagy befogadó. De amennyire átélem a megbocsátást saját bűneimre és amennyiben irgalmat kapok, mások felé ezt ne tartsam vissza. Ha minden, amim van, a javaim vagy a hozzáállásom Neki eszközként felajánlom, az már az Ő kezében van, tehát: már nem meglopható, se nem megfosztható – csak legfeljebb az áldás „veszélyét” hordozza.

Szemek tükörtermében járva

Az advent küszöbén állunk. Tavaly az adventem mindenről szólt, csak Krisztusról nem. Megszületett a kis csemeténk, és az új élethelyzet elsodorta a figyelmemet. Ebben az évben érzem, hogy Isten még inkább hív a vele való közösségre.

Ilyen gondolatok jártak át, miközben kinyitottam az ajtót, és beültem az autóba. Hirtelen a „semmiből” azt kérdezi az oktatóm – Hogyan ismerted meg a férjedet? Kissé meglepődtem, majd diplomatikusan ezt válaszoltam – Tudod, mi hívők vagyunk, és a gyülekezetben találkoztunk. Ezt követően gyorsan témát váltottunk.

Újaimmal görcsösen a kormánykerékbe kapaszkodtam, és azt kérdeztem magamtól – Hogyan kell ma bizonyságot tenni? Mert nem bírják elviselni az emberek az igazságot, nem receptet keresnek az élethez. Érdemes megkérdezni magunkat, hogy ha valaki a szemünkbe mondja a hibáinkat, esetleg olyan dolgokkal illusztrálva, amiknek ő szem- és fültanúja volt, milyen könnyen vagy nehezen viseljük azt el. Nem ő lesz-e a csúnya bácsi, csúnya néni csak azért, mert igazat mondott, ahelyett, hogy azt mondanánk: de jó, hogy még idejében megtudtam, szeretnék megváltozni, és nem így élni tovább.

Azt írja Isten Igéje, hogy nehéz idők jönnek, mert az emberek egyfajta jellemváltozáson mennek át.

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Mert az emberek magukat szeretők, pénzsóvárak lesznek, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szívtelenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Ezeknél megvan ugyan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét. Kerüld őket!” 2. Timóteus 3:1-5

Azt írja az apostol: vannak, akiknél a kegyesség látszata megvan, de annak az erejét megtagadták. Akiknél a vallásos formaságok megvannak, de Isten igéje egyáltalán nem hatotta át az egész gondolkozásukat, szokásaikat, jellemüket. Akiknél a kegyesség látszata megvan. Ők azok, akik tudják, hogyan kellene élni, de egyáltalán nem úgy élnek. Ők azok, akik azonnal tudnak ítélkezni, ha mások házasságáról és családi életéről van szó, de az életük kisebb-nagyobb botlásaink könnyen túlteszik magukat. Csakis az evangélium az, ami megváltoztat, és folyamatosan formál minket. Milyen mélységeiben értem az evangéliumot én, aki Krisztus gyermekének vallom magam? Vajon én is a kegyesség látszatát őrzöm?

Megvannak az életünknek, a szellemi fejlődésünknek a stádiumai, amiben Isten mindig a megfelelő dolgokat hozza, mutatja, tanítja nekünk. Tehát a mostani hangsúly nem lehet egy állandó, életen át tartó keresztény hangsúly. Mit ér az a 100%-os keresztény, aki életútján rossz dologra teszi a hangsúlyt?

Ha valaki Rád néz, mit emel ki Rólad?

Mondhatják rólad: ez a nő – erkölcsös életet él, ízlésesen öltözködik, etikusan viselkedik, stb. – ezek nem nagyobbak, mint az evangélium. Mit adok át magamból a környezetemnek? Bárcsak az Isten szeretetét, evangéliumát tudnám átadni! De hogyan?

Sokan olyan dolgokra teszik a hangsúlyt, ami nem is annyira fontos. Ezek apró részei az életünknek, de sokat beszélnek a Krisztus iránti hűségünkről. Ha hagyom, hogy Isten irányítson, akkor Ő fogja meghatározni azt is, hogy milyen életszakaszban mi legyen a prioritás!

Úgy gondolom, hogy tanítani, tanítványozni könnyebb, mint evangelizálni. Első esetben tudást kell átadni, utóbbiban pedig meg kell élni azt, amit tudunk. Éld oda Krisztust a családtagjaid életébe, a környezeted apró tükörtermébe. Sőt, az evangélium legyen a szeretetmotivációd. Végül pedig a Jézus Krisztusról szóló evangélium legyen a mindened! A mi felelősségünk megőrizni az igazságot.

“Naponta millió
Példaadás válik le rólunk,
Akár fényesedünk,
Akár besározódunk.
Szemek, fénylő szemek
Tükörtermében járva
Kép lesz, s vonz, vagy taszít
Életünk fénye, árnya.”

(Füle Lajos)

Függés

Az elmúlt héten úgy döntöttem elmegyek vizsgázni a sofőriskola elméleti részéből (KRESZ vizsga). Már egy pár hete folyton tanulgattam rá, minden kevés szabad időmet kihasználva, minden mást félretéve, és bár nem éreztem úgy, hogy a felkészülésem teljesen biztonságos a siker érdekében, mégis úgy döntöttem, itt az ideje, hogy végre vegyem a bátorságot, és elmenjek vizsgázni.

Érdekes élmény volt. Mondanom sem kellett, hogy bár nem nehéz a megtanulandó anyag, és maga a vizsga sem, de mégis nagyon nagyon izgultam. Volt, aki azt mondta, ó, ez neked semmi, annyit tanultál te már az életben, és voltak ennél sokkal nehezebb vizsgáid is. Ez igaz. Mások meg bátorítottak, imádkoztak értem, igeverset küldtek a vizsga napján.

Ahogy sétáltam a rendőrség épülete felé, azt fedeztem fel, hogy pontosan úgy izgulok, mintha legalább egy nagy kreditpontos anatómia vizsga állna előttem. Mosolyogtam magamon, kértem Isten segítségét, és közben az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy ennyire nagy falatnak látom ezt az egészet, legalább nem bízom el magam, és nem gondolom azt, hogy ez megy nekem, nincs szükségem Isten áldására. Olyan jól esett, hogy ismét Istenre voltam utalva. És nemcsak  vizsgán, utána is.

kr

A tesztem sikerült, Isten levette rólam ezt a terhet, és közben ismét emlékeztetett arra, hogy minden lélegzetvételemmel tőle függök. Álljanak előttem kis, vagy nagy vizsgák, az életnek derűs vagy borús időszakai, feladatok, amik nehezek, vagy amiket úgy gondolom egyedül is meg tudok oldani,  Nála van mindenre az erőm.  Tőle függök, és ez olyan örömmel tölt el. Ha emberektől, vagy a magam erejétől kellene várjam a segítséget, nyomorult lennék, és nagyon félnék. Hiszen az emberek annyira változóak, és az én erőm olyan véges. De Isten örök, mindenható, és úgy szeret engem, hogy a Fiát adta értem. Igen, én csak tőle akarok függni, Tőle várni a mindennapi erőt a feladatokhoz, tőle kérni ma is szívem minden egyes dobbanását. Mert ha elfáradok, Ő ad nekem erőt, ha meg erős vagyok, Benne van az erőm.

“Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok,futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás 40,29-31

Szerezz bölcsességet!

wisdom

Mi a legfőbb vágyad az életben? Legtöbb ember számára a kérdésre az igazán letisztult válasz az, hogy „boldog legyek”. Hogyan kaphatom meg azt, amire annyira vágyom? Hogyan lehetek boldog?

„Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.” (Péld 3,13)

Az ige azt mondja, boldog az lehet, aki megtalálta a bölcsességet.

Egy prédikációt hallgattam nemrég, és igazán gondolkodóba ejtett. Szeretném veletek is megosztani az üzenetét.

„A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Péld 4,7)

Az élethez értelem, bölcsesség kell. Elég csak megnéznünk azokat, akik értelmetlenül, cél nélkül, józanság nélkül élnek. Ha őket követjük, biztosan nem találjuk meg a boldogságot… És itt természetesen nem csupán tudásról van szó. Rendelkezhet az ember sok-sok információval, ha nem tudja megfelelően és helyén kezelni.

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10)

De hogyan tehetsz szert a bölcsességre?

Vágyakozz utána

„ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket...” (Péld 2,4)

Az értelem nem jön magától hozzád. Keresni, kutatni kell, vágyakozni kell utána. Ha igazán rájössz, milyen nagyszerű dolog az bölcsesség, akkor kívánni fogod, hogy még több legyen neked belőle. Nekem nagyon sokat jelent, hogy ismertem, ismerek bölcs embereket. Az életük kívánatos előttem!

Olvasd az igét, olvass jó könyveket

„Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt.” (Zsolt 19,7)

Ha Isten gyermeke vagy, akkor ez a felhívás nem újdonság a számodra. Isten egy nagyszerű kincset adott az embernek a Biblia által. Bölccsé tesz az ige olvasása, az ige tanulmányozása. Ez utóbbinál nagy segítségünkre lehetnek a jó teológiai könyvek és magyarázatok. Olyan könyvek, amelyek az elmúlt 1900 év kiemelkedő bibliatanulmányozói által íródtak. Olyan könyvek, amelyek segítenek rákapni az ige édes ízére. Oktalanság volna részünkről, hogy teljesen a „nulláról” kezdjük, amikor olyan sok segítségre találhatunk a bibliatanulmányunk során a jó könyvek által. Persze, sokan azt mondjuk, nekünk nincs időnk könyveket olvasni. Nem vagyunk képesek teológiai témájú könyveket olvasni. Azt mondják, ha egy könyv nem olvasható, akkor nem is olyan nagyszerű. A jó könyvek olvashatóak minden ige iránt érdeklődő ember számára. Ha pedig az időt nézzük, olyan bátorító volt számomra hallani, hogy valaki utánaszámolt: ha átlagos olvasási sebességgel napi 15 percet olvasol egy könyvet, évente 20, átlagos hosszúságú könyvet is kiolvashatsz! Csak meg kell találnod annak a napi 15 percnek az idejét.

Imádkozz

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” (Jak 1,5)

Ennek a jelentőségét nem lehet kisebbíteni. Isten az, aki megadhatja számodra a bölcsességet. Imádkozz, kérd rendszeresen ezt Tőle.

Gondolj gyakran a halálra

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsolt 90,12

Ez talán furcsán hangzik, de igaz! Saját magamon is tapasztaltam. Ha a halálom napja szempontjából gondolkozom, sok bonyolultnak tűnő kérdésre azonnal választ kapok!

Jöjj Jézushoz

„mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23-24)

Jézus Krisztus maga a bölcsesség. Ő nem csak beszél róla, nem csak bölcsességet szól, hanem Ő maga a bölcsesség. Megismerni Őt, időt tölteni Vele, életünket összefonni az Övével, ez vezet bölcs életre. Csak ez ad teljes boldogságot.

A teljes igehirdetés angol nyelven elérhető itt.