Hiszen én csak magamat védem …

Szoktál azon gondolkodni, hogy az ismerőseid vajon milyen tinédzserek voltak?

Én a napokban újra felidéztem azt az okoskodó csirkefogót, aki jó néhány évvel ezelőtt én voltam. Kedvenc dalszövegem így hangzott:

„Te csak lásd azt, amit neked szántak,
És tedd azt, amit tőled várnak,
De én nem leszek szabad szolga,
A testem megtöröd a lelkemet soha!”

Miért hatott ez a néhány sor annyira rám? Egyszerű a válasz, megragadta a legnagyobb félelmemet. Döntéseinkkel választunk, és választásainkkal meghatározzuk azt, hogy milyen ívet fut be az életünk. Mivel én rettentően féltem a sebezhetőségtől, ezért úgy döntöttem, hogy elzárkózom minden baráti kapcsolat elől. Választásom eredményeként sokáig a könyvekben kerestem és találtam meg azokat a kalandokat, kihívásokat, élettörténet variációkat, utazásokat, amikre vágytam. Szép kis kalitkába zártam magam, és próbáltam elhitetni magammal, hogy rendben van ez így. Végül is többet nyerek, mint amennyit veszítek.

Amikor Isten megszólított, akkor egy csapásra összedőlt a dédelgetett kalitkám. Hamar rájöttem, hogy védekező hívő életet nem lehet élni. Mert, amíg magamat próbálom menteni, eltakarom Krisztust.

Továbbra is természetes reakciónk, hogy kerüljük azokat a tényezőket, amik fájdalmat, kellemetlenséget okoznak. Ez nem csak fizikai értelemben igaz (például a forró tűzhelyt elkerülöm), hanem valóság az emberi kapcsolatainkban is.

friendship-2

Nyitott szívvel, nagy reményekkel közeledünk az emberekhez, de a csalódás hamar becsukja az éppen megnyíló lélek-ajtót. Emberileg érthető, de hívőként is helyes magatartás?

Figyeljünk Pál apostol szavaira:

„Hova lett a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek rólatok, hogy ha lehetett volna, a szemeteket is kivájtátok és nekem adtátok volna. Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?” Galata 4:15-16

Mi, emberek szeretjük az elismerést érezni azoktól, akikért dolgozunk (itt gondolhatsz a családod elismerésére), vagy akik felé szolgálunk (ha hívőként szeretnél az Úr kezében hasznos életet élni). Ahogy ezeket a sorokat olvastam megfogalmazódott bennem egy kérdés. Hogyan viselkedsz, amikor pont ezek az emberek bántanak, esetleg hátba támadnak? Be lehet csukni minden ajtót, és kezdődhet a kalitka-építkezés.

Isten is ilyen volt? Krisztus a legtöbbet tette értünk, mi mégis a szeretet viszonzása helyett elárultuk. Elzárkózott előlünk? Nem! Naponta hajlandó beszélgetni velünk. Legyen akkor is Ő a példakép, amikor próbál begyűrűzni a sértődöttség. Úgy gondolom, hogy a Krisztusi lelkületű emberek szívében nagyobb a kitartás, mint az önvédelem. Isten nem félt sebezhetővé tenni önmagát. Ha szeretsz, nem védekező, hanem sebezhető vagy! Merj szeretni, mert csakis az ilyen szeretetre kapják fel a fejüket az emberek, és látják meg Krisztust.

Haragszom, jaj, mit csináljak? – 2

„Akár szeretnénk, akár nem, a harag időnként felüti a fejét. Így vagyunk megalkotva. Ne essünk kétségbe, s ne engedjük, hogy a Sátán vádoljon ezzel. Rajtunk áll, hogy engedjük-e hogy bukott emberi természetünk romboló erővé formálja, vagy imával, Isten Igéjével és a Lélek vezetésével megtaláljuk a módját annak, hogy betöltse valós rendeltetését.” ( 1.részből)

Mielőtt rátérnék, ígéretemhez hűen azokra a gyakorlati dolgokra, amelyek segítenek indulataink, haragunk helyes kezelésében, uralásában, szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire fontos tudatosítani a személyes felelősségünket.

Tisztában vagyok vele, hogy sok embernél ez alapból működő dolog. De sajnos mindig vagyunk olyanok, akik bizonyos okok miatt könnyebben belegabalyodunk az ellenség fondorlataiba, s elhisszük, hogy tehetetlenek vagyunk, s valamiféle hamis nyugalmat keresünk azáltal, hogy lelkünk mélyén vagy akár kimondva is másokat okolunk kudarcainkért, problémáinkért. Kiborulásainkért is könnyen mást teszünk felelőssé. Tudjátok valahol ez az Édenkertben kezdődött, de sajnos azóta is népszerű stratégia.

Én sokáig imádkoztam valahogy így, hogy „Uram könyörülj rajtam, hogy ne legyek mérges, ideges. Ne törjön rám a harag mindent elöntő érzése, szabadíts meg Uram ezektől, nem tudok mit tenni, tehetetlen vagyok velük szemben. Sose láttam, hogy kell ezeket legyőzni, kezelni, de neked biztos csak egy szavadba kerül…” Ilyen kérésekkel ostromoltam az Urat, és nagy csalódottságomra nem változtak meg az érzéseim.

Olyan butaság volt ezeket kérnem, mintha azért könyörögnék, hogy Istenem szabadíts meg a fájdalom képességétől, kérlek, tégy valamit, hogy soha többé ne érezzek fájdalmat! A fájdalom ugyanúgy része a normális működésünknek, mint a harag. Nagyon nagy bajban lennénk, ha nem érzékelnénk a fájdalmat, nem ismernénk fel a problémáinkat, nem előzhetnénk meg a korai diagnózissal sok sok bajt.

A bűn az ajtó lőtt leselkedik, rád van vágyódása, DE TE uralkodjál rajta. 1. Mózes 4:7b

Én vagyok a felelős, és Te vagy a felelős, hogy mi előtt nyitod meg az ajtód. Isten erőt ad, segít, vezet, tanácsol, de a döntéshelyzetben nem fog helyetted dönteni, ez a Te felelősséged. Azokban a kritikus pillanatokban neked kell becsukni a szád, s összeszorított fogaidat ellazítva imádsággá formálni frusztrációidat. Neked kell elvonulni, s számolni, vagy igéket pörgetni a fejedben. Neked kell ökölbe szorított kezedet simogatásra tárni. S amikor jól döntesz Isten melléd áll, megerősít, adja az Ő erejét, hogy kibírd, végig tudd csinálni, bármivel is kell szembenézz. Megmagyarázhatatlanul, mélységesen eláraszt békességével.

young-woman-sad

Az alábbi gyakorlati tanácsok, személyesen nekem sokat segítettek. A teljesség igénye nélkül szedtem csokorba. Személyre szabottan használjátok, gondoljátok tovább:

  • Alakítsd úgy az életed, napirendedet, amennyire tőled telik, hogy megfelelően kipihent légy. Ideális, ha éjfél előtt már alszol egy keveset. Ha fáradt vagy, ingerküszöböd sokkal alacsonyabb. Ha mégis elkerülhetetlen a fáradtság, kimerültség fokozottan kell őrködjünk ilyenkor szavaink felett. Nekünk nőknek a menstruáció előtti, alatti időszak is ilyen szempontból tudatosságot, odafigyelést igényel.
  • Az alváshoz szorosan hozzákapcsolva említeném a kiegyensúlyozott táplálkozást, mozgást, friss levegőn való tartózkodást. Testünk hordozza a lelkünk, hatással vannak egymásra. A józan ész határain belül óvnunk, edzenünk, vigyáznunk kell, mert eszközünk, míg benne élünk, és meghálálja. A finomított élelmiszereket érdemes kerülni, mert a vércukor ingadozás a kedélyállapotunknak sem kedvez.
  • Gyakorold az önuralmat más területeken is: étkezés, költekezés, mozgás, okos telefon, számítógép használat. A hatása általános, a haragod kezelésében is érződni fog.
  • Adj időt magadnak, hogy egy konfliktusban, nevelési helyzetben, vagy családi perpatvarban át tudd gondolni helyzetet.
    A hirtelen haragú bolondságot követ el. Példabeszédek 14:17
    

    Egy vita hevében nem biztos, hogy józanul tudjuk megítélni a dolgokat. Ne beszéljünk, ne hozzunk elhamarkodott döntéseket, kijelentéseket ilyen nyomás alatt. Kevés kivételtől eltekintve mindig el lehet vonulni egy csendes fohászra, vagy sírni egyet mérgünkben. Egy mosdó, egy udvar, egy kamrácska akad, ha keressük.

Mielőtt beszélnél haragodban, gondold, át milyen hosszú távú következményekre számíthatsz. Játssz a gondolattal. Megéri?

  • Úgy gondolom a humor egy hatalmas ajándék. És állítom, hogy lehet fejlődni benne. Mi köze van a haraghoz? Nekem sokat segít, ha bosszankodás és mérgelődés helyett egyszerűen nevetek egyet egy abszurd helyzeten, akár a saját hiányosságomon, tévedésemen is. A humor átlendít egy-egy kínos, nehéz pillanaton, akik veled vannak is felüdülnek, ha humorral közelítesz meg egy problémát. Ha sokadszorra szaladsz vissza reggeli induláskor valamiért a lakásba, mi lenne, ha bosszankodás helyett egyszerűen nevetnél egyet. Elsőre furcsa lesz, idegen, de végül a gyermekeidnek is lesz még egy mintájuk kellemetlen, frusztráló helyzetekre.
  • És végül a legfontosabb: Isten belénk helyezett mindent, ami alkalmas arra, hogy keressük és megtaláljuk a Vele való bensőséges kapcsolatot. Mint a GPS a műholdakra csatlakoztasd rá érzékelőidet Isten hullámhosszára. Kezd vele a napot! És keresd őt, amikor csak teheted. Nézd csak, Dávid hogy ír erről az élő, működő kapcsolódásról, vezetésről:
    Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert jobbomon van. Zsolt 16:7

Sokat beszélünk erről, mégis nagyon nehéz ezt tenni, mert az ellenségnek cseppet sem érdeke ezt ölbe tett kézzel végignézni. Megtesz mindent, hogy különféle dogokkal megzavarja a kapcsolódást Isten és közted.

A harag az egyik legnépszerűbb csatornája. Ahogy jössz-mész a világban mindenhol felüti a fejét. A közvetlen környezetedben és benned is. Ne csatlakozz rá, bármennyire könnyebb, mint megvárni elcsendesedve a jelt Fentről, a békességet, az igefoszlányt, a kapaszkodót, ami helyes irányt ad elszabadult gondolatainknak. Ha győzelmet szeretnél indulataid felett, hívd be Istent és az ő világosságát a legrosszabb pillanataidba is.

Szabadító vagy bonyolító istenek

Egyes dolgok ismétlődnek a mindennapokban és arra gondolok, hogy nem véletlenül. Van, hogy térdre kényszerülök látva mások gyengeségeit, bűneit, amelyek emésztenek. De formálni akar az Úr. Persze, az enyémekkel is fel kell vennem a harcot és igyekszem is tenni, de amikor másban látom, még inkább érzem a leterhelő tehetetlenséget. Hogyan érezhet Isten, amikor felkínálja nekünk a megoldásokat, az Ő erejét, a megbocsátást, az újrakezdés, a bűntől való szabadulás és a megszentelődés lehetőségeit, de (látszólag) mindhiába…? Mondhatni „tehetetlenül” nézi életeink, senkire rá nem kényszeríti a győzedelmes életet. Én sem kényszeríthetek rá senkire semmit, ennélfogva gondolom, hogy az ilyen helyzetekkel nem is ez a célja az Úrnak az életemben. Ezt azért gondolom, mert tanulnivalót fedeztem fel benne.

14520612_1764693730422049_9071292996542089513_n

Általában nem a tehetetlenség érzése az első, hanem gombnyomásra jönnek a különféle „stratégiák”, amelyeket könnyen bevethetnék: a szavakkal való ráhatás stratégiája, a lázadás, a harag és morcosság stratégiája, a veszekedés stratégiája, a pártfogó-toborzás stratégiája stb.. A női agy sok leleményes ötlettel rukkolhat elő, amikor valamit másképp szeretne. Aztán, amikor ráébredek, hogy ez sem segít igazából és az sem, amikor felmérem, hogy több a kár a stratégiából, mint a haszon, akkor végképp meg kell adnom magam.

Így jártam az elmúlt napokban is egyik este, amikor valami miatt nagyon őrlődtem és gyakorlatilag semmit nem tehettem érte. Lemondtam a stratégiákról (ez már egy megtanult lecke, a többszörös helyzetek folyamán) és segítségért imádkoztam. A fejemben még mindig kattogtak az elképzelések, hogy minek hogy kellene lennie. De él az Úr: kicsit később elővettem a Bibliám és válaszolt:

„Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.” Ézsaiás 43:11

Amikor jön egy ilyen ige, akkor az mindent letarol. Nem lehet ennél fontosabb „szabadítóm” vagy egyáltalán, mert rajta kívül nincs. Csak délibáb, csak szemfényvesztés, csak zsákutca, csak öngól.

És még jön a folytatás:

„Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem és a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak a választott népemnek, a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.” Ézs. 43:20-21.

Amikor én próbálom meg a pusztai vízfakasztást és a sivatagi folyókat kieszközölni, akkor csak további kínlódás lesz belőle. Ha veszteg maradok, mint aki szemlélője akar lenni Szabadítójának, akkor nem fogok szomjan maradni.

„Szabadítóid” ne legyenek saját elképzeléseid a megoldásról, mert azok inkább csak „bonyolítók”. Az igazi Szabadító, az Úr ezt mondja:

„Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten.” Ézs. 43:12

Folyamatos lecke, folyamatos tanulás hitből és nem látásból élni, veszteg maradni és az egyetlen Szabadítóhoz folyamodni.

„Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át” Ézs. 43:16

Életutak, élet-kutak

A nyáron elővettem a Pátriárkák című bibliatanulmányozó könyvemet Beth Moore-tól, ugyanis ez volt meg nekem, amit még nem sikerült átvennem. Ábrahám élete az első fejezetekben… elhagyta otthonát, ment amerre Isten küldte engedelmesen és hittel. Ó, nem, én ezt nem tudom folytatni, s abbahagytam néhány nap néhány fejezet után. Éppen lelki harcok, vívódások között voltunk, hogy hogyan tovább, férjemet meghívták egy másik gyülekezetbe szolgálni. Más terület, más város, költözködés, új életutak.  Ezért éreztem soknak ezt a tanulmányt akkor. Úgy gondoltam, a könnyebbik utat választom, nőként, gyengébb edényként meg is tehetem, nem harcolok. Nem nekem kell úgyse meggyőződni, követem a férjem döntéseiben, ahogyan eddig is volt, hiszem, hogy most sem érti félre Isten hangját. Még ha így is gondoltam az értelmemmel, a szívemmel még nem voltam kész a változásra, a kihívásra. Most már tudom, hogy folytatnom kellett volna a tanulmányt. Nem a meggyőződés miatt, hisz az valóban nem az én részem. De nem váltam volna száraz kúttá, könnyebben megharcolhattam volna önmagammal. Már biztosan tudom, hogy Isten hangja volt, s én gyerekes módon ki akartam azt kerülni, nehogy nekem is válaszolni kelljen. Mi erősítette meg bennem, hogy az Úr szólt akkor?

Mint egy igazi édesapa, nem adja fel, ha gyermeke bezárja a fülét, s nem hallgat a hívására, Isten megszólított újra vasárnap, az új gyülekezetben, ahova már azóta elköltözünk. Az igehirdető igerészre pontosan azokat az igeverseket olvasta fel, ahol én félbeszakítottam nyáron a tanulmányt. Az Úr ott folytatta, ahol én abbahagytam. Kirázott a hideg, ismertem ezt az érzést. Olyan, mint az „Ádám, hol vagy?” vagy Éva, kérdeztelek!. Mekkora kegyelem az ilyen. Milyen nagy lehetőség, hogy meg tudunk szólalni, s nem tovább rejtőzködni. Így szólt az Úr hozzám:

„Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek; és ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket.  Egyszer Izsák szolgái a völgyben ástak, és ott olyan kutat találtak, amelyben forrásvíz volt.” I. Mózes 26: 18-19

ulinyus-pixabay-com-nuotr

Néhány igazság, ami elhangzott és én megértettem:

Kutakat ástak, tehát nem aranyat kerestek, hanem vizet. Amikor szükségben vagyunk, mi után szomjúhozunk? Mások segítségét, többet anyagiakból, elismerésből vagy az igazi élő vizet keressük, aki megelevenít? Ez a kút soha nem apad ki, nem azért kell alkalomadtán újra kiásni, hisz maga Jézus a forrás, a Szent Lélek az élő víz. Mégis vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem férünk hozzá ehhez a vízhez, az élő, lüktető kapcsolat Jézussal egyre gyengül. Miért? Mert jönnek a filiszteusok és betömik a forrást. Ki a mi filiszteus ellenségünk? Nem emberek, „nem test és vér ellen hadakozunk, hanem szellemi hatalmasságok ellen”. A Sátán erői betömik a kutat, elzárják a forrást. Ez a mai társadalom szellemisége sokszor ellenségünkké válik, máskor a saját régi természetünk, személyiségünk, amely ellen harcolunk. Érdekes, említette az igehirdető, hogy Ábrahám halála után tömték be a kutakat. Amíg Ábrahám, a hit embere élt, nem tehetett az Ellenség kárt. Tehát, tehetünk mi is arról, hogy a kutak nyitva maradjanak, és a víz áradhasson.

Mivel tömi be az ellenség a szellemi kutakat? Szeméttel, érték nélküli gondolatokkal, szokásokkal, cselekedettel. S hogyan juthatunk újból élő vízhez?

  1. Találjuk meg a régi kutat. Térjünk vissza a Forráshoz. Keressük Isten arcát az ige, az imádság, a másokkal való lelki közösségvállalás által.
  2. Ássuk újra, engedjük, hogy eltávolítsa Isten a szemetet az útból.

Mi tömítette el életünkben az élő víz kiáradását? Érték nélküli olvasmány, internetoldalak, film, zene, divat, egy új gyermeknevelési elmélet, megfelelési kényszer miatti tökélybetegség, lustaság, egy nagyon fontos személy imádata, vagy csak egyszerűen a hűtlenség?

Egyszerű a megtisztulás útja. Mint az első alkalommal, amikor Jézushoz jöttünk a bűneinkkel és a Lélek által szabadulást, örömet leltünk, ugyanígy áradhat ki újra a Lélek, az élő víz.

„Jöjj, Jézusom! Szeretnék eszköz lenni én is abban, hogy a régi kutakból eltávolítódjon a szemét. Áradj ki ránk! Szükségem van rád.” S Ő könyörült most is, Szelleme újra betöltött.

Imádságom még az, hogy miközben mások felé tovább árasztom a vizet, amely engem is megelégít, gyermekeimnek is továbbadhassam a titkot. Ha lehet, maradjanak ők is nyitott, élő kutak, akik mindig tudnak továbbadni. S ha mégis Izsákhoz hasonlóan elfeledkeznek az Ellenség pusztító munkájáról, tudják, hogy hol kell keresni a régi kutakat, ha eljön a szárazság az életükben!

A férjem meggyőződése nekem is személyes lett. És azóta adni akarok… ha nem is tudom, hogy hogyan teszem éppen. Legyünk élet-kutak!

Túrmezei Erzsébet: Mindig csak adni

Az öreg kút csendesen adja
Vizét… így telik minden napja.

Áldott élet ez! – fontolgatom.
Csak adni, adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!
Csak adni teljes életemben!

Csak adni? Terhet is jelenthet.
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek… tükre rám ragyog:
„Hiszen a forrás nem én vagyok,

Árad belém! Csak továbbadom
Tisztán, vidáman és szabadon.”

Hadd éljek ilyen kút életet!
Osszak áldást és szeretetet!

Nem az enyém. Krisztustól kapom
Egyszerűen továbbadhatom.

Elismerés, de kitől?

Azt figyeltem meg, hogy sokat foglalkozok azzal, hogy vajon mit gondolnak rólam mások, hogyan látnak engem. Félreértés ne essék, úgy igazán nem befolyásolja a viselkedésem, nem aszerint döntök vagy cselekszem, “hogy jaj vajon, mit fog ehhez szólni xy vagy épp z”, hanem csak úgy érdekel mások rólam alkotott véleménye. S természetesen vannak emberek, akiknek a megjegyzései, akiknek a rólam kialakított képe igenis számít, s arra törekszem, hogy a legjobbat nyújtsam mikor velük vagyok, mikor látnak. Meg akarok felelni nekik, úgy egészséges módon. S ezzel tulajdonképpen így nincs is baj. Az máshol van, ott, hogy sokszor kevesebb figyelmet fordítok arra, hogy Istennek mi a véleménye rólam.

rewardsrecognitions-542x205

S most nem arra gondolok, hogy Isten értékesnek lát, szeret engem, gyönyörűségemnek hív, mert ezekkel igenis foglalkozok, ó, de még mennyiszer szeretek ezekhez a megszólításokhoz “odabújni”, s megpihenni bennük. De Isten nem csak ennyit lát belőlem … bennem. Ő nevezhet engedetlennek, lázadónak, hálátlannak, de hívhat feddhetetlennek, igaznak, bűn-gyűlölőnek … a barátjának. S mennyivel többet jelent az, ha Isten mond rólam valamit, Isten alkot véleményt rólam. Mert vannak emberek, akik véleményére nem kell adni (“Jaj, azt ő mondta? -hát akkor nem mondta senki”), s vannak, akiknek a szava, az, hogy hogyan nyilatkozik rólam igenis számít, befolyásolhat engem, az életemet, másokat. De ha a Mindenható mond valamit, akkor az nem csak “számít”, az úgy van, ott nincs kérdőjel, az nem csak befolyásol, az egyszerűen meghatároz.

Mégis sokszor azon kapom magam, hogy emberek dicséretére vágyok, s arra fordítom az energiámat, hogy elismerésüket elnyerjem. Pedig mennyivel többet érne, ha minden erőmmel azon lennék, hogy Isten előtt legyek kedves.

Úgy csodálom azt, amikor a bibliában olvasom, hogy Isten, a hatalmas, tökéletes Isten emberekről, valódi hús-vér emberekről mondja azt, hogy feddhetetlen, igaz.

"És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő." Jób 1:8

Mert mondhatják rólam mások, hogy “ó, micsoda hívő … milyen alázatos … milyen engedelmes feleség … milyen istenfélő nő … milyen jó édesanya … stb.”, de mennyivel jobb lenne, mennyivel többet jelentene, mennyivel igazabb, feddhetetlenebb lennék, ha maga az Úr mondaná ezt rólam.

Azt hiszem azért van az, hogy az emberi elismerést tűzöm ki célul sokszor, mert azt könnyebb elérni. Mert senki sem lát mindig, nincs ott velem, nem ismer  olyan jól, max. a férjem, de még ő sem látja minden a gondolatomat. S a külsőt, a mázat könnyű szépíteni. Még csak képmutatónak sem kell lennem ahhoz, hogy az emberek jobbnak lássanak, mint, ami vagyok, mindez azért, mert nem látnak belém. Az Úr viszont igen, ami azt jelenti, hogy előtte sokkal nehezebb megállni, Neki sokkal nehezebb megfelelni. Több erőt, időt igényel. De ugyanakkor nagyobb jutalmat is. Vágyok erre a jutalomra, vágyok Isten dicséretére, elismerésére. Vágyok-e rá annyira, hogy tegyek érte? Mert tenni kell érte, mindig, folyamatosan. Arról kell szóljon az életem, hogy bármit is teszek az Őelőtte kedves legyen.

A feddhetetlenség nem tökéletességet jelent, hanem azt, hogy nem kell megfeddni, mert én feddem meg magamat. Olyannyira törekszem a tisztaságra, hogy ha szenny kerül a fehér ruhámra rögtön jövök a vér alá megmosni. Nem kell figyelmeztessen (az Úr se), hogy “hát ezt nem kellett volna megtenned, ezt lehetett volna szebben is mondani vagy, hogy most kérj bocsánatot”, nem ezt mind tudom és teszem. Olyannyira gyűlölöm a bűnt, hogy ha csak egy kis szikráját észreveszem, máris előkapom a vizet … az élő vizet. Szeretnék feddhetetlen lenni, Isten előtt igaz.

Ha ilyen ember vagyok, akkor nem csak én mondhatom, hogy Isten a barátom, hanem Ő is a barátjának fog nevezni, mint Ábrahámot.

Te vágysz-e Isten elismerésére? Teszel-e érte? Vagy megelégszel azzal, hogy emberek dicsérnek?

Szeretsz-e engem?

Gyakran hallunk arról, hogy a szeretet nem csupán egy érzés, hanem döntés, akarat, elkötelezettség, hűség. És ahogyan a hit is halott cselekedetek nélkül, hasonlóképpen a szeretet is. János evangéliumában olvastam a napokban Jézus Péter felé intézett kérdését: Szeretsz-e engem, és Péter válaszát: igen Uram, szeretlek.

 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő pedig így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én bárányaimat!"

 Másodszor is megszólította: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Ő ismét így válaszolt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus erre ezt mondta neki: "Őrizd az én juhaimat!"

Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én juhaimat!

( János evangéliuma 21, 15-19)

Péter igenlő válaszát Jézus megbízással pecsételi meg: „legeltesd az én bárányaimat”. Mélyen elgondolkodtatott és megvizsgált ez a rész. Nőként szeretek szeretni, és szeretem érezni, hogy szeretek. Elvesződni az érzések sűrű ködében és ki sem látszani belőle, valami felemelő dolog. De van-e ennél több? Ez a mélyreható szárnyalás tovább visz-e a szeretetből táplálkozó cselekedetek felé, vagy sem?

Szeretem Jézust? Szereted Jézust? És ha igen, megnyilvánul ez cselekedetekben? Pétertől azt kérte, hogy legeltesse bárányait. Rád kiket bízott?

jo-pasztor

Gyakran elcsodálkozom azon, hogy milyen bőségesen táplál engem Isten. Mennyire szeret, mennyi ajándékot, örömet adott nekem. A bűnbocsánatot, örök életet, és ráadáskényt még annyi annyi mindent, hogy megszámlálni is alig tudom. Tartozom azzal (nem mintha bármit is vissza tudnék, vagy kellene fizetni), hogy szeressem őt, és szolgáljam Őt azzal, hogy gondoskodom az övéiről. Azokról, akik rám bizattak.

Olyan sok „bárány” várja a legeltetést, táplálást. Vannak idősek, akik annak is örülnek, ha valaki szeretettel meghallgatja őket, vagy fiatalok, kiknek útmutatásra, helyes életpéldára van szükségük. Árvák, kiket nincs ki ringasson, koldusok, akik nem csak aprópénzért, hanem egy kedves szóért is könyörögnek. És annyi más ember,  ott a környezetünkben aki nem árva vagy koldus, de szeretetért könyörög. Hozzánk legközelebb, akiket leginkább ránk bízott Jézus, a családunk van. Nőként, gondosodunk férjünk, gyermekeink lelki táplálékáról, szeretettankjaik feltöltéséről?

„Szeretsz- e engem? Legeltesd az én bárányaimat.” Engedelmeskedjünk örömmel Jézus parancsának!

A te hangod

14466432_1481670121849486_884505159_o

A múlt szombaton részt vettem az Értékes nő c. női konferencián. Sok minden elhangzott, én most egy dolgot emelnék ki: Istennek minden elhívottja számára egyedi terve van. Ha az Úr Jézus tanítványává lettél, akkor biztosan, hogy van a te életedre is egy csodás terve. De mi lehet ez a csodás terv? Egyáltalán honnan tudhatom meg, hogy mire hívott el Isten? Jézus Krisztus minden követőjét elhívta arra, hogy tanúja legyen az Ő személyének. Vagyis képviselje Őt ebben a világban, azoknak az embereknek az életében, akikekkel kapcsolatba kerül.

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” Ap Csel 1,8

Ezzel összefonódva mindig adatik egy szolgálati terület, ami „ránk van szabva”, illetve amire ajándékot kapunk. Ennek megtalálásában pedig elengedhetetlen az Isten gyülekezetének életében való aktív részvétel. Ha csak “néző” akarsz lenni a gyülekezetedben, akkor biztosan nem találod meg azt a területet, ahol Isten használni akar.

Ott voltam ezen a konferencián, és ezek a gondolatok foglalkoztattak. Lehetőségem volt újra átgondolni, hogy mire is kaptam elhívást az Úrtól. Jó volt visszagondolni arra az igére, amivel indított Isten a gyermekekkel való foglalkozás útján:

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Jn 15,16

Még tiniként kaptam ezt az igét, amikor meghívtak egy táborozási hétre segíteni a gyerekek körül. Csodálatos megerősítés volt számomra, a tanítók és a családom bátorításán túl. Akkor annyira bizonyos voltam benne, hogy „ez az én hangom”, hogy már abban is biztos voltam, ha nem megyek férjhez, akkor egy segélyszervezetnél vagy árvák otthonában fogok gyermekekkel foglalkozni, köztük lakni.

Isten megajándékozott családdal, gyerekekkel, és az elhívásom azóta is csak erősödött. A szombati konferencia utáni vasárnapon pont én kerültem sorra, hogy tanítsak a vasárnapi iskolában. Amikor a gyermekeimnek ezt elmondtam reggel, örömujjongásban törtek ki. Én pedig alázattal adtam hálát Istennek, hogy a gyermekeim „nem untak meg”, azaz amellett, hogy szeretik a többi tanítót, Isten még feléjük is tud használni a vasárnapi iskolai alkalmakon.

Mindezzel együtt eszembe jutott a sok mulasztás is, amit ezen a területen elkövettem. Felkészületlenség, türelmetlenség, hanyagság… Amikor készülök az alkalmakra, sokszor eszembe jut az ige:

„Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi...” Jer 48,10a

Hálás vagyok a bocsánatért, amit kaptam mindezekre.

Hálás vagyok, hogy Isten megújította, megerősítette elhívását felém, és ezáltal még a mindennapjaim is új frissességet nyertek.

Téged mire hívott el Isten? Hűséges vagy-e ezen a területen? Gyümölcsözteted-e azokat az ajándékokat, amelyeket Istentől kaptál? Szükséged van-e megújulásra a szolgálatban?

Megrabolva

Alattomosan kizsákmányoló világban élünk. A munka terhe, a munkáltató perspektívája, a magánélet küzdelmei, néha még a jónak tűnő dolgok is ürességhez vezethetnek.

Néhány napja be kellet utaznom a belvárosba egy-két ügyet elintézni. Minden simán ment. A férjem időben hazaért, gyorsan megbeszéltük, hogy én hol hagytam abba a napi rutint, és Ő pillanatok alatt átvette a staféta botot, hogy én szabadon intézhessem a dolgaim. Még a korábbi buszt is elértem, igaz ugyan, hogy kicsit szaladnom kellett, de végül is odaértem. Gyorsan megvettem két jegyet a sofőrtől, aki láthatóan kedves és beszédes volt. Megköszöntem a jegyet, kilyukasztottam, gyorsan leültem és arra gondoltam „milyen jó, így biztos időben ott leszek, hiszen nem késhetek”. Néhány másodperc után eszembe jutott „1000 forintot adtam oda, a két jegy 800 forint, és a sofőr nem adott vissza”. Ennyit az udvariasságról. Teljesen megtévesztett az a természetesség, amivel a lopást, kétszínűséget kezelte. Fájdalom és keserűség járt át, amiért naiv voltam, amiért ilyen könnyen kisemmizhető vagyok.
Nem hagyott nyugodni ez az eset, még éjszaka is ezen, gondolkodtam.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson … ” (János 10:10)

Forgattam a gondolataimban, érzelmeimben ezt az igét, és azon gondolkodtam, hogy még milyen területeken élhettem ezt át úgy, hogy eddig nem is realizáltam.
Meglepő volt felismerni, hogy a jónak tűnő dolgok is lehetnek rablások, ha nem a megfelelő bölcsességgel teszem. Rendkívül segítőkész lehetek a gyülekezet tagjai felé, és sok energiát bele fektethetek az Isten szolgálatába, ha közben nem hallgatom meg a társamat, vagy nem vagyok ott a számára nehéz pillanatokban. Mondjuk ki, az a szolgálat, amit nem az Isteni egyensúllyal végzek, szétforgácsol és így a rablás eszközévé válik.
Pedig az imént említett igevers így folytatódik:

„ … én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10)

Mivel mindannyian tudjuk, hogy bövölködő életünk kellene legyen, rejtegetjük a valóságot. Mennyivel könnyebb kifele megfelelni, mint befele gondoskodni, szeretni, az igazi értékeket megélni. Talán azért szokták mondani, hogy a munkahelyeden idegeneknek adod a mosolyod, kedves szavaid, majd haza viszed a maradékot. De ha így van, akkor nem csak megrabolt lehetek, hanem én magam is rabolhatok!
Mit raboltam el? Kérdeztem magamtól.
Nehéz beismerni, mert többnyire legyintünk, amikor elraboljuk társunk jókedvét (mert nekem rossz napom volt), lelkesedését (mert pesszimistán láttam a jövőt), a bizalmát (mert ígéreteimet elfelejtettem). Gyakran kapcsolatainkban is természetesnek kezeljük azt, ami Isten szívét elszomorítja.
Uram! Bocsásd meg azokat az alkalmakat, amikor rabló voltam, és még csak nem is fájt, amit tettem. És tégy bölcsé, hogy felismerjem a hétköznapokban azt, amikor be akar csapni a Gonosz. Ámen.

Haragszom. Jaj, mit csináljak? – 1

Ha haragusztok is, ne vétkezzetek, a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Efézus 4: 26-27
Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Efézus 4: 31

Már kiskoromban foglalkoztatott az, hogy honnan származik a harag. Miért vannak ilyen romboló érzések az emberben?

Ledöbbentem, amikor sok-sok évvel később megértettem, hogy tulajdonképpen Isten természetében gyökerezik a harag képessége.

„Isten igaz bíró, és olyan Isten, aki minden nap haragszik.” Zsoltárok 7:12

Szeretete és igazságossága nem tűri a bűnt, és haragja a logikus válasz az emberi igazságtalanságra, bűnökre.

Isten a maga képmására teremtett minket. S bár ez a képmás megsérült a bűnbeeséskor, nem törlődött ki teljesen belőlünk.  Amikor haragszunk, általában valami vélt vagy valós igazságtalanságra reagálunk. Erkölcsi érzékenységünk a harag képességével van összefüggésben.

angry-parents-fighting

S eddig rendben is van a történet. De azt látom körülöttem, hogy a harag nem csak egy erkölcsi iránytű. Egy olyan csatorna, amit ha nem a szeretet és józanság irányít, akkor az ellenség kezében óriási pusztítást végez a haragvóban is, de különösen azoknak az életében, akik hatótávolságon belül vannak.

Ezért sok ember fél a harag érzésétől, és teljesen elutasítja, elfojtja annak minden megnyilvánulását. Én is ezt tettem. Gyerekként rendszeresen tehetetlen elszenvedője voltam mások esztelen és megfékezhetetlen haragjának, valószínűleg ezért nyomtam el a haraghoz kötődő érzelmi megnyilvánulásaimat.

Friss feleségként, emlékszem a férjemnek könyörögnie kellett az első néhány év konfliktusai során, hogy merjek megszólalni, mondjak már én is valamit, támadjak, vagy védekezzek! Roppant kellemetlen volt számára, hogy csak állok és hallgatok, és nem tudjuk építően, mindkettőnk aktív jelenlétével lezárni a konfliktust. Valóban nem éreztem haragot. És le is blokkoltam teljesen, amikor arra került a sor, hogy csalódottságomat kifejezzem.

Igazán akkor lett változás ebben, amikor édesanya lettem. A gyermekneveléssel járó felelősség, kimerültség, frusztrációk, kudarcok, és nem utolsó sorban a kisgyermekkor őszinte harag-megnyilvánulásai „megtanítottak” haragot érezni és kifejezni. Tulajdonképpen átestem a ló másik oldalára.

Mivel addigi életem nagy részében ezt szinte sehogy nem tettem, felnőtt fejjel, feleségként, édesanyaként kellett megtanulgatnom, hogy uraljam, és helyes mederbe tereljem, akár a jogos haragomat is. Nagyon nehéz, néha kétségbeejtő időszak van mögöttem, és még mindig nem tudom azt kijelenteni, hogy igazán jól megy ez nekem. De folyamatosan tanulom. Isten elég bőven ellát gyakorló-feladatokkal. És kudarcaimból felemelkedve újra meg újra megvallom, hogy Krisztusban van győzelem mindenféle makacs jellemhibával, romboló szokással szemben is.

Ma már hálás vagyok, hogy mennyei Atyám bölcsen és szerinte való időben felpiszkálta és elkezdte kitakarítani lelkemnek ezt az elzárt, elnyomott részét. Bár fájdalmas, megalázó, magamból kiábrándító időszaka ez az életemnek, elengedhetetlenül szükséges volt.

Elsősorban azért, hogy az tudjak lenni, akinek Ő kitalált és megformált. S mindazt, amit tanulok ezzel kapcsolatban, át tudjam adni gyermekeimnek és azoknak a sorstársaimnak, akik különféle okok miatt hozzám hasonlóan megrekedtek valahol, egy gyermeki szinten indulataik megélésében.

Csak azt tudom megtanítani a harag kezelésében is, amire én magam eljutottam. Ha minden apróságon kiborulok, papolhatok nekik napestig a nyugodt, higgadt viselkedésről, fegyelmezhetek, szavaimnak nem lesz hitelessége. Ez erős motivációm minden területen a növekedésre.

Ma már nem félek a haragtól, nem esek pánikba. Tudom, hogy nem a felébredő harag érzése a probléma. Még akkor sem, ha néha naponta sokszor tapasztalom egy kiskamasz és egy éppen öntudatra ébredő óvodás anyukájaként. Hanem az, ha indulataimat teljesen szabadjára engedem, és a harag befolyása alatt meggondolatlanul beszélek és cselekszek.

A másik probléma pedig az, ha nem tudjuk felmérni azt, hogy jogos-e a haragunk. Ha sokszor tapasztaltunk elutasítottságot az életünkben, és gyógyulóban lévő sebeink vannak, a lelkünkön könnyen félreértelmezzük mások megnyilvánulásait, reakcióit. Sokkal érzékenyebbek vagyunk. Isten világosságára és gyógyító igazságaira van szükségünk ahhoz, hogy józanul, megfontoltan tudjunk reagálni, saját sebezhetőségünk tudatában.

De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak" Mal. 3,20

Ha haragunkban vétkezünk, megbántunk, megsebzünk másokat, tombolunk, kiabálunk, meggondolás nélkül veszekszünk, s engedjük, hogy a harag érzése formálja a szánkat elhagyó szavakat, akkor kényelmes hellyel kínáljuk az ördögöt. Beköltözik az otthonunkba, a munkahelyünkre, megmérgezi a házasságunkat, a családi kapcsolatainkat, utat talál esztelen haragunkon keresztül a gyermekeink zsenge lelkéhez is. S minél gyakrabban engedünk neki, annál nehezebb lesz később leszámolni vele.

Akár szeretnénk, akár nem, a harag időnként felüti a fejét. Így vagyunk megalkotva. Ne essünk kétségbe, s ne engedjük, hogy a Sátán vádoljon ezzel. Rajtunk áll, hogy engedjük-e hogy bukott emberi természetünk romboló erővé formálja, vagy imával, Isten Igéjével, és a Lélek vezetésével megtaláljuk a módját annak, hogy betöltse valós rendeltetését.

Folyt. köv.: Milyen gyakorlati dolgok segítenek indulataink, különösen a haragunk helyes kezelésében?

 

Az értékes életről avagy hogyan bánik veled az Úr?

Az elmúlt évben segítségemre volt szakmai, munkahelyi területen egy mentor, aki bár nem hívő, mégis nagyon lelkiismeretesen végezte dolgát, így sokat tanulhattam tőle és nagymértékben hozzájárult az előrehaladásomhoz: szigorú volt, de mégsem lebecsülő; keményen útbaigazított mindenféle követelményekkel, de nem hagyott ennyivel, hanem segítséget is nyújtott abban, hogy hogyan tudnék ezeknek megfelelni. Segédanyagoktól kezdve jó tanácsokig, mindennel ellátott, annak ellenére, hogy személyesen nem igazán ismert, nem tudta, hogy az energia- és időbefektetése meghozza-e a kívánt eredményt vagy sem, sőt még a kívánt eredmény elérése sem jelentett számára igazából saját érdeket. Csak tette a dolgát, önzetlenül. Ma lehetőségem adódott, hogy megköszönjem neki ezt, és hálás vagyok, hogy az Úr úgy igazította, úgy egyengette ösvényemet, hogy egy ilyen ember támogatásával dolgozhattam. Megköszöntem az Úrnak, hogy rajta keresztül így bánt velem.

14409390_1761410770750345_7924198446312706700_o

De én sem mindig azt a bánásmódot kapom, ami szívem szerint lenne. Nem mindig vagyok annyira célratörő sem, hogy még a kemény szavakért vagy akár kemény körülményekért is hálás legyek és jól fogadjam, mert fejlődni, növekedni akarok. Nem mindig tűröm békességgel, ha megbántanak, ha nem úgy kezelnek vagy ha nem úgy viszonyulnak hozzám ahogyan könnyen elfogadhatnám vagy ahogyan akár a szeretet törvénye is sugallaná. De az Úr sosem ejt hibát abban, ahogyan bánik velem, megenged bár dolgokat, de sosem céltalanul, sosem a jó kimunkálásának a reménysége és bizonyossága nélkül. S miközben hiányos az a szeretet vagy bánásmód, ami embertől jöhet, annál értékesebbé és annál érthetőbbé válik számomra az a szeretet, amivel Ő akar megajándékozni:

„A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. […]Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.[...]” Zsoltárok 139

Nagy érték számomra ez a zsoltár. Ebből, és nem körülményeimből vagy más emberek viszonyulásából látom, mennyire értékes az Atya számára az Ő gyermekeinek élete. Miközben másra nézve csalódottság fogna el, az ige most is helyrebillent és megmutatja mitől értékes az élet, mitől értékes az életem. Nem attól, ahogyan más, hanem attól, ahogyan Ő szereti azt:  körülfogja, bármennyire összegyűrtnek vagy eltaposottnak is tűnne, messziről észreveszi, számon tartja, kezét nem veszi le róla, a legmélyebb ponton is utoléri, világosságban tartja.

„Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene.” Zsoltárok 144:15