Vágyaink és elakadásaink

Ahogy egyik nap a másikba fonódik, folyamatos változáson megyünk át. Hasonló ez ahhoz, mint amikor tükörbe nézünk. Sokáig ugyanazt az arcot látjuk (mi legalább is így érezzük), de az első ősz hajszál, vagy ránc felbukkanásával ráeszmélünk, hogy már nem vagyunk ugyanazok, mint tegnap. Mikor történt a változás? Csak akkor, amikor egy hajszál el kezdett őszülni, vagy már előtte?

Valahogy így változunk mi is a világ által diktált tempó szerint, de ahogyan nem vesszük észre a cipőnkre rakódó port egy séta közben, úgy ezt is csak akkor érzékeljük, amikor falakba ütközünk. Milyen falakba ütközhetek? Talán ezt kérdezed magadban. De hadd kérdezzek vissza. Hogy érzed magad akkor, amikor valami, amibe sok munkát fektettél bele, nem sikerül?

Ezekben a sikerorientált, önmegvalósító hétköznapokban egy ember értékét a teljesítménye, és nem a képessége, de még csak nem is a jelleme adja meg. Ezért életünk jelentős részében azzal foglalatoskodunk, hogy felmutassunk valamit, hogy mi is legyünk Valakik. Ebbe a mentalitásba nem fér bele az, hogy sikertelenül zárjunk egy hetet, hónapot, vagy évet. Most nem csak a munkára gondolok, ez a versenyszellem átformálja a magánéletet, és néha a gyülekezeti életet is erő fitogtató küzdőtérré varázsolja. Mert folyamatosan próbáljuk egymást lemérni, hogy aztán meg tudjunk felelni.

Mégis, legbelül azokra az emberekre nézünk fel, akiket nem bénít le a kudarc. Ismerősek a következő sorok?

„Mire nyolc éves lettem, már sok éve azzal voltam elfoglalva, hogy csodáért imádkozzam. Mert az Isten csodát tud tenni, ugye ez áll a Bibliában is. És folyamatosan kezekért és lábakért imádkoztam, mert azt gondoltam, hogy ez adhat reményt. És azt mondtam magamban: Istenem, ha kezeket és lábakat adsz, bejárom a világot és mindenkinek a te csodádat hirdetem majd. De hiába imádkoztam. Isten nem adott nekem se kezet, se lábat. És akkor azt mondtam: Istenem, ha már nem adtál kezet és lábat nekem, legalább használd fel a fájdalmamat, mert ha csak egy embernek is reményt adok azzal, hogy megmutatom, így is tudok élni, akkor már megérte. És tudd te is, hogy ha nem kapod meg a csodát, akkor te magad lehetsz a csoda valaki másnak az életében. Úgy, mint én.” (Nick Vujicic)

Úgy gondolom sok ember kapott reményt általa, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy valószínűleg sok hátrányos helyzetű gyermek szuperhőse Nick. Ő hétköznapjaink nagy példája, de Bibliánk lapjain is felfedezhetünk egy hasonlóan erős férfit. Pál apostol is ilyen volt! Szenvedélyes alaptermészete szolgálatának minden pontját átjárta. Rengeteget utazott azért, hogy Jézusról tegyen bizonyságot.

„Miután átmentek Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába érkeztek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton át vitatkozott velük az Írásokból, magyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból, és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.” Apostolok cselekedetei 17: 1-3

Odaadó hozzáállása ellenére elutasításba ütközött.

„A zsidók pedig irigységtől indítva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz embert, és csődületet támasztva fellázították a várost” Apostolok cselekedetei 17: 5

Ez az ellenállás rendkívül komolynak bizonyult.

A testvérek pedig azonnal, még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába, akik amikor megérkeztek, felkeresték a zsidók zsinagógáját.Apostolok cselekedetei 17: 10

Aki vállal egy hosszú utat, és kényelmetlen utazási körülményeket azért, hogy valamit megtegyen, ami végül a remélt eredményekkel ellentétesen sikerül, nos az az ember kudarcot vallott ebben a helyzetben. De nem roppan bele. Hogy lehetséges ez? Talán azért lehetett így, mert nem a siker hajhászására, hanem a Krisztus követésére tette fel az életét.

Bármennyire is nehéz kimondanunk, de nem dől össze a világ, ha nem sikerül valami. Sőt bármi áron nem is kell sikerüljenek a dolgaink!

Érdekes, hogy azok az emberek produktívak, sikeresek, akik el tudták fogadni a kudarcot is, ha ezt kellett tenni. Nem remegett a lelkük azért, mert a többség nem így gondolta. Isten adhat látást, hogy a kudarcainkból is előnyt tudjunk kovácsolni!

„Tükröm-tükröm mondd meg nékem?”

„Naponta millió
Példaadás válik le rólunk,
Akár fényesedünk,
Akár besározódunk.
Szemek, fénylő szemek
Tükörtermében járva
Kép lesz, s vonz, vagy taszít
Életünk fénye, árnya.” 

/Füle Lajos/

46c8ba1d68c86cbaf06d7c5c093244f6

Ti jártatok már úgy, hogy időnként olyan tükörben csodáltátok meg magatokat, ami meglepően előnyösnek mutatta az alakotokat? Emlékszem tiniként, amikor volt időm még illegetni magam az ilyen hasznos bútordarabok előtt kifejezetten vadásztam az efféle csodatükrökre.

Ezek általában félhomályban voltak, jó öreg darabok, és valami torzulás miatt mindenkit vékonyabbnak mutattak. A miénk otthon nem ilyen volt. Most sem olyan. Bosszantóan a valóságot mutatja, minden szépséghibával együtt.

A gyermekeim pont ilyen bosszantóan valóságos képet mutató tükröcskék. Miközben mások, máshol olyan szépen megsimogatják a lelkem, olyan szépet ragyognak vissza rólam, ők annyiszor könyörtelenül rákényszerítenek a ronda valóságot látni arról, hogy mi van bennem.

Legszívesebben mennék, keresném azt a helyet, azt a tükröt ahol előnyösebben látom magam, de maradok. Szembenézni magammal, a jellemhibáimmal, a kudarcaimmal fájdalmas, de kikerülhetetlen útja a növekedésemnek, formálódásomnak.

Időnként sikerül nyugodtan beszélnem, viselkednem a gyermekeimmel akkor is, amikor odabent összeomlani készül minden. De érzékeny kis szenzoriak rögtön reagálnak arra, amit leplezni próbálok. Ők is feszültek, nyugtalanok lesznek.

Pár éve hallgattam egy előadást a hisztiről. Egy dologra emlékszem belőle. Ez gyakran eszembe jut, amikor elszakad a cérna a három éves kisfiamnál.

A hisztiző gyereknek az a legnagyobb segítség a hiszti leküzdésében, ha az a felnőtt/szülő aki mellette van nyugodt, kiegyensúlyozott marad.  Így utánozandó mintát tart a gyerek elé, aki a felnőttet mintázva lassan vissza tud térni az elszabadult érzelmi kitörésből.

Akárhonnan nézem, én vagyok a kulcs. Mindig ez van. Amikor a házasságomért kezdtem el szívből kiáltani az Istenhez, mert úgy gondoltam, hogy nagyon nagy problémáink vannak, főleg a férjem miatt, Isten szembesített azzal, hogy mennyire vak vagyok magammal szemben.

S ahogy letettem arról, hogy megváltoztatom, helyrehozom esélyt adtam Istennek, hogy dolgozzon velem. A házasságunk ezt követően kezdett felüdülni és virágokat bontani. Azóta is szégyellem Isten világosságában, hogy a férjem kis szálkáit annyit emlegettem begerendázott szemekkel.

Hatalmas felelősség gyerekeket nevelni. Mindannyian szeretnénk igazán jól csinálni. Itt is folyton azt élem meg, hogy engem kell az Isten neveljen, hogy tudjam őket jól nevelni. Csak addig tudom vezetni őket, ameddig én magam is eljutottam. Önuralomban, stressz kezelésben, kitartásban, következetességben, határaim ismeretében, tiszta beszédben…

Ez a gondolat számomra erős motiváció arra, hogy naponta keressem az Urat csendességben és folyamatosan. Hogy lelkével, Vele legyen tele a szívem. Amikor a gyermekeimnek mintára van szükségük szeretnék többet nyújtani számukra esendő,  vagy éppen toppon lévő önmagamnál. 

"Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt." Efézus 4:31
"…teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak." Efézus 5: 18b,19

Sebtapaszt a szorongásra

Gyakran járok úgy, hogy míg végiggondolom a napi vagy heti terveket, eszembe jutnak hosszabb távú, de mégis rohamosan közeledő határidők is, ilyen-olyan rettenetesen félelmetes pontocskák, tényezők, amelyek szorongást okoznak.

Többször is megfigyeltem azt is, hogy amikor végre felbátorodom valamire, amit meg kellene tenni, jó reménnyel telten belevágok, hamarosan érkezik valami, ami éppen ezt ostromolja meg: egy lehangoló megjegyzés, egy elbizonytalanító fejlemény, egy kérdésessé vált tényező, amire azelőtt számítottam. A lehetetlen kőfala elém áll és azt akarja, hogy összeomoljak.

Kibeszélhetetlenül hálás vagyok azért a hitért és meggyőződésért, hogy a történet mégsem zárul itt le.

Mielőtt “elfogyna az életed” a szorongások meg aggodalmak közepette, szeretnélek ma emlékeztetni arra, hogy Krisztus nyugalma és békessége a te valóságod is lehet. Ha úgy érzed, ez már túl sok, ha úgy érzed, idegileg kikészültél, itt az ideje, hogy elővedd a sebtapaszt és az idegfeszítő, karcoló szorongást, félelmet vagy aggodalmat kezeld,  megóvd a még nagyobb sebhely vagy fertőzés keletkezésétől.

“Még a legerősebb hívők életében is léteznek olyan területek, ahol jogos a félelmük. De még a jogos aggodalmaknak sem szabad uralkodniuk rajtunk, vagy szorongó, aggodalmaskodó emberekké tenniük. Ebből úgy tudunk megszabadulni, ha leleményesen használjuk fel a szorongást, vagyis felismerjük, hogy a szorongó érzéseink és aggodalmaink imára hívnak minket. Azonnal Istenhez kell fordulnunk, és elé kell tárnunk magunk és mások gondjait. Így visszatérünk ahhoz az élethez, amelyet Isten békessége tölt be. A szorongás nem távolít el Istentől, sőt, közelebb visz hozzá és betölti célját az életünkben.” (Lawrence O. Richards)

13502742_1724714114420011_3689055722272792255_o

Az Úr mindig elérhető, akkor is, amikor gond merül fel, és Ő törődik problémáiddal. Az Ő szabadsága minden baj uralmától való szabadságot is jelent. Valóságosan. Az ima által megkönnyebbül a szívem, hittel és bizalommal teli lesz Iránta, megnyugvást találok. Még arra is megnyitja szemeim, hogy az, amitől annyira tartottam, nem is annyira szörnyű és átvezet rajta. Vagy éppen azt láttatja meg, hogy, amit nem értem el, nem is lett volna jó, amit elveszítettem, nem is lett volna Tőle való.

Az emberi észjárás érvei, az önsajnálat, a nyugtalanság, a kérdések és balsejtelmek helyett ma választhatom azt a nyugalmat, amit (csak!) Krisztusban kaphatok. De ott biztosan. S miközben Krisztus nélkül összeomlanék vagy “elfogyna az életem”, Krisztussal még így is hálával tudom felnyitni szemeim mindarra, amit Ő az életemben kegyelmesen egyre inkább beteljesít.

"Uram! Te adsz nekünk békességet, hisz minden dolgunkat te vitted véghez értünk." Ézsaiás 26:12
"Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik." Ézsaiás 26:3

Igaz mese a gazról

Nagy kertje volt. Éppen akkora, amiben elegendő zöldség termett a családja számára. Nagy tervekkel veteményeztek minden évben: hogy legyen az, hogy egyszerűbben lehessen termeszteni mindenféle finomságot, kevesebb munkával. Merthogy mindig ez a cél: több haszon, kevesebb munka, kisebb befektetés. Idén kicsit késtek a vetéssel a szomszédokhoz képest, de nem sokat, még volt remény, hogy be lehet pótolni az elmaradást.

Az egész család figyelte, mi hogyan bújik, mi kelt ki, hogyan. A kert egyharmada üres maradt. Rossz volt a mag, a vetés, vagy a föld… ki tudja. Nem baj, mondták, legalább lesz hely a palántáknak. Így is tettek, rengeteg paradicsom és paprika palánta kapott helyet.

Telt múlt az idő, zajlott az élet a kerten kívül is, néha feléje sem néztek, a Mindenhatónak gondja volt esőre, napsütésre is. Ahogy nőttek a vetett zöldségfélék, úgy nőtt velük együtt a gaz is. Mondták is a gazdák, hogy kellene már kapálni, húzatni (ekekapával), de vagy rossz idő volt, vagy túl jó. Vagy idő nem volt, vagy erő, vagy ember, aki megcsinálja.

És a gaz, gyom, burján mindenféle változata szépen ellepte az egész kertet. Már keresni kellett az örömmel vetett kukoricát, krumplit, és ahogy a család nézte, mi történik a kertjével, úgy kezdte őket elönteni a szomorúság, kétségbeesés: hogy ki fogja ezt helyrehozni? És mikor? Bár tudták, hogy ez a feladat rájuk, a gazdákra vár, mégis reménykedtek, hátha történik valami csoda. Hátha jön valaki, egy ember vagy angyal, és hip-hopp kitakarodik a sárguló kukorica közül a gyom. De nem jött. Vagy ha épp jött, akkor esett az eső.

Egy reggel aztán a gazdasszony kiment a kertbe, keseregve, fáradtan, míg a gyerekek aludtak, hogy legalább elkezdje. Alapos munkát akart végezni, de nehezen haladt a méteres gazok kihúzásával. Számolta a métereket, próbálta magát vigasztalni, de az erő egyre csak fogyott. Öröm és vigasztalás helyett a bánat, kétségbeesés, keserűség lett úrrá rajta.

Mikor aztán elege lett, elfáradt és igazán felmérgesedett, otthagyta az egészet és ment, mert várta a családja. Felébredtek, éhesek voltak, a rendetlenséget csak fokozták az eldobált ruhadarabok… Idegesen eléjük rakott valami ennivalót, kiadta a munkát, hogy ki mit kell csináljon akkor reggel és alig várta, hogy pihenhessen a hajnali kelés és fárasztó munka után. De nem lehetett, az élet csak most kezdődött és ahogy neki, másnak is voltak igényei és elvárásai. Itt emberek voltak, család volt, nem néma növények, amik várnak türelmesen.

Aznap mindenkivel összeveszett. Senki nem volt elég jó, csendes, ügyes, még csak szép sem. Gazdasszonyunknak fárasztó volt a családja, férje, elege volt a melegből, a legyekből, amik beszabadultak a nyitva felejtett ajtókon, utálta, hogy mindig fáradt és gyenge: elege volt önmagából is. Mert kinek köszönhető ez az állapot? Ha nem lett volna lusta eddig, nem fajultak volna el így a dolgok. Ha másképp gazdálkodott volna az idejével… Ha… Ha… Végül tükörbe nézve megvetést érzett és utálatot. Már azzal is baja volt, hogy hogy néz ki… Hogy az ősz hajszálak miért nem állnak úgy, mint a többiek?

Férje aztán leállította, miután ő összekiabálta az egész családot. Itt kell leállni. Mert bár a kinti gyomot kihúzta, a bentiekről elfelejtkezett. Elméjében, szívében olyan nagyra nőtt a gaz, hogy már a szeretet, öröm és egyéb gyümölcsök sárgulni kezdtek. Potyogtak lefelé betegen, aszottan, senki nem tudott jóllakni belőlük.

Aztán eszébe jutott az Ige. Mert bár ismerte jól a Bibliát, mégis sokszor nehéz volt neki megélni a szavakat.

Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. Zsidók 12.15

Rá kellett jöjjön, hogy nem elég kint gyomlálni, bent a szívben is ezt kell tenni. Mert a keserűség, bár megkísért, nem szabad hagyni felnőni, mert kárt okoz. A szívben, a gyümölcsökben, a családjában, gyermekek lelkében. Mennyivel nagyobb kár ez, mint az apró krumpli!

Másnap énekelve ment a kertbe. A munka ugyanolyan nehéz volt, de valahogy jobban haladt. Folyatni kellett, az élet nem állhatott meg, de azóta igyekszik rendet tenni a szívében, gondolataiban, lelkében is. Még ha nem is mindig sikerül időben…

Teljes gőzzel előre

"Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre." 1. Korinthus 9:24-27

Mee1byf

Régóta ismert előttem a fenti Ige, kívülről tudom már gyerekkorom óta, mégis tud újat mondani ma is. Most azt, hogy előre nézzek, a célra tekintsek, ne pedig oldalra. Ne a “versenytársakat” nézzem, ne azt figyeljem, ki hogyan teljesít, s hozzájuk mérten fussak.

Mikor látom magam előtt a nagy hithősöket, azokat, akikről a Bibliában is olvasunk, és azokat akiket személyesen is ismerhetek, csodálattal tölt el az a szenvedély, az Lélek, ami bennük van. “Milyen jól futnak! Milyen gyorsak!” Elámulok, s mondogatom önmagamnak, hogy: “Hát igen, vannak hitben erősek, vannak, akikben így ég a szent láng. Egyszer majd talán én is eljutok erre a szintre, de nem most, ááá, most én nem tudok így futni. De az is lehet, soha sem fogok tudni, s igazából jól is van ez így. Nem lehet mindenki első, s nem is kell.”

Ez egy igen nagy tévedés, amibe beleeshetek, hisz mit is ír az ige?

"Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek."

Úgy futni, hogy elnyerjem? De hát, annyival előrébb vannak, sosem érem utol őket. – nem nyugodhatok ebbe bele, nem áltathatom magam azzal, hogy nem számít mennyivel vagyok lemaradva, nem mondogathatom, hogy a lényeg, hogy csak bejussak a célba, és elég ha az ajtózáráskor is, de még épp betoppanok a Mennybe. Nem, nem elég. Úgy kell élnem az életem már most, már ma, hogy “első legyek”. Ez pedig csak úgy megy, ha önmegtartóztató vagyok, ha mindent beleadok, ha soha nem adom fel és ha teljes gőzzel hajtok és nem hagyom magam.

S csak akkor tudok így futni, ha nem az előttem futókra, s nem a mögöttem  kullogókra, hanem a célra tekintek. Krisztusra nézek, hozzá futok, anélkül, hogy hátra pillantanék, anélkül, hogy egy pillanatra is megállnék. Nem, a hívő életben nincs megállás, nincs pihenő, szunyókálás.  Célt nem tévesztve haladni kell előre, folyamatosan, teljes gőzzel.

Szeretnék ma is így futni. Ma is megtagadni önmagam, önzésem, ingerültségem, aggódásom, szeretetlenségem, hitetlenségem, mindent, ami én vagyok. S Krisztust nézni, hozzá mérni magam, Rá figyelni, futni, szaladni a Menny felé.

Azt tanították nekünk még az iskolában, hogy mielőtt a célt elérjük még gyorsabban kell futni, nem szabad lassítani, sőt.  Így akarok futni, még gyorsabban, mindig, hisz nem tudom mikor ér véget az út, s ha ma, én akkor is első akarok lenni az Atya karjai között.

Örülj

rose-997283_1920

Mikor még lány voltam, hallottam egy olyan véleményt a nemi életről, hogy „azt a tizenöt percet ki lehet bírni”. Egyáltalán nem így képzeltem a leendő férjemmel való szexuális életemet! Több, mint valószínű, hogy ez a gondolkodás a mai világtól vagy a mai lányoktól nagyon messze áll… Istennek hála, voltak jó gondviselői a lelkemnek, és idejében figyelmeztettek, ne ássam bele magam a szexualitás mélységeinek felfedezésébe, majd lesz rá alkalmam, ha eljön az ideje. Éppen ezért „féltem” túlzott mértékben kíváncsiskodni, és ez sokféle megkötözöttségtől, bűnös kívánságtól megóvott. Keresztyén könyveket olvastam a témában, de csak szigorúan fiataloknak, házasság előttieknek valót. Azokban is volt elég figyelmeztetés!

Mikor pedig már eljegyeztük egymást a vőlegényemmel, átvettünk egy jegyesek számára íródott, házasságra való felkészítő bibliatanulmányt, tanfolyamot, ami nagyon sokat segített a kapcsolatunk átbeszélésében, és igen, a szexről is csak pont annyit beszéltünk, amennyit kellett. Akkor a tanulmány hatására mindketten kimondtuk egymásnak, életünknek ezen a területén is az igét szeretnénk megélni, vagyis, hogy igazi szeretettel akarjuk szeretni egymást, és mindig a másik javát fogjuk keresni. Férjemben nagyon erős volt ez az elhatározás, és talán mondanom sem kell, ezzel a fogadalommal egyáltalán nem jártam rosszul.

Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel. Miért mámorosodnál meg, fiam, a más asszonyától, miért ölelnéd idegen asszony keblét? Mert az Úr látja az ember útjait, és figyeli minden lépését.” Péld 5,18-21

Az idő múlásával különösen a szívemre helyezte Isten, hogy a saját vágyaimon túl sokkal fontosabb az, hogy mit adhatok a férjemnek. Vagyis ezt a csodálatos intim kapcsolatot ő csakis velem élheti meg. Ahogy a fenti ige mutatja, ő az örömét nálam kell keresse, nekem pedig nála. Ez egy kizárólagos dolog. És micsoda varázs rejtőzik ebben! Ugyanakkor felelősség is.

Már a kapcsolatunk elején elhatároztuk, hogy mindent megbeszélünk. Nem fogunk semmit a szőnyeg alá seperni, és ha nem is azonnal, de a dolgokat meg kell beszélni. Nem egyszer kellett várjon az ebédfőzés, a gyerekek halasztható programja, mert anya és apa számára nagyon fontos volt, hogy átbeszéljenek félreértéseket, konfliktusokat. Ezzel együtt azt is eldöntöttük, hogy nem lesznek titkaink egymás előtt. Sokszor hallottam azt az igazságot, hogy a bűn a sötétségben, a rejtett dolgokban virágzik leginkább, azaz legjobb fegyver ellene a teljes nyíltság és őszinteség. Az igazat megvallva ezt saját magamon is tapasztaltam. Ha felszínre jöttem vele, máris szűnt az ereje. Ezt a teljes nyíltságot tűztük ki a zászlónkra a férjemmel. Hiszem, enélkül az Isten által eltervezett szexuális életünk, a „lesznek ketten egy testté” misztériuma is csorbát szenvedne.

A házasságban a szex nem minden. Vannak olyan helyzetek, időszakok, amikor nem lehet, vagy nem egyszerű ezzel az ajándékkal élni. Azonban nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról, vagy szőnyeg alá söpörni az ezzel kapcsolatos problémákat. A férfi és a nő testi egységét a házasságban Isten találta ki. Ő nagyon jó tervező, semmit sem alkot csak úgy hiába.

Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.” Zsid 13,4

A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” Ef 5,31-32

A nemi élet legyen megbecsült, legyen tiszta. Isten igencsak komoly értéket ad neki az efézusi levélben található igeversekkel. Nagy titok ez. A Krisztus és az Ő egyháza közötti kapcsolathoz viszonyítja. Mi sem becsülhetjük alább!

Fontos, hogy életünknek ezt a területét is alárendeljük Neki, és a férjünkkel teljesen őszinte, nyílt kapcsolatban éljünk. Ez egyrészt az ördög támadásaitól is megvéd, másrészt így élünk az ajándékkal rendeltetés-szerűen, így éljük meg teljességében Isten tervét.

Kedves házasság előtt álló lány! Mit teszel most azért, hogy leendő férjeddel majd őszinte kapcsolatod legyen? Tisztán éled-e meg a várakozás idejét?

Kedves feleség! Imádkoztál-e már azért, hogy életeteknek ezt a területét is Isten Szentlelke uralja? Hogy legyen odaadó, önzetlen, őszinte és nyílt kapcsolatod a férjeddel? Hogy tudjon a férjed folyamatosan örülni neked, csakis neked, te meg neki? Ha még nem imádkoztál ezért, akkor itt az ideje!

Milyen társ vagy?

Férjem egyik jó szokása, hogy szolgálatra való készülődésébe mindig bevon engem is. Egyik vasárnap Őrá bízta a lelkipásztor a délelőtti liturgia levezetését. Azon a délelőttön, központi helyen az idő fogalma állt. Férjem a következő igét választotta mottóul:

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” 90. Zsoltár 12. vers

Készített egy visszaszámlálót, ami percekre lebontva mutatja, hogy mennyi idő van még hátra abból a napból. Ezen felbuzdulva megnéztem, hogy ha 70 évig élnék, akkor hány napom lenne még hátra. Kiderült, hogy 14993 nap állna még rendelkezésemre. Negyvenegy év hosszúnak tűnik, egészen addig, amíg le nem bontjuk napokra, mert így ráébredünk, hogy milyen gyorsan elmúlik az élet.

Mit csináljunk a napjainkkal? Úgy tűnik, a férfi mindig tudja, mit csinál az Ő napjaival, mert céltudatosabb és jobban maga előtt látja az életét. Hány nő hagyja, hogy egyik nap csak úgy folyjék a másikba, a napok hetekbe, a hetek hónapokba, míg elmúlik az egész év. Szilveszter napja a megelégedett visszapillantás ideje számodra, vagy úgy érzed magad, mint aki nem tud visszaemlékezni semmi jelentős feladatra, amit az elmúlt év folyamán végzett volna el?

Lehet, hogy Te céltudatosabb vagy, és jól meghatározott napirend szerint kezedben tartod a rendelkezésedre álló időt. Én magam is azok közé tartozok, akik különféle beosztások szerint pörgetik a házimunkát, de ez egyaránt érvényes az imaéletemre, társasági életemre is. Mindig is úgy éreztem, hogy ez egy jó mankó, ahhoz, hogy ne csupán egy énközpontú életet éljek. Például így mindig emlékeztetem magam, hogy az elöljáróimért, rászorulókért is imádkozzak, és ne csak a saját családom problémáival teljek be imáim alatt. Különösen gyermekünk megszületése után éreztem, hogy ilyen mankó nélkül mennyire el tudok sodródni az Isteni lelkülettől, hozzáállástól.

Miközben igyekszünk gazdálkodni azzal az idővel, és helyt állni azokon a területeken, amikből puzzle-ként össze áll az életünk, feltevődik egy kérdés. Mindez szép és jó, de milyen társ vagy? Minden nő szeretne megbízható, szorgalmas, szeretetteljes és összeszedett lenni a házasságában. De mi akadályozza ezt?

Úgy gondolom, hogy mindegyikünkben van egy Pál és van egy Barnabás.

Pál, aki célorientált, feladatközpontú, hiszen emlékszünk, ezt mondja:

„de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Filippi 3:14

Barnabás, aki az emberekre figyel, ezért tud bátorítani, segíteni. Szeretett volna második esélyt adni Márknak, Pál azonban erre nem volt hajlandó. Az idő bebizonyította, hogy Barnabásnak volt igaza, mert Márk hűségesnek bizonyult, és végül maga Pál is kénytelen volt ráhagyatkozni.

„Néhány nap elteltével Pál így szólt Barnabáshoz: „Menjünk s nézzük meg, hogy vannak a testvérek azokban a városokban, ahol hirdettük az Úr szavát.” Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is, de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfíliában is otthagyta őket, nem ment velük dolgozni. Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott. Pál Szilást választotta társul, és a testvérektől az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt.” Apostolok Cselekedetei 15:36-40

Egy barátnőm egyszer azt mondta, hogy szeretni annyit jelent, hogy elérhetővé tesszük magunkat. Ez így jól is hangzik, de ott van a rengeteg teendő, a derék asszony mércéje igen magas a szemünkben. Nem egyszerű, de hétköznapjainkban e kettő között kell megtalálni az egyensúlyt. Mikor kell elengedni a feladatok listáját, és csak egyszerűen figyelni a családomra, a körülöttem levő emberekre?

Isten segít kiegyensúlyozottá válni ebben is! Adhat bölcsességet, hogy a kellő időben félre tudjuk tenni a napi feladat listát, és szeretni, jelenlétünket adni azoknak, akiket ajándékba kaptunk.

Keserű gyökerek

Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön." Zsid 12: 12-15

Amikor kertes házba költöztünk egy nagyon elhanyagolt telket vettünk át. Tele törmelékkel, gyomokkal. Nem kis munkába és időbe került rendbe tenni. De az eredmény kárpótolt minden ráfordításért. Végre egy hely, amire jó kinézni az ablakon, ahol szabadon futkoshatnak, mászkálhatnak a gyerekeink.

Akkoriban a közvetlen szomszédban még nem lakott senki. Nyakig érő gaz uralkodott, és amikor felmagzott mindenféle cifra gyommal elárasztotta féltve vigyázott kis kertecskénket.  Alig győztük tépni, irtani.  S ahogy a végére jutottunk kezdhettük elölről.

Isten Igéje egy növény gyökeréhez hasonlítja a keserűséget. Nekem rögtön egy erőteljes, domináns, tüskés gyom képe ugrik be, ami körülöleli a dolgokat és fojtogatja, elszívja a tápanyagot, vizet, felnövekszik és eltakarja a napfényt is.

Forgatom a „keserűség” szavunkat. Először ízek emlékei tódulnak elém: torkomon ragadt fájdalomcsillapító, ahogy oldódik, gyógyteák íze…

Aztán megkeseredett arcok, életek. Megkeseredett időszakaim. Amikor engedtem, hogy bennem is pusztítson a keserűség gyökere. Feladás, tompaság, lemondás. Magamról és másokról. Kritizálás, reménytelenség.

Egy ideig csak magának okoz keserűséget az ember, de nem kell sok idő hozzá (a gyomoknak nagyon rövid a tenyészidejük, hamar magvakat szórnak) hogy mások életét is megfertőzze. Először a mi kertünket, aztán a „szomszédét”. A családét, gyülekezetét, munkaközösségét.

Egy ideje vannak szomszédjaink, barátságos fiatal pár. Rendszeresen lenyírják a kertet. Tőlük már nem sok gyommag jön hozzánk.

Felelősek vagyunk egymásért. Ne hagyjuk élni, fejlődni, felnőni a keserűséget magukban. Tépjük ki gyökerestől. Ne csak a látható, nyilvánvaló részt tüntessük el. Keressük, meg mi okozza azt, hogy eltávolodik a szívünk Isten kegyelmétől.  Van, amikor nem is tudjuk, hol kezdődött a probléma. Kérhetjük Isten Szellemét, hogy tárja fel, mitől keseredtünk meg. Sebző szavak, vádak, önvádak, felgyülemlett feszültség, külső-belső elvárások, kudarcok, csalódások?

Tépd ki! Vesd ki a szívedből! Égesd el! Ha újabb jelenik meg, könyörtelenül tépd ki újra. Te vagy a lelked kertésze. Ne adj napokat, heteket, éveket az ellenségnek. Egyszerűbb ez, mint ahogy az érzéseid lüktetik. Kivitelezhetőbb, mint ahogy az ellenség téged kárhoztatva hazudja.  Tárd fel szíved az Úr előtt!

A kertünket, házunkat többnyire igyekszünk szépen, rendben tartani.

És ott ahol a legkedvesebb vendéget fogadjuk, mi a helyzet?

 

3 másodperc

Nincs attól elsöprőbb hatású tényező pozitív vagy negatív értelemben, mint a kapcsolataink. Mi nők még inkább érzékenyebbek vagyunk ezekre, s nyilván ehhez szorosan kötődően, mindenre, ami kommunikációt is jelent.

Öt napi kialvatlanság és rettenetes békétlen lelkiállapot után rendeződött egyik kolléganőmmel a konfliktusom. Ritkán kerülök ilyen helyzetbe, általában békességre törekszem, de most valami másképp alakult, s nagyon meg is viselt. Mindketten feszült idegállapotban voltunk, engem jogtalan vád ért, ami hirtelen kiverte a biztosítékot, ő meg aggódott és ideges volt a kellemetlen helyzet miatt, ami kialakult. Jól kimondtuk magunkat egymásnak, én meg ebből kifolyólag négy napig forgattam előre-hátra, mint egy rossz magnó a szavakat, mondatokat, félmondatokat, újra és újra, elölről hátra, hátulról előre. Sokat vívódtam azon, hogy MÉRT ÍGY történt ez az egész? Naponta sülhetne el rosszul sok minden, de az Úr kegyelme megőriz, s az Úr kegyelméből ott van a törekvés is a békességre, a jóra, a helyesre, az igei hozzáállásra. És most?

Azt mondják, egy normális beszélgetésben 0,7 és 1,5 másodpercnyi idő marad a reakcióra, válaszra. Nagyon rövid idő, de annál nagyobb lehetőség a meggondolatlanságra, s arra, hogy az ember megbánható választ adjon, arra, hogy vétkezzen.

Semmi nem vigasztalt, semmivel nem tudtam véget vetni vívódásaimnak, nem tudtam valóságosan megnyugodni, se imával, se igeolvasással, se azzal, hogy valakinek elmondtam és imatámogatást kértem. Előttem volt egy csomó ige, hogy hogyan előzze meg az ember az ilyesmit és nagyon vádolt a lelkiismeretem, kértem az Úrtól a bocsánatot, de a fejemben forogtak a negatív következmények mindenféle síkon.

13507223_1721932934698129_8605632386924046836_n

„A nyelv is tűz, a gonoszság világa. A nyelv tagjaink között olyan, amely beszennyezi az egész testet, lángba borítja egész életünket, és maga is lángba borul a gyehennától. Mert mindenféle vadállat, madár, csúszómászó és tengeri lény megszelídíthető, és az ember meg is szelídítette, de a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel van tele.” Jakab 3:6-8
„Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fékezi meg a nyelvét, annak istentisztelete hiábavaló.” Jakab 1: 26

Egy dolgot láttam szemem előtt: hogyan kerüljem el a következményeket, milyen állásponttal, milyen magyarázattal, milyen nézőponttal, milyen érvekkel? S míg végigvonult a vihar pár napon keresztül, összetörtem. Abban az egyszerű, tehetetlen megoldásban állapodtam meg, hogy legközelebb, amikor találkozunk, bocsánatot kérek.

Úgy is lett. Amikor félrehívtam beszélgetni, már mosolyogva és hasonlóan meggyötört tekintettel fogadott, mint amilyen az enyém lehetett, aztán ő is bocsánatot kért. Nemhogy tönkrement volna a kapcsolatunk vagy, hogy a sok negatív következmény megtörtént volna, hanem úgy érzem, még közelebb kerültünk egymáshoz és a többi síkot sem látom már negatív következményektől veszélyeztetve.

A napom s vele együtt az életem is újból kivirágzott.

A kommunikációs szakik azt mondják, 3 másodperc az a minimális szünet, amit beszédpartnerednek adnod kell ahhoz, hogy lényegesebb, átláthatóbb, meggondoltabb, biztosabb, tárgyilagosabb, komplexebb választ kapjál. Az ettől hirtelenebb reakciók általában rövid, nem kielégítő, bizonytalan, féligaz, egyoldalú, felületes, sablonos, tapintatlan s emiatt sértő, meggondolatlan válaszokat szülnek. De 3 másodpercben nekem is eszembe juthat egy figyelmeztető ige vagy az, hogy imádkozzak, segítséget, erőt és bölcsességet kérjek az Úrtól, hogy elkerüljem a bűnt. 3 másodperc elég lehet arra, hogy megőrizze életemet s a más életét is a lángba borulástól. Az ige egyszerű igazsága pedig tökéletesen elég arra, hogy kapcsolatainkat, kommunikációnkat, napjainkat és ennélfogva egész életünket kivirágoztassa. Amit manapság a tudomány is megállapít, az ige már évezredek óta üzengeti:

"Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra" Jakab 1:19

Életképek

Egyedül ücsörögtem a kávézó egyik nyolc személyes asztalánál, és azon töprengtem, hogyan lehet igazán egymás terhét hordozni. Egyáltalán mit is jelent, sőt ki az az egymás, és milyen terhei vannak? Fénysebességgel cikáztak a fejemben a gondolatok, mikor megpillantottam Sárát. Sára a helyi gimnázium egyik végzős diákja, a következő hónapokban kerül sor az érettségi vizsgáira. Rendes, szorgalmas lány. A gyülekezeti és ifjúsági órákon is rendszeresen részt vesz.

Köszöntöttem, helyet foglalt, épp a teáját rendelte, mikor megérkezett Jancsi és Bogi.

Jancsi sikeres üzletember. Néhány éve indította el saját vállalkozását, és úgy tűnik egész jól megy neki. Gyönyörű kertes házban él szerető feleségével és huszonegy éves fiával, aki jelenleg egyetemen tanul. Szabadságát rendszerint saját nyaralójában tölti a hegyek között. Gyülekezetünk pénztárosa.

Bogi otthon tölti napjai túlnyomó részét, főállású anyaként neveli hat gyermekét. Szabadidejét, már ha adódik neki, varrással tölti, kitűnő kézügyességgel rendelkezik. Gyülekezetünk vezetőjének a felesége, rendszeresen úrvacsorázó tag.

Ők is leültek az asztalhoz, az események egyre gyorsabban követték egymást. Tea, kávé, rendelés, kiszolgálás és azon kaptam magam, hogy az asztal körüli üres székek, már nem üresek. Tehát időközben megérkezett Tamás, Márta, Anikó és Kati.

Tamás a helyi gyárban dolgozik, már túl van élete delén, nőtlen. Anyjával él egy apró kis lakásban.

Márta kedves idős hölgy, férje évtizedek óta az égi honban él. Egyedül nevelte fel két gyermekét. Jelenleg egyedül, szerényen él nyugdíjából.

Anikó irodalom tanárnő, két gyermeke van, férje még nem az Úré.

Kati negyvenöt éves, férjével egy panellakásban él. Remek állása van és rendkívül szolgálatkész.

Lassan kialakult a beszélgetés, az asztal körül ülők egyre nyitottabbak és élénkebbek lettek. Volt aki erélyesen, volt aki félénkebben nyilvánította ki véleményét, de mindenki megszólalt.

Először úgy gondoltam leírom a teljes beszélgetést, de időközben meggondoltam magam, hosszú lenne és nem tudnám olyan élethűen és szöveghűen előadni a történteket, így inkább saját tapasztalataim, észrevételeim és következtetéseim foglalom össze.

tips-for-healthy-coffee-934289934289

Egymás terhének hordozásáról volt szó, feltevődött a kérdés, hogy ki milyen nehézségekkel küszködik. Meglepődtem azon, hogy nagyon sok “súlyról”, melyet ezek az emberek vállaikon csendesen, egyedül hordoztak én mit sem tudtam, még csak nem is sejtettem.

Sára bizonytalanságával küzd, nem tudja hogyan tovább, nem látja még Isten terveit életére nézve. A sikeres vizsgák, az ösztöndíj elnyerése most a leghőbb vágya.

Jancsi, kinek látszólag tökéletes élete van egészségügyi problémákkal küszködik, ugyanakkor szomorúsággal tölti el fia életvitele, ki ehhez a világhoz ragaszkodik, minden nevelési próbálkozása ellenére. Nehéz neki megtartani az egyensúlyt a lelki tisztaság és az üzleti élet között.

Bogi sokszor vágyik csendre és nyugalomra. Előfordul, hogy tanácstalan a gyermekneveléssel kapcsolatosan, fél, hogy nem elég mindaz, amit tesz.

Tamásnak a mindennapi kenyér megszerzése is gondot jelent. Beteg édesanyjának gondozása is megnehezíti a dolgát, és ha mindez még nem volna elég a munkahelyén egyre több az elbocsájtottak száma, aggódik.

Márta gyenge, nehezen tudja elvégezni még a hétköznapi házimunkákat is. Nehezen törődik bele az idő múlásába.

Anikó próbálja fenntartani a boldog légkört a családban, nem mindig sikerül. Vágyik férje megtérésére, aggódik gyermekei jövőjéért, szeretné, ha Isten őket is magához vonná.

Kati még mindig nem tudta teljesen elfogadni, hogy nem lehet gyermeke. Kétségbeesetten keres valamit, amivel elfoglalhatja magát, elvonhatja a figyelmét a már zavaró csendről.

Különböző érzések serege, sírás, nevetés, aggódás, fájdalom, félelem, kétkedés és minden ami (nem) kell körbejárta az asztalnál ülőket. Jó volt egy kis időre letenni a keresztet és megosztani legalább szóban a terhet. A beszélgetést imádsággal zártuk a kávézóban ülők nem kis meglepetésére.Mindenki egy kicsit több, de mégis kevesebb teherrel lépett ki az ajtón. A teher eloszlott. Kati örömmel segít gyermekfelügyelettel Boginak. Sára és Tamás szívesen látogat el Mártához, hogy elvégezzék mindazt, amire az idős hölgy már nem képes. Márta imában hordoz mindannyiunkat. Jancsi anyagiakkal támogatja Tamást, míg Anikó segít felkészülni Sárának a vizsgákra. Tehát mindenki adott és kapott, mégis valahogy más volt minden, békesség volt bennünk és örvendtünk egymásnak.

Kedves olvasó nem tudhatom te milyen életkörülmények között töltöd mindennapjaidat, de gondolom te is küszködsz problémákkal, nehézségekkel. A kávézós történet során három dolgot tanultam meg, amit most szeretnék megosztani veled:

  • Bármilyen nagy is az a teher- mely nyomja a válladat, tudd, hogy Isten hatalmasabb, Ő a tenyerén hordoz téged a problémáiddal együtt. Lehet, hogy gyengének és erőtlennek érzed magad, úgy gondolod nem vagy képes ekkor teher elbírására, de ha Istenre tekintesz bármire képes vagy.
“Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2 Kor.12:9)
  • Azért vannak a testvéreid, hogy megoszd velük MINDEN terhedet. 
“És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (1 Kor. 12:26-27)
  • Légy nyitott és figyelj testvéreidre, hordozd terheiket, még akkor is, ha sajátodat is soknak találod, meglátod Isten segít.
“Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal. 6:2)