Milyen a házi-ruhád ?

Szüleink idejében nem dúskáltak a boltok annyiféle színű, formájú, stílusú ruhákban, mint manapság. Sokkal ritkábban vásároltak új ruhát, és sokkal később adtak túl rajtuk, azaz később kerültek az ” ez majd jó lesz itthonra” kupacban. Minket is így neveltek: ha már valami nagyon el volt nyúlva, kopva, vagy esetleg szakadva, akkor az pont jó volt otthoni ruhának. Gyakorlatilag otthon mindig úgy néztünk ki, mint valami ágrólszakadtak.

Aztán, ahogy telt az idő és kinőttem a gyerekcipőt, kezdett kényelmetlenné válni a házi ruha “stílus”, hiszen már banikért lehetett venni szinte új, otthoni öltözetre alkalmas ruhaneműt. Eldöntöttem tehát, hogy nem lesz akkora kontraszt az utcai és otthoni ruháim közt. Természetesen, otthon nem veszek vasárnapi csipkeruhát, de a viselt farmernadrágnak nem kell szakadtnak lennie, csak azért, mert az házi ruha.hazi ruha

Miután feleség lettem még-inkább kezdtem figyelni arra, hogy mit viselek otthon. Ha ugyanis társaságban úgy érzem jól magam, ha divatos, szép ruha van rajtam, akkor mennyivel inkább fontosabb, hogy a férjem előtt legyen kellemes a ruházatom. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy legalább otthon nem lehet egy kicsit lazítani, de nem szeretném elfelejteni, hogy bárhol vagyok nem másnak, hanem a férjemnek szeretnék a leginkább tetszeni. Emlékszem, hogy amikor udvarolt nekem, sokszor az egész szekrényt felpróbáltam, amíg megtaláltam a tökéletes kombinációt, aztán meg nem volt más dolgom, csak fogadni a bókokat részéről. Most, hogy házasok vagyunk, nem kellene Hamupipőke stílust ölteni. Természetesen, ez nem könnyű, sőt, néha nagyon is nehéz. Mert megesik, hogy fáradt vagyok, kedvtelen, vagy épp a gyerekek menüje díszíti a ruhám. Sokkal nehezebb otthon szép, tiszta ruhában lenni, mint amikor becsukom  magam mögött az ajtót, és nem kell félnem a rám zúduló “pecsétektől”.

A derék asszonyról azt írja a példabeszéde írója, hogy ” patyolat és bíbor az öltözete” Péld 31,22, de azt is, hogy “erő és ékesség a ruhája, vidáman néz a holnap elé” Péld 31,23. 

Az erő és ékesség ruháját nem lehet ruhaboltokban megvásárolni. Csak az Istennel eltöltött minőségi idő, az Ő parancsolatainak mindennapi megélése során ölthetjük magunkra. És ha fontos, hogy szép legyen a házi-ruhánk, amit külsőleg veszünk magunkra, akkor mennyivel fontosabb, hogy a belső emberünket is dísszel öltöztessük: az erő és ékesség ruhájával. Mert ugye, sokkal könnyebb ékesebb lenni az imaházban, a munkahelyen vagy bárhol, csak nem otthon. Történt meg már veletek, hogy mindenkivel szemben sikerült kedvesnek meg türelmesnek lenni, csak épp otthon, a családban nem jött össze? Velem igen, nem is egyszer, és nagyon szégyellem magam miatta.

A hétköznapokban azt tapasztalom, hogy minden összedolgozik az ellen, hogy Istennel valódi, minőségi időt töltsek, hogy felöltsem az erő és ékesség ruháját, és ezzel is kedvére legyek a családomnak.

Bátorítalak titeket is, magammal együtt, hogy öltöztessük díszbe lelkünket-testünket, akár otthon maradunk, akár bárhová megyünk ma.

Hitetlen nevetés

dandelion-1386782_1920

A sátorlapok mögött rejtőzött. Már elvégezte a részét a vendégfogadásban, megsütötte a lángost, ahogy a férje kérte. Kíváncsi volt, kik ezek az idegenek. Hallgatózott. Aztán nevetett.
„Képtelenségeket beszélnek! Hisz már nem vagyok termékeny, a férjem sem fiatal. Nekünk már lehetetlen, hogy gyermekünk szülessen. Én már beletörődtem…” – gondolhatta.

A ház körül zűrzavar, sok siránkozó és jajgató ember. Tragédia történt, egy tekintélyes ember gyermekét vitte el a halál. Súlyos betegségére nem volt gyógyír. Az emberek hangosan siránkoznak, a gyászban nem hagyják egyedül a családot. Ekkor elhangzik valami nagyon különleges, egy még különlegesebb ember szájából: „nem halt meg, hanem alszik”. A reakció, mondhatnánk, azonos az előbbi helyzetben lévővel.

Létezik az a cinikus mosoly, egyeseknél esetleg nevetés, amikor nagyon biztosak vagyunk abban, hogy amit gondolunk, az a kőkemény valóság, objektív mérlegelés, megcáfolhatatlan igazság, és amit a másik állít, az egyszerűen egy hajmeresztő képtelenség.

„Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg! ” 1. Móz. 18,12
“És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. És nevetik vala őt.” Mt. 5,39-40a

Egészen biztos vagy abban, hogy a dolgok csakis, és egyedül úgy sülhetnek el, ahogyan azt te látod. Hiszen azok tények, saját szemeddel láttad, saját testedben tapasztaltad, saját múltad, jelened és jövőd érintett benne. „Ne viccelj, azt már csak tudom…” – szoktuk időnként mondani. Hát, nem. Nem tudom. És nem tudod.

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” Ézs. 55,8

Csodálom, ahogyan Isten meg tudja szégyeníteni ezeket a magabiztos „ÉNeket”. Sárára rábizonyítja, hogy hitetlenül nevetett, de nem olvassuk, hogy büntette volna ezért. A néptömeget kiküldi, de ott nem rója meg őket nevetésük miatt.

Te voltál-e már hasonló helyzetben? Amikor „egészen biztosan” tudtad a tények állását, Isten mégis egyetlen ecsetvonással átfestette a képet?
Jézus Krisztusnak semmi sem lehetetlen. Legyen kész a fülünk meghallani, amit Ő valójában mond. Mert, amit Ő mond, az biztosan úgy van, biztosan bekövetkezik. Egészen biztosan!

Pislákoló öröm

Leplezni sem tudom és nem is próbálom, időnként lehangolt vagyok. Ilyenkor, még könnyebb engem panaszos gondolatokkal és érzésekkel bekeríteni. S mivel ezt már igen jól tudom magamról, inkább tudatosan, döntésből más irányba evezek, ahol a „mindig örüljetek” lehetetlensége mégis lehetővé válik. Annyira csodálatos Istennek felemelő ereje, előtte nincs az az akadály, nincs az a lehúzó erő, amit ne tudna letiporni s ami fölé ne tudna kiemelni!

Minden veszteség azért veszteség, mert értéke volt és valamit jelentett.

13301326_1711274182430671_3447898438310416912_o

Ha az értékeket hasonlítgatom, meg hogy mi nagyobb vagy mi kisebb veszteség egy ember életében, hirtelen eszembe jut, KI a legnagyobb érték s egyben KI volt akkor a legnagyobb veszteség is. … ”Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Róma 8:31-32

A veszteséget ajándékkal összekötni? A veszteségben megajándékozottá válni?

Ez tipikusan isteni!

 „Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle.” Ézsaiás 48:21

A szívemen hagyott űrbe is vizet fakaszt az Úr, mert Ő ezt megteheti. A víz megelevenít, és az öröm valódivá válik az ige egyre  mélyebbre vésődő, egyre inkább MINDENT jelentő szavaival, hogy “sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Róma 8:38

Magamat, odafigyelésemet, barátságomat, ragaszkodásomat adhatom én is egy olyan személynek, akit veszteség ért. Sőt, elmondhatom, Ki a legnagyobb ajándék, aki engem is felülemelt, aki engem is megajándékozott Önmagával. Ha minden más megszűnne is, Ő akkor is ott van, Ő él és az Ő szeretetétől semmi/senki el nem választhat!

Csapatmunka

“Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.  Ha ezt mondaná a láb: “Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?  És ha ezt mondaná a fül: “Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?  Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: “Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: “Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.  És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.  Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” 1.Kor. 12:14-27.

A napokban részt vettem egy tehetséggondozásról szóló konferencián, ahol szóba került a csapatmunka fontossága. Hogy a kiemelkedő képességekkel rendelkező gyerekeknek, embereknek is mennyire kulcsfontosságú megtanulni csapatban dolgozni. Még ha ez nekik kezdetben sokkal nehezebb is.

8f8d56adbaaaf812a14d07fc69e6c191

Úgy gondolom nemcsak a kiemelkedő képességeknek, általában véve is nagy a kísértés, hogy magunkban érvényesüljünk. Valahogy ez az önző, bukott természetünkből adódó késztetésünk. „Én megcsinálom egyedül, gyorsabban megy, mint másokkal vacakolni. Vagy inkább sehogy, mint másokkal vesződni, alkalmazkodni, alárendelni esetleg magam egy csapatvezetőnek.”

Csapatban lenni, dolgozni, szolgálni, kicsit önmagunk feladásának tűnik. Főleg, ha nem látjuk azt, hogy ebben jóval nagyobb áldás rejlik, és sokkal több öröm. Önmagunkban könnyebben tévedünk. Magunkban lehet, gyorsan tudunk haladni, sprintelni, de nem biztos, hogy végigjárjuk az utat, lefutjuk a maratont.

Ha GYORSAN akarsz menni, menj egyedül!
Ha MESSZIRE akarsz jutni, menj együtt másokkal!
/Afrikai közmondás/

Jézus kereszthalála előtt imádkozott azért, hogy egységben, csapatban tudjuk képviselni őt a világban. „Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” János 17:11

Maga Isten is csapatban munkálkodik, a Szentháromság csapatában, tökéletes egységben, csodálatos különbözőségben.

Az a hosszú igerész, amivel kezdtem úgy érzem, nem szorul magyarázatra. Miközben a csapatmunkáról gondolkodtam rögtön ez ugrott be. Nem egy mai dolog a csapatmunka. Pál a Szent Szellemtől ihletve a legegyszerűbb embernek is érthetővé tette ezt a témát. Bármilyen ajándékaid képességeid, tapasztalataid vannak, fontos helyed van Krisztus testében. Keresd ezt, és éld meg. Ne kezdj önjelölt, magányos akciókba. Keress csapatot, gyülekezetet, imacsoportot, szolgáló csoportot, ahol építhetsz és épülhetsz. Imádkozz ezért, ha kilátástalan a helyzet. Dolgozz az egységen, szeress és bátoríts, számolj le a büszkeséggel, az élet nem rólad szól.  Lehet sokkal több. Nem vagy egyedül, nem kell egyedül légy. Építs hidakat, ne félj a különbözőségtől, hatalmas lehetőség rejlik ezekben. Isten Lelke eggyé tud tenni bármilyen színes társaságot.

4509991d5cc9e9b54a90e16ae07ab043Odavagyok a színes dolgokért. Gyönyörködtet a színek vibrálása, összjátéka.  Istent is gyönyörködteti, ha Krisztusban eggyé szőhet bennünket. Úgy gondolom, a te árnyalatod nagyon hiányozna. Add bele magad!

“Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.” 133. Zsoltár

Segítesz vagy vetélkedsz?

Ha megkaphatnád a láthatatlanná tevő köpenyt, és besétálhatnál az emberek csendes kamrájába, akkor igazán leplezetlenül ismerhetnéd meg Őket. Sőt, kicsit azt is átélhetnéd, hogy milyen lehet Istennek. Most képzeljük együtt el … belépsz egy otthonba, és az ima talán úgy kezdődik: „Istenem bocsásd meg, hogy …” Majd egy újabb otthonba toppansz, érzed is az örömteljes légkört, így imádkoznak: „Jóatyám köszönöm, hogy …” Folytathatnánk a képzeletbeli sétát, de most álljunk meg. Ez van otthon, és hasonló a helyzet Istentiszteleten is.

Néha az az érzésem, hogy szajkózzuk azt, amit a fülünkbe rágnak, és nem gondoljuk, vagy érezzük át. Az az igazság, hogy semmire sem megy Isten az ilyen imádsággal. A bűnbánatom is lehet ilyen?

Sok arca van az emberi léleknek. Nem meglepő, hogy a külvilág felé annyira harcias, igazságosztó nők az otthonaikban túlzottan is keresik a békességet. Természetesen ez sok elfojtáshoz vezet, vagy rossz szokások kialakítását eredményezi (pl: zsörtölődés). Ha pedig felismerjük, és próbáljuk Isten elé vinni, akkor sokszor csak a szánkkal bánkódunk, de szívünkben még állunk. De az is lehet, hogy csak csendesen manipulálunk, vagy büszkén mondogatjuk, hogy ezt meg tudom oldani Nélküle is, és közben egyre több terhet cipelünk.

Talán feletetted a kérdést: Mennyit ér a békesség? Úgy gondolom éppen annyit, amennyit fizetni kell érte! De örök harcban élni sem érdemes …

„Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” János 11: 49-50

Amikor a nagytanács elhatározza Jézus megölését, akkor egy férfinak kulcs szerepe van a farizeusok meggyőzésében. Ez a személy Kajafás, akiről szintén nem ír túl sokat a Biblia, de két mondatával egy egész közösséget befolyásolt. Elég volt két mondat ….

Ha az Ő személyén gondolkodunk, akkor máris egy kérdésbe botlunk: lehetséges, hogy valaki annyira fontosnak tartja a béke megőrzését, hogy végül Isten ellenére munkálkodik?

Minden nő segítő-kiegészítő társ. Nehéz megtalálni az egyensúlyt az otthonainkban. Mikor munkálkodok Isten akarata ellen? Amikor olyan dolgokban kerülöm a feszültséget, amit Isten elvárna tőlem (pl: légy tükre a férjednek, és Te mond meg, ha valamiben változnia kell), vagy amikor nézeteltérés generátor vagyok, mert a saját frusztrációimat nem tudtam az ajtó előtt hagyni (pl: bántó szavak a családtagjaim felé, holott csak a napi stressz zakatol bennem).

Mondjuk együtt ma is ezt az imát: Úr Jézus adj bátorságot, amikor szólni kell, és adj bölcsességet, hogy hallgatni is tudjak. Építsd le bennem a vetélytársat, és formálj segítő-kiegészítővé a férjem számára. Ámen.

 

Isteni nézőpont

„Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint. Ezekre igyekezzetek!” (Róma 12,2 EFO)

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, én néha nagyon el tudom téveszteni a helyes irányt. Az emberek nagy hatással vannak rám, és ha sokat vagyok együtt olyanokkal, akik helytelenül gondolkoznak, az én gondolkodásmódom is kezd kibillenni a helyes kerékvágásból.

Az elmúlt néhány napban nagy örömben volt részem. Az Úr megajándékozott egy csodálatos lehetőséggel: külföldre utazhattam ingyen, a szállásomat, nagyrészt az étkezésemet is fedezték. Még költőpénzt is kaptam az Úrtól, ráadásul euróban, nevettem is rajta, hogy milyen jól tud gondoskodni erről is, legalább nem kell azon törnöm a fejem, hogy mennyit váltsak.

Annyira örültem, és mindent annyira élveztem, mint egy ötéves. A repülőutat, a szállodát, a finom ételeket, a szép várost, a hangzatos olasz nyelvet – néha nevetnem kellett, annyira tetszett a kiejtésük. Csak úgy szívtam magamba az élményeket, és nem győztem köszönetet mondani az Úrnak.

Az utazás harmadik napján vettem észre, hogy kezd kicsit megfakulni bennem az öröm. A lányok, akikkel utaztam, egészen mások voltak, mint én. Óriási hangsúlyt fektettek a külsejükre, és már abba beleszédültem, hogy láttam a rengeteg erőfeszítést, amit a tökéletes kinézet érdekében tettek. Nem gondoltam, hogy ez ennyire fárasztó dolog. A legtöbb időt nem a smink vagy a hajvasalás veszi el, hanem az ideges ruhapróbálgatás ötvenféle kombinációban. És mikor felvesznek valamit, amiben tökéletesen néznek ki, azt is csak rángatják idegesen, igazgatják, mérlegelik.

Rosszulesett az egész. Mert olyan kifogástalanok voltak. Az én testem utoljára háromévesen volt kifogástalan. És elkezdtem azon gondolkozni, hogy milyen sokat kell még tanulnom, és úgy látszik, mindig egy másik kasztba fogok tartozni, mert ez a jónőség nekem nem megy – pedig már kezdtem azt gondolni, hogy sokat fejlődtem, és egészen rendben vagyok.

És elkezdett pörögni az agyam, hogy hát a hajammal nem nagyon tudok mit kezdeni, de sminkelni igazán megtanulhatnék jobban, ismerek egy oldalt, ahol részletes leírások vannak, csak eddig sajnáltam rá az időt, mert untam, és én maximum a pöttyeimet szoktam korrigálni. Hát igen, és le kéne fogyni, de az sem lehetetlen. Megéri! És ruhákat kell venni, sokkal több ruhát, elképesztő, hogy ezeknek mennyi ruhájuk van, egy nap négyszer átöltöznek, én azt gondoltam, hogy öt napra két szoknya és három blúz bőven megteszi, hát, van még mit tanulnom.

És csak tódultak a gondolatok, egyik a másik után, hogy hogyan lehetnék én is olyan, mint ők, hiszen nem lehetetlen ez, meg lehet tanulni. De akkor megszólalt bennem a Szent Szellem is, és megkérdezte: pontosan miért is akarsz olyan lenni, mint ők? A te tested teljesen rendben van. Nem megy át a jelenleg diktált trend igencsak szűkre szabott sablonján, ez igaz. De épp ezért jó most is, és jó lesz negyven év múlva is. A szépséged, ami most megvan, negyven év múlva is meglesz, még az is lehet, hogy szebb leszel. És lesznek ráncaid, foltjaid és csíkjaid, de mivel most sem vagy tökéletes, ez egyáltalán nem visel majd meg annyira. Te: a tested, a lelked, meg az örökkévaló szellemed olyan kombinációt alkotnak, ami mindig szép lesz, akárhogy változik is.

De nézd meg őket, akik megütik a kifogástalanság mércéjét. Még olyan fiatalok, de már most olyan rémülten és görcsösen igyekeznek, iszonyú erőfeszítéseket tesznek, mert ez a mérce nagyon magasan van, és jaj, nagyon könnyű alulmaradni. Mi lesz, ha öt évvel idősebbek lesznek? Tíz év múlva pláne… Az iszonyú erőfeszítéseik elkeseredett, reménytelen harccá változnak, mert a test változik, nem marad ugyanolyan, de a divatot ez nem érdekli. És végig kell nézniük, hogy a legfőbb értékük, az önbecsülésük forrása, az a dolog, amibe a legtöbb időt, energiát és pénzt ölték, lassan, de biztosan elmúlik, semmivé foszlik.

Nem rossz dolog szépnek lenni. Az sem rossz dolog, ha sminkelni tanulsz, vagy öltözködési tanácsokat olvasgatsz. Szépnek lenni jó, és kell is, a nőknek ajándéka ez, hogy szépek lehetnek. De olyan rövid az élet, és olyan kevés az idő, az erő, a pénz. Gondold meg, hogy mibe akarsz vetni. Kérlek, ne legyen ez olyan dolog, ami visszatér a porba, és semmivé lesz.

Úgy szeretem, mikor Isten beszél hozzám, olyan jókat tud mondani. Teljesen helyrebillentette a zavart, zaklatott, kisebbrendűségi érzésekkel küszködő lelkemet. Nagyon vágyom rá, hogy mindig az ő igazságaihoz szabjam magam, hogy olyan nagyra nőjön bennem, hogy kibillenthetetlen legyek.

Álmodozó Isten

“Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok- így szól az Úr-, békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek. Akkor majd segítségül hívtok engem, eljöttök, és imádkoztok hozzám, és én meghallgatlak titeket.” Jeremiás 29, 11- 12

Talán csak az én női agyam szüleménye, kérlek, ne botránkozzatok meg rajta, de amikor ehhez hasonló igéket olvasok, akkor az jut eszembe, hogy álmodozik az Isten. Természetesen nem olyan módon, ahogyan én, vagy legtöbben mi nők szoktunk, hiszen mi emberek vagyunk, korlátoltak sok szempontból, Ő pedig mindenható Isten.

Két gyerekes anyukaként nem nagyon van rá időm, hogy hátradőljek és jövőről álmodozzam, de lányként gyakran elképzeltem, hogy milyen lesz majd az, amikor megismerem a nagy Őt, milyen lesz a házasság, a gyerekek, és egész könyvre való gyönyörű történeteket szőttem magamban. Amikor még valóságos nyoma nem volt semminek, amire vágytam a szívemben és ábrándjaimban gyönyörűen sorakoztak fel az események. Természetesen az emberi álmodozással vigyázni kell, és még mielőtt túlságosan magával ragadna a vágyakozás, jobb Isten előtt letenni ezeket, Ő úgyis jobbat ad, mint amit mi el tudunk képzelni, az én esetemben is így történt.

Hogy miért jut eszembe, hogy álmodozik az Isten? Mert ezek az igék a békességről és a reményteljes jövőről a fogságban hallatszottak Isten szájából a próféta által.  Isten népe  hosszú ideig csúnya bűnökben élt, amiket nem akart elhagyni. Nem hallgattak a könyörgésekre, a megtérésre hívó szóra, így fogságba kerültek. Isten büntetése volt ez a számukra. De úgy küldte fogságba őket az Úr, hogy már arról (engedjétek, hogy így írjam most) álmodozott, hogy eljön az idő, amikor ez az engedetlen szívű nép segítségül hívja Őt.

alom

Szeretnélek arra hívni most titeket, hogy gondolkodjatok el azon, vajon milyen álmokat sző rólatok most Isten. Hol szeretne látni, mire vár türelmesen? Ha majd segítségül hívsz engem Júlia, Abigél, Eszter, Andi…te, aki épp olvasod a cikket, akkor én alig várom, hogy segíthessek. Ha átadod nekem az életed, ha engeded, hogy kezembe vegyem a problémádat, ha nem emberekben, hanem bennem bízol, ha engeded, hogy használjam az életed, ha nem ásod el az ajándékaidat melyeket neked adtam, és lehetne folytatni a sort : akkor én meghallgatlak téged. Isten nem csak álmodik, hanem tervez felőlünk, és hatalma van arra, hogy mindazt amit eltervezett meg is cselekedje, ha mi engedelmeskedünk Neki.

Isten gyakran merészet álmodik. Kész vagy Vele együtt álmodni, és engedni, hogy az  álom valósággá váljon?

Felszabadító remény

Uram, folytasd, kérlek, bennem a jó munkát!
Te kezdted el, te vidd véghez, mit tervedbe foglaltál!
Nem számít mit tesznek mások,
Én rendelkezésedre állok,
Hogy szerető kezed érintése formáljon át!

Sokszor hallottam, és énekeltem ezt az éneket, de volt egy alkalom, amikor különös imádságot jelentettek számomra ezek az éneksorok. Már sokadjára ébredtem fel éjszaka, mert valami megmagyarázhatatlan rémálom gyötört. Majdnem minden éjjel azt álmodtam, hogy szégyellem magam, és annyira féltem, és rémülten ébredtem fel éjszaka, hogy nem tudtam egyedül aludni a szobámban. Egyik ilyen éjjel történt, hogy emberek támasza helyett az Istent kerestem, és végighallgattam egy hangszalagot. Jobban mondva, végigimádkoztam. Sorra  adta Isten az imádság szavait a számba.  Dicsértem Őt, majd megvallottam, hogy Krisztus Úr, a nagy Király, elmondtam, hogy kerestem és keresem az élet értelmét, célját, hogy nem adom fel a reményt, mert van megoldás, mert  Jézus Krisztus értem adta magát a golgotán.  Majd a következő  éneket énekeltem el Istennek, minden egyes szavát átérezve, átélve, komolyan gondolva :

Én Istenem, szívem megtört teljesen…
Hozzád hozom örömtelen életem.
Sok még a bűn, ami fogva tartja lelkem,
És nem tudom, hogy hol tegyem le terhemet.

Segíts, Istenem!
Nem maradt más nekem,
Csak te vagy reményem.
Bocsásd meg bűneim 
És adj békét nekem!
Adj szabadulást!
Adj, kérlek, gyógyulást a szívemnek,
Hogy örülhessek végre tebenned!

Eddig, Uram, téged nem kerestelek,
Nem hittem el, hogy megmenthetsz te engemet.
Nézd most, Atyám, íme elhiszem, hogy rám vársz,
Régóta már tudod életem megoldását.

Ezt az imádságot követte egy másik, a kezdő soraim idézete, ahol könyörögtem Istennek, hogy folytassa bennem a jó munkát.  És Isten meghallgatott. Lassan tizenöt év telt ez azóta, de azután az este után soha nem jöttek vissza a kínzó álmaim, helyette Isten vette még-inkább kezébe az életem. Nem vagyok egy könnyen formálható agyag a kezében, de nem enged el, türelmes, nagyon türelmes, és végtelen szeretettel szeret engem.

Hogy miért is pont ezt írom le most nektek?

Két napja volt a tíz éves osztálytalálkozóm. Tanáraink meg szerettek volna lepni minket, és előkerestek egy régi felvételt rólunk. Szokás volt az iskolánkban, hogy minden egyes osztály egy színdarabbal készült farsangra, amit a város kultúrtermében adtunk elő. A mi  osztályunk előadása a huszonegyedik század fiataljait akarta kiparodizálni, és nem tudom miért, de valahogy nagyon nyers stílusban sikerült ez nekünk. Tele volt lázadással, csúnya beszéddel, szennyel az az előadás. És ott voltam én is, benne ebben a szennyben. Mondanom sem kellett, hogy nem a visszaemlékezés öröme, meg a nosztalgia töltött el, hanem a mély szégyen érzet. Nem értem most sem az akkori önmagam. Már Isten gyermeke voltam, eltelt legalább egy év azóta, hogy elénekeltem, imádkoztam a fent leírt énekeket, hogy átadtam őszintén, teljesen az életem Krisztusnak, és mégis. Egy ige jut eszembe:

“De ahol megnövekedett a bűn, ott bővebben áradt a kegyelem” Róma 5, 20 

Annyira jó, hogy ilyen Istenem van nekem, aki meghalt értem,  kifizetve minden bűnömnek az árát, hogy aztán kegyelemmel fordulhasson hozzám. Annyira jó, hogy ha elesek, Jó Atyánk nem lesújt, hanem még-inkább kegyelmes, hogy felemelhessen. Ő látja bennem( bennünk) azt, akivé akar formálni szeretne, akivé alkotott már az anyám méhétől fogva, és türelmesen vezet, felállít akárhányszor elesem. Amikor átadtam az életem Istennek, soha többé nem szerettem volna vétkezni, de nem így történt. Édesatyám ezt tudta, és vállalta, hogy egész életem során munkálkodik rajtam, és minden egyes alkalommal amikor elesem helyreállít. És van változás, mert már nem vagyok az , aki voltam azon a felvételen, és hiszem, hogy tíz év múlva nem leszek az, aki most, mert Isten mindig jó munkát végez, és teljes lényemmel kívánom, hogy folytassa bennem azt, ami elkezdett. Ha a múlt bűneire nézek, szégyellem magam, de ha Istenre, akkor szégyenemből felszabadít a hála !

635872216106950472-1324437628_past

Istenem reményteljes jövőt ígért nekem. Az a reményem, hogy meglátom majd egyszer Őt, hogy teljesen megigazít, és olyan helyet készít nekem, ahol nem lesz többé bűn, hanem tiszta dicséret. És ez a reménység nem szégyenít meg. Ezt a felszabadító reménységet kívánom ma, vasárnapra minden nőnek ! 🙂

Váratlan fordulat

Érdekes, néha abszurd helyzeteket hoznak a hétköznapok. Úgy érzem igaz az, amire C.S Lewis is többször rámutat: az igazi szépséget többnyire a fájdalom is átjárja. Nem olyan rég találkoztam egy olyan személlyel, aki valószínűleg a hátam mögött próbálta ellehetetleníteni a munkahelyi előre lépésemet. Természetesen nem volt semmi igazán kimondva, de a gyanú árnyéka beburkolt néhány személyt a szememben. Több-kevesebb sikerrel össze is jött az, amit a név és arc nélküli rosszakaróm, vagy irigyesem szeretett volna. Váratlan, nehéz találkozás volt, amelyről szívemben feldúlva jöttem haza. Miközben magammal küzdöttem, Isten elém hozott néhány igeverset:

„És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve.” János 13: 2-5

Giovanni_Antonio_Sogliani,Jesus_lavant_les_pieds_à_un_apôtre

Tudtam, hogy a Bibliának ez a része sok művészt megérintett, ezért bekapcsoltam a számítógépem, és megnéztem Giovanni Antonio Sogliani, Leonardo da Vinci, és Dirck van Baburen ábrázolását. Habár minden művész más aspektusát mutatja be Jézus cselekedetének, mégis van egy apró részlet, amit az Igében megtalálhatunk, de a festményeken nem egyértelmű. Júdás is ott volt azok a tanítványok között, akiknek a lábát Jézus megmosta. Sőt, Jézus tudta, hogy Ő fogja elárulni, hiszen már a szívben megfogant ez a gondolat. Megrendített ez a felismerés, és azon gondolkodtam, hogy: én miben hasonlítok a Mesteremhez? Hajlamos vagyok a megítélő, igazságosztó oldalát kiemelni Istennek, de vajon a kegyelmét is be tudom mutatni? Tudok különb lenni, mint amit az érzelmeim, vagy emberi indulataim sugallnak? Elbizonytalanodok, de aztán eszembe jutnak a tanítványok, akik nagyon sokszínű és ellentmondásos csapatot alkottak. Egy helyen elfért Simon, aki zélóta (Róma ellenes) és Máté, aki a Római birodalom egyik alkalmazottja volt. Hasonlóan, a többi tanítvány is különböző háttérrel, jellemmel színesítette Jézus baráti körét. Mégis két dolog közös volt bennük: hétköznapi emberek voltak, és Jézus választotta ki Őket. Ezek az emberek nagyon sok változáson mentek át, és nagy dolgokra voltak képesek, mert Jézus munkálkodott Bennük. Engem ez bátorított arra, hogy én is vigyem a megbocsájtást, bármennyire is nehéz, mert minket nézve ismerik meg Jézust, és fontos Isten kegyelmét is bemutatni az embereknek.

Még abból is áldás származzon

Ami a szívemen, a számon! ” Hallottam már sokszor. Tinédzserek kedvelt „bölcsessége”, azt hiszem. S szóltam már sokszor én is ilyen meggondolásból, gátlások nélkül, feltételezve, hogy az őszinteség felment minden más felelősség alól.

Sajnos fordítva még igazabb, az van a szánkon, ami a szívünkben. S ami onnan kijön, az a szívünkből, értelmük, érzelmeink, akaratunk összjátékából, tőlünk, belőlünk származik.

A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”

Ugyanaz kicsit leegyszerűsítve, másik fordításban. (Szeretem így is ízlelgetni az igéket, mást hoz közel időnként egyik, vagy másik fordítás, frissebbé teszi a régi, örök igazságot.)

A jó ember szívében jó dolgok vannak, és azokból jó dolgokat hoz elő. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból gonosz dolgokat hoz elő. Mert azt mondja az ember, ami a szívében van.” EFO Lk 6,45

Ilyen egyszerű. Időnként olyan könnyen felmentjük magunkat a beszéd bűnei alól. „Csak azért mondtam ezt, mert nagyon kimerült vagyok, napok óta nem aludtam egy jót, betegek a gyerekek, kérlek, érts meg, nem ez volt bennem…” „Nem bírok az érzelmeimmel a menstruáció előtt, azért vagyok ilyen bántó, cinikus, elviselhetetlen.” „Kikészültem a munkahelyemen, hatalmas stresszben kell helyt állnom, ne vegyetek komolyan, ha kiborulok.”

Igaz, hogy ezek a körülmények préselik ki sokszor belőlünk a később megbánt szavakat. De tudomásul kell vennünk, hogy belőlünk származnak, a szívünkből származnak. Mi mondtuk ki, és a mi szívünk állapotát mutatják.

Annyiszor elkeseredek, amikor ezzel az igazsággal találom szembe magam egy-egy keserű, bántó megjegyzésem után. Azért is, mert a szavaim, amelyekkel életet is szólhattam volna, most nem építettek, hanem romboltak. Felmérhetetlen károkat tudnak okozni a szavak. Tudom magamról, némelyekre évtizedek után is tisztán emlékszem. Hogyne emlékeznék, hiszen sokáig ez volt az, ami meghatározott. Ugyanígy emlékszem azokra a szavakra is, amelyek gyógyulást és életet teremtettek bennem.

Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” Péld 12,18

Kimondott szavainkat nem radírozhatjuk ki, nem szívhatjuk vissza. Belevetettük életünk, családunk életének, gyülekezetünknek, kapcsolatainknak talajába. Gyomlálhatunk izzadva utána, ha rosszat, rosszkor és rosszul szóltunk, s szorgalmasan vethetjük mellé a jó magvakat, bátorítást, dicséretet, igazságot a hazugság helyett.

Beszéded gyümölcsével kell jóllaknod, és amit mondasz, annak következményét eszed, akár jó, akár rossz az. Élet és halál a nyelv hatalmától függ, ahogy bánsz vele, úgy eszed gyümölcsét.” Péld 18,20-21 EFO

Ugyanakkor ez az elkeseredés, bánkódás vezet oda, hogy újra meg újra elborzadva attól, ami bennem van, belepillantva csalárd szívembe, tiszta szívet kérjek az Úrtól, aki még soha nem utasított el, amikor ezzel a kéréssel jöttem megtérve, bánkódva helytelen szavaim felett.

Teremts bennem tiszta szívet, Istenem!” Zsolt 51,10813eb3be2d4b5a35068010a47a646731

Kegyelem. Hogy Jézus áldozata, vére által olyan sokszor megtisztulhatunk és döntést hozhatunk, hogy a szánkat bölcsességre nyitjuk, szeretetre bátorítunk, igazat mondunk, panaszkodás, pletyka helyett áldunk Istent és embert.

“Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.” Péld 31,26

Ezt az igét kaptam nemrég egy női alkalmon valakitől, aki imádkozott és böjtölt értem. Megértettem, hogy mennyei Atyám azt üzeni, hogy: ez az a terület, amire most különösen összpontosítanod kell. Ahol sok a nehézséged, sok a kudarcod is, de ahol mindezek ellenére megtisztítani és használni szeretnélek!

Mert sokat vétkezünk mindannyian: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.” Jak 3,2

Annyira vágyom rá, hogy ez igaz legyen rám! Hogy megszentelt legyek tetőtől talpig, a szájamat is beleértve. Hallgassak, amikor kell, beszéljek, amikor jóval könnyebb lenne megalkudva hallgatni.

Azt is tudom, hogy magamtól képtelen vagyok erre. Csendességi naplóm első oldalára írtam, ezt a (vezér)igét:

Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!” 1Móz 17,1b

Élj jelenlétemben, hogy senki se vádolhasson téged!” (EFO)

Ez bátorít, hogy mindennél jobban keressem az Ő jelenlétét, éljek Benne. Ha jelenlétében élek, imaélettel, igetanulmányozással, testvéri közösséggel, akkor megszentelődik, tisztul a szívem, egész lényem, és rejtve, védve vagyok az ellenség vádjai, tüzes nyilai elől is. Feddhetetlenül. Betakarva, befedezve Jézus Krisztus vérével.

Istenem, tisztítsd meg ma is a szívem teljesen, mosd át indítékaimat, életet teremtő beszédeddel világítsd át gondolataimat. Vizsgáld meg lelkeddel csapongó érzelmeimet. Olyan könnyen tapad rám a por, a szemét. Annyira vágyom rá, hogy szívem Tőled kapott jó kincseiből áldást tudjon szólni a szájam egész nap. Takarj be a te kegyelmeddel, tölts be Önmagaddal. Ha az élet présel, nyomkod, Uram, Te légy bennem csordultig, hogy még abból is áldás származzon, amit stresszhelyzetben mondok. Ámen.