Az újrakezdésről

Ezért ha ajándékot viszel az oltárhoz, és ott eszedbe jut, hogy egy embertársadnak panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt az ajándékodat, menj el, és előbb békülj ki azzal az emberrel. Utána menj vissza, és így ajánld fel ajándékodat Istennek! Máté 5:23-24

Hogy nagyon messze lakunk a gyülekezettől, abban az a jó, hogy van időnk utazás közben sokat beszélgetni. Hogy nagyon messze lakunk a gyülekezettől, abban az a rossz, hogy van időnk utazás közben sokat beszélgetni. Tudom, tudom. Ideális esetben ez csakis jó lehet, de az ideális eseteket a mi családunkban még nem találták fel, s addig is élni kell valahogy. Emelje fel a kezét, aki érezte már a feladatnak ama lehetetlenségét, miszerint egy többtagú családban mindenki egyszerre legyen boldog. Emelje fel a kezét, akinek kellett már istentisztelet előtt még egy ideig az autóban üldögélnie gyermekével, addig legalábbis mindenképpen, míg valamennyire is elfogadhatóvá rendeződnek a dactól, haragtól összekuszálódott drága kis arcvonások. Emelje fel a kezét az is, aki adta már érintetlenül tovább a mellette ülőnek az úrvacsorai kenyérkosarat, mert annyira méltatlannak és erőtlennek érezte magát egy-egy kudarccal teli vasárnap reggel után.

Nekem, bevallom, mindkét kezem a magasban van. Pedig szeretnék alázatosabb lenni. Szeretnék a békesség kedvéért inkább lemondani az igazamról, és sokszor le is mondok, törekszem én a szépre, a jóra, de… Rájöttem, ha egészen-egészen őszinte akarok lenni, márpedig az Úr oltárához hogyan mehetnék másképpen, mint őszintén: mikor harag van bennem valaki iránt, vagy tudom, hogy másban van harag énirántam, nem tudok imádkozni. Nem tudok énekelni. Egyáltalán nem tudok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Nemrég, pedig már azt hittem, ennyi év alatt igazán kiaknáztuk a lehetőségek egész tárházát, egyik vasárnap még csak el sem jutottunk az istentiszteletre. Félúton inkább visszafordultunk. S az időt, amit az Úr házában szerettünk volna tölteni, végül arra használtuk, hogy kibeszéljük és kisírjuk magunkat, addig, míg nem maradt köztünk semmi árnyék, semmi bánat. Eszembe is jutott a vámszedő, aki a farizeus öntelt imádságával ellentétben csak annyit tudott mondani:

Uram, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Lukács 18:13

S bár én még csak el sem jutottam a templom közelébe sem, imádsága mégis megvigasztalt, arra bátorított, hogy elmondjam saját rövid, kétségbeesett könyörgésem: Uram, sürgősen szükségünk van Rád. Uram, a nap felét már tönkretettük, de a második felét még hadd tegyük széppé.

Így szoktam én a viharos napokat kettéosztani. Az első fele már elmúlt, de a második fele még előttem van. Még újrakezdhetek mindent. Akkor is újrakezdhetem, ha már délután van, akkor is, ha már este. Tolsztoj Ivan Iljics halála című könyvében a főhős egy rosszul megélt élet legvégén kezd újat, az utolsó percekben. Úgy reménykedem, hogy soha, de soha nem túl késő előlről kezdeni mindent.  Hiszem, hogy Isten ismer engem. Ő maga tett képessé a haragra. Tudja, hogy képtelen vagyok örömmel énekelni Neki, ha közben az emberekkel nincsenek rendben a dolgaim. Nem azt várja el, hogy elfojtsam az érzelmeimet, vagy képmutatóan jobbnak mutassam magam, mint amilyennek egy-egy nehéz helyzetben lenni képes vagyok. Velem van, ott vár minden egyes keserves érzelmi vihar végén. Hirtelen jelenik meg, mint sötét felhők közül előbukkanó fénysugár, mint a kegyelemnek tiszta rámragyogása, s én tudhatom: új esélyt kaptam, megint. Nem kell egyetlen napnak sem teljesen kárba vesznie. Hiszen az utolsó pillanatig van esély megbékélni. Elrontott dolgainkat letehetjük, s írhatunk még egy új, szebb történetet is mielőtt leszáll az este, s becsülettel megharcolt harcaink felett lassan lemegy a Nap.

Prodán Márta

Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 1. rész

„Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség.” 1.János 2:9

Volt egy mese, amit legalább tizenöt éve olvastam. Nem is emlékszem már rá hajszálpontosan, de az üzenete sokszor eszembe jut.

A mese egy királyságról szól, ami arról volt nevezetes, hogy egytől-egyig hófehér házak töltötték meg a városokat, falvakat. Ez volt a király akarata, hogy világos és tiszta legyen minden. Az ország lakói is nagyon szerették a fehér házikóikat. Aztán meghalt az uralkodó és az utódja más arculatot szeretett volna adni a királyságnak. Legyen minden fekete.
A festők nekiláttak a munkának, amire utasítást kaptak, de ez az emberekből hatalmas tiltakozást váltott ki. Nem engedték a házaikat befeketíteni.
A király a tanácsadóihoz fordult, akik egy remek ötlettel álltak elő. Fessék le minden nap a házakat fehérre, de naponta keverjenek hozzá egy csöppnyi feketét, míg észrevétlenül árnyalatról, árnyalatra végül a házak mégiscsak feketék lesznek. A tanács bevált. Az ország lakói nem tiltakoztak, az apró különbséget nem érzékelte a szemük s az ország először piszkosfehér lett, majd lassan kezdett a szürke árnyalatain keresztül befeketedni…

Ha van kép a Bibliában, ami különösen megfog, az a fény, a világosság. Említi is sokat az Ige, már az első laptól kezdve. Vizuális típus vagyok, könnyen megtelik képekkel a fejem, ahogy olvasom: „…világosságom és segítségem az Úr… nap és pajzs az Úr… lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága… meglátogatott minket a felkelő fény a magasságból… világosság ragyog az igazra…, ama fényes Hajnalcsillag, én  vagyok a világ világossága, járjatok a világosságban, ahogyan Ő maga a világosság, felragyog a Krisztus…”

Most hirtelen ezek ugrottak be, de rengeteg van belőlük. Mert az Isten világosság, és ebbe a világosságba hívja az embert.

„a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket.” 1. Péter 2:9

Úgy gondolom fogantatásunktól kezdve csalogat, hív a fényre… Ott van a fényre, igazságra való vágyakozás a gyermekek túlfűtött igazságérzetében, a kereső lélek mérhetetlen szomjúságában.

Én valahogy úgy gondolom, hogy Isten igazából azt szeretné, ha teljesen eláraszthatná fénnyel életünk minden zegét-zugát, de azt nem tudnánk egyszeriben elviselni. A szülőszobákban felvilágosultabb helyeken félhomályban várják az újszülöttek érkezését. Drasztikus változás világra jönni, a fény, a tüdőt először megtöltő levegő, a normál hőmérséklet mind-mind fáj.

Ilyen volt számomra az újjászületés is. Kitágult, fényt kapott a beszűkült, sötét világom. Sejteni kezdtem, hogy annyi minden, amit addig gondoltam nem a valóság volt, hogy tele volt az életem hazugságokkal. És persze, a „szülőszoba félhomálya” elég volt ahhoz, hogy felismerjem, hogy mennyire bűnös vagyok, hogy még azok a dolgok is, amiket én jónak tartottam, igazából kár és szemét, mert most már látom Őt. De ez a világosság a kiutat is bevilágította, és egy fénynyalábbal megsejtette a reményteljes jövőt Krisztusban. Aztán ahogy telt az idő tapasztaltam, hogy Isten országa s ez a világosság növekszik, újabb és újabb dolgokra derül fény, hogy léteznek még redőnyök és sötétítők.

Bemerítésemkor a lelkész a Mt 5:6 -ot idézte nekem:

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégítettnek.” Máté 5:6

Mérhetetlen szomjúságot adott belém az Isten. Az egyszerű fordítás egy-egy helyen az igazságot valóságnak fordítja. Először zavaró volt, de aztán belegondoltam, hogy ez így tényleg sokatmondó.

Az a valóság (igazság), ahogy Isten látja a dolgokat. Nem csupán a puszta tények, (bár sokszor azt sem vagyok képes reálisan érzékelni a Lélek segítsége, józansága nélkül), hanem a mindenre van erőm a Krisztusban”, amert az Istennek minden lehetséges” valósága is.

Nem szeretek egyedül lenni a sötétben. Ilyenkor életre kelnek az árnyak, a szélben himbálózó fa olyan, mintha valaki leskelődne az ablak alatt, a fogason a kalap, egy ronda ijesztő alak. Az út szélén a kis bokor egy kóbor kutya, éles fogakkal (Igen, vizuális típus vagyok. Ilyenkor nem segít.) Jó lenne ilyenkor azt látni, amik ezek a dolgok valójában. A világosságban a valóságot észleljük. Szellemileg is. Ezért nem szabad abbahagyjuk a könyörgést több és több világosságért az életünkben.

Nem érdemes a sötétben harcolni a szélmalmainkkal. El kell húznunk a sötétítőket, hogy jöjjön a fény. Nem valami titokzatos, misztikus megvilágosodásra gondolok, hanem arra, amikor imádkozunk és olvassuk az Igét, dicsőítjük Istent kitartóan, rendszeresen, szomjasan, éhesen. És jön a fény, meg tudjuk vizsgálni a gondolatainkat, az indítékainkat, többet látunk Belőle, látjuk a következő lépést… Persze, van rá eset, amikor mosogatás, vagy autóvezetés közben jön egy-egy felismerés, de akkor, ha van honnan. Amikor elhanyagolom a csendes belső kamrát, akkor többnyire másfajta gondolatok lepnek meg. Piszkosfehér és szürke árnyalatúak, vagy egyenesen koromfeketék.

Ilyenkor kétféleképpen reagálok. Az első: Sehogy. Hagyom, hogy sötétedjen, s akkor már nem tűnik olyan sötétnek a szürke sem. Nem tűnik már annyira gonosznak a „bűnöcske”, ami nemrég még kegyetlenül fájt. Nem tűnik annyira önzőnek az, amit a férjem fejéhez vágtam az előbb, nem is volt vészes annak a cikknek a gondolkodásmódja, amibe belefutottam… Holnap már jönnek is a festők az újabb árnyalattal.

Eszembe jut erről a besötétítős taktikáról az egyik unokatestvérem, aki tizenévesen sokat kínlódott az arcán kéretlenül jelentkező pattanásözönnel. Amikor belépett egy fürdőszobába, még ha vendégségben volt is éppen, valahogy feltűzött egy törülközőt az ablakra, s ebben a félhomályban igazította meg a frizuráját, vagy mosta meg a fogát, mert csak így tudta elviselni a saját tükörképét.

A második: ha keresek egy helyet, ahol beazonosíthatom az árnyalataimat az egyetlen színmintánál. Odamegyek Ahhoz, akiben még egy csöppnyi fekete sincs, még annyi sem, mint a jing-jang ban. Poros ez a világ ahol élünk, s ha a négy fal közt maradunk, vagy egy üvegburában akkor sem vagyunk mentesek a szellemi beszürküléstől.

 „ A kereszt az a hely, hol feltűnt reggelem, csodás fényre nyílt meg ott a szemem…” Ez egy olyan hely, ahol újra meg újra a fényre emelhetem a lelkem. Csak Krisztus áldozatán, kereszthalálán keresztül mehetek a tökéletes Istenhez, de Jézus áldozata egyszer s mindenkorra elég a világ minden szürkeségére, feketeségére. Bátran jöhetek, bátran jöhetsz, ha szükséged van egy kis színkalibrálásra.

Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:

"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." János ev. 8: 12

Pápai Márta Zsófi

 

Talán lehetne

A táborforgatag közepén rám borult egy nehéz teher. Elég kellemetlen fajta.

Szembesültem azzal, hogy hogy figyelnek a tanításra a tini fiúk, ha én beszélek, és hogyan, amikor egy férfi beszél. Nem is biztos, hogy a nemek különbsége miatt hallgattak másként a srácok, lehetett ott ezeregy ok, de én azt éreztem, hogy alkalmatlanul töltök be egy olyan helyet, amire talán más volna hivatott. De nem volt más rajtam kívül, aki betöltötte volna a feladatot.

Napokig gyötörtek a kérdések: Mi Istennek a célja azzal, hogy nőként vagyok vezető? Miért nem más csinálja azt, amit én csinálok? Miért nem térnek meg itt a fiúk, és állnak a helyükre? Miért nem születtem én magam is fiúnak?

Egyszerűen azt éreztem, hogy hiba, hogy ott vagyok, ahol vagyok, és mindazzal, aki vagyok.

Te már éreztél így? Hogy a nagy gonddal megkomponált személyiség, élettörténet, szálak, amik téged alkotnak, a szemedben egyszerre szégyenletessé válnak? Annyi küzdelem, annyi kimondott ima, annyi megharcolt csata, hogy elhidd félelmetesen csodás alkotás vagy. Aztán derült égből villámcsapás és gyomorszájon üt a vádló a hazugságaival. Tudja hol fáj.

Az alkalmatlanság érzés minden valamirevaló élethelyzetben meglapul. Amikor a férjed ingjét vasalod kacifántosra, amikor odaég a baracklekvár, amikor nem vesznek fel a vágyott egyetemre, amikor lelkigondozáson nem tudsz mit mondani a másiknak. Mindent el lehet rontani, hiábavalóságokon meg lehet rágódni sokat.

De sem te, sem én, nem vagyunk védtelenek!

Engem Isten Ézsaiás 49. részével bátorított, engedd meg, hogy szóljon hozzád is!

Anyám méhétől hívott el az Úr.

Szolgám vagy, akiben én megdicsőülök.

Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek,

megtartalak és népek szövetségé teszlek,

Íme az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.

Legtöbbször úgy érzem, hogy ennek a harcnak sosem lesz vége, mert rendszeresen elbukom. Majd csak az Örökhajlékban fogom megtudni, milyen tartósan mentesnek lenni ettől a köteléktől. De Isten nem erre bíztat, hanem azt mondja, hogy előtte vannak korlátaim, és ezekkel együtt tart becsesnek!  Azt is mondja, hogy szabaddá tehet.

Keresem Isten arcát, és azon vagyok, hogy úgy nézzek magamra, ahogy Atyám lát, nem hiszem, hogy Ő listába szedi azt, amit kifogásol. Ó, nem!

Feltétel nélkül szeret.

Talán nekem és neked is ezt kellene tennünk…

Nyúl Sára

Döntéseink története

Szeretnék mesélni Nektek egy Alfred nevű kisfiúról, aki kb. 10 éves. Rossz fát tett a tűzre, amit édesapja észre vett. A fiú félelemmel közelített apukájához, aki szótlanul, néhány szót írt egy papírra, majd oda adta a fiának.
– Ezt vidd el a rendőrségre, és add oda egy rendőrnek. Amint közeledett az épülethez, a fiú szívében egyre hatalmasabbra növekedett a félelem. Könnyeit elfojtva átadta a rendőrnek a papír fecnit. A rendőr elolvasta, majd durván megfogta, és behurcolta egy cellába. A rémült kisfiúra csukta az ajtót, majd elment. Öt perc múlva vissza jött, és azt mondta
Csak vicceltem, elmehetsz, apukád azt kérte, hogy öt percet zárjalak be egy cellába. Amikor 15 éves lett, meghalt az apukája, így kénytelen volt azonnal munkát keresni. Végül sikeres ember lett, az egész világ ismeri, Ő Alfred Hitchcock.

A fenti történetet, egy riportban mesélte el, saját bevallása szerint a becsapódott cella ajtó hangja, a félelem elkísérte egész életén át. Talán mondhatjuk, hogy egyszer megijedt az apjától, ezért egész életében másokat rémisztgetett.
Az ember élete, döntéseinek története, de felbecsülhetetlenül sokat számít, hogy közben mivel vagyunk telve, és mennyire vagyunk telve azzal. Bizalom-hit, vagy esetleg tépelődés-harag?

Hit-bizalom-engedelmesség:

„Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Ezt az Úr látomásban megszólította: "Ananiás!" "Itt vagyok Uram", felelte. Az Úr ekkor ezt az utasítást adta neki: "Azonnal menj el az úgynevezett Egyenes-utcába. Júdás házában keress föl egy Saul nevű tarzusi férfit, most éppen imádkozik." Az látomásban megpillantott akkor egy Ananiás nevű férfit, amint belép és ráteszi kezét, hogy visszanyerje látását.” Ap.csel 9:10-13

Néha Isten ijesztő dolgokat kér, de ezek mind lehetőségek, amelyekkel élhetünk. Ha nem élünk vele, kimaradunk dolgokból. Anániás történetén keresztül láthatjuk, hogy ez egyben egyfajta hitmérő is, amelyhez ha engedelmesség és bizalom társul, akkor lelki növekedésünket szolgálhatja.
De, mi gyakran úgy teszünk, ahogy Cseri Kálmán mondja: „Értelmünk ítélőszéke elé visszük a dolgokat”.

Tépelődés-bizalmatlanság-harag:

Gondoljunk Jónásra, aki átgondolta, hogy valóban megéri-e teljesíteni a látomást, végül nem akart Ninivébe menni, a feladat elől ellentétes irányba, a távoli Tarzisba akart menekülni. És jött a vihar!

Lelki vihar típusok:

  1. Érthetetlen vihar – jön, és kínoz, soha nem értjük meg miért kaptuk
  2. Kijózanító vihar – engedetlenség miatt (Jób és a süllyedő hajó)
  3. Tanító vihar – engedelmesség alatt (tanítványok a viharban, Jézus mondta, hogy szálljanak be a hajóba)

Mindhármat le tudja csendesíteni Jézus. De, ha Jézus ott van, a hajó nem süllyed el, csupán mindketten vizesek lesztek. Bízol-e Benne úgy, ahogy Jób mondta: „Ha megöl is engem, akkor is bízom Benne”

Tudod, létezik egy szellemi axióma, amire ritkán gondolunk: ha bízol Istenben, Te is megbízható leszel. Hogy is van ez? – kérdezed magadban. Úgy gondolom, a vihar közben elmenekülni a legkönnyebb, de ott maradni a hullámok között és közben megbízhatóvá válni nagydolog. Ehhez hit és engedelmesség kell. Gondoljunk csak Jézusra és a pusztai megkísértésre, nem szaladt el, hanem ott maradt, és harcolt. De, van még egy fontos momentum ezzel kapcsolatosan, ugyanis Ő meg is élte az Igét, nem csak idézte. Tudom, mi leginkább elfutunk a viharok előtt/alatt, mert ez az emberi természetünk. De Isten Jézus által bizalmat előlegezett meg nekünk, a kapott bizalom pedig képes megváltoztatni! Legyen ebben példakép Péter, aki nem fejmosást kapott, hanem lábmosást, és a gyáva tanítványból erős apostol lett.

Lombos Andrea

Tik-tak, tik-tak, nemsoká megállunk Alkotónk előtt

Ha az Evangélium igaz, akkor az örökkévalósághoz képest nagyon nagyon rövid ideig vagyunk itt a Földön, és ebben a rövid időben kell betöltenünk küldetésünket. Visszanézve kár és szemét lesz az az idő, amit ennek rovására mással töltöttünk. Küldetésünk pedig Krisztus szeretetével szeretni, Krisztus tanítványaivá válni és tenni másokat. „Minden lehetőségből hozd ki a legtöbbet!” (Ef 5.16 – MSG) Mostanában rövid idő alatt elolvastam János, Péter és Jakab leveleit. Jánosról tudtam, hogy a „szeretet apostola”, de megdöbbentem azon, hogy gyakorlatilag mindhárman azok! Sőt, Pál leveleit olvasva, mintha ő is csak erről beszélne. Mintha az idősödő apostolok már egyre tisztább szemekkel látnák, hogy az idő nagyon rövid. Szeress, amíg tudsz, mindent beleadva. Ne fogd vissza magad, nincs sok hátra, addig kell beletenni, amit csak lehet.

Képzeljük őket magunk elé, ahogy csontos ujjaikkal írtak, vagy rekedt hangjukon diktálták a sorokat. A sok-sok téma közt mindig újra visszatértek ahhoz, hogy „és a legfontosabbat ne feledjétek! Szeressétek egymást” Nézzük meg, mit mondtak ők, engedjük, hogy mélyen átjárjon!

Pál:
Titeket maga Isten tanított meg arra, hogy szeressétek egymást. (I. Thessz. 4.9)

Aki szereti embertársát, az eleget tett a törvény követeléseinek. (Róm. 13.8)

Isteni szeretettel viseljétek el egymást! (Ef. 4.2)

Hozzátok összhangba egymással gondolkozásotokat, és ugyanazzal az isteni szeretettel szeressétek egymást! (Fil. 2.2)

Azért küzdök, hogy mindannyian felbátorodjanak, és hogy az isteni szeretet kösse össze őket. (Kol. 2.2)

Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. (Kol. 3.14)

Azért imádkozom, hogy egyre jobban növekedjen bennetek az isteni szeretet, és ezzel együtt az igazság ismerete és mindenféle megértés. (Fil. 1.9)
Jakab:
Úgy szeresd a másik embert, mint saját magadat! Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek. Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten törvénye ellen vétkeztek. (Jak. 2.8-9)

Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. (Jak 1.12)
Péter:
Éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! (I. Pét. 1.22) 

Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak. (I. Pét. 4.8) 

Isten családjában, minden testvéreteket szeressétek! (I. Pét. 2.17)
János:
Istent még soha senki nem látta, de ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk. (I. Ján. 4.12) 

Kedveseim, Isten szeretetével kell szeretnünk egymást, mert ez a szeretet Istentől származik. Aki így szeret, az mind Istentől született, és ismeri Istent. (I. Ján 4.7)
Júdás:
Maradjatok meg Isten szeretetében! (Júd. 1.21)

És akitől ők mind tanulták, hogy mi a szeretet, Jézus:

Ezt parancsolom nektek: ti is úgy szeressétek egymást, azzal az isteni szeretettel, ahogyan én titeket! (Ján. 15.12)

Balogh Piroska

Átírt tervek

„Terveidet a szíved készíti, de lépteidet az Örökkévaló irányítja” Péld. 16:9

– szólt hozzám az Ige, azon a reggelen, amikor tudatosult bennem, hogy áthúzhatom az elkövetkező hetek, hónapok, a nyár terveinek izgalmasabb részeit a határidőnaplómban.

Nem olyan eget rengető dolog, de az én kis világomat azért megmozgatta. Talán azért is, mert az utóbbi időben kényeztetett a mennyei Atya. Nem mondom, hogy mindig mindent megkaptunk, amikor és ahogy akartunk. Voltak várakozással teli évek, gyógyulásra, gyermekre, imameghallgatásra… nehéz, húzós, botorkálós, útkeresős időszakok, és tudom, lesznek még. De az elmúlt időszakban elborított Isten jóságos szeretetével. Imádkoztunk, terveztünk és többnyire megvalósultak az elképzeléseink.

Most másképp alakult. Visszapillantva látom, ahogy Isten készítette a szívem arra, hogy ne ijedjek meg, ne csüggedjek el, hanem bízzak az Ő szeretetében bármi is jön.

Az egész csak apróságokkal kezdődött. Meghibásodott az autóban valami. Az autópályán egy alagútban adta meg magát, megbénítva ezzel egy egész autópálya forgalmát. Még jó, hogy egyedül volt vele a férjem. Nagyon nehézkesen oldódott meg az „intelligens” probléma, aminek az igazi okát most sem lehet tudni biztosan.

Székelyföldön voltam a gyerekekkel, dédmamáztunk, nagymamáztunk, unokatesóztunk, barátnőkkel találkoztunk és úgy terveztük, hogy értünk jön a férjem majd és egy hetet együtt töltünk el ott. De az autó már harmadjára került vissza a szervizbe és nem lehetett elindulni vele. Hiányzott nekünk apa, de elfogadtuk, hogy most ez van, valahogy hazabuszozunk.

Aztán volt egy csodaszép napunk. Nagyon nagy ajándék volt, hogy a lányunk a Hargitai Keresztyén Táborban részt vehetett a zene-héten. Ennek lezárása volt egy koncert, ahol belekóstolhattunk az egész hét élményeibe. A telefonom egész nap a táskámban volt, eszembe sem jutott ránézni. Annyi régen látott drága arc jött velem szembe, hogy csak a hazaúton kaptam elő, hogy meséljek a férjemnek, aki kimaradt ebből a sok szépből. S meglepetten láttam, hogy rá nem jellemző módon már többször is keresett, írt, hogy mielőbb hívjam fel.

Megsérült. A térdében elszakadt egy oldalszalag és a keresztszalag is. Műteni kell. Hosszadalmas gyógyulási folyamat vár rá, sok hét, több hónap mozgáskorlátozottság, rehabilitáció.

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” Zsoltárok 112:7

Olyan sokszor megvallottam ezt az igét az elmúlt néhány évben. És Isten meggyógyította, megoldotta bennem a beteges nyugtalanságot, rettegést a férjem, gyermekeim testi épségéért, s tanított bízni a fölösleges aggodalom helyett.

„Ha bíztok bennem, és nem aggódtok, ha belső békéteket és nyugalmatokat megőrzitek, erőt adok nektek.” Ézsaiás 30 : 13b

Isten békessége árasztott el. Lépteinket az Örökkévaló irányítja. Biztonság, nyugalom.  Bámultam a határidőnaplómat. Közös tengerparti nyaralás a férjem testvéreivel és családjaikkal, mennyire készültünk, vágytunk erre. Kirándulások, utazások, találkozások…

Keseregni ezen ebben a helyzetben nevetséges lett volna, de erős megtapasztalás volt ez arról, hogy nem arra megyek, amerre akarok. Hogy Isten most átírja a terveinket. És ez felszabadít. Nem gondolom, hogy Ő szervezi a baleseteket, de megvallom az Ige szavaival:

Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott. Róma 8 28 EFO

Vannak, akik kérdéseket tesznek fel. Miért kellett így megsérülnie? Miért sportolt? Miért volt éppen ott? Miért engedte meg Isten?

Fel lehet tenni ezeket a kérdéseket, válasz is érkezhet rájuk, de én úgy döntöttem, hogy nem kérdezek.

„ Véges nézi a végtelent, találgatja, hogy mit jelent…” énekli Ákos.

Vannak ennél nagyobb, jóval fájdalmasabb kérdések, és Isten még azokra sem tartozik magyarázattal. Tudom a határainkat, emberek vagyunk, végesek, miért kellene, miért tudnánk megmagyarázni, megérteni mindent? Az a dolgunk, hogy bízzunk. Hogy kapaszkodjunk Istenbe. Gyökereket eresszünk a nehéz időkben egyre mélyebbre, a folyóig a repedezett víztartók helyett. Hallótávolságban lenni Tőle, hogy szólhasson a nehézségeken keresztül.

„Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.” Zsoltárok 34:20

Ez volt a másik ige, ami mélyen a tudatomba vésődött a sérülést megelőző időszakban. Egy vasárnap délelőtt hallottam, aztán nem ment ki a fejemből. Érhetnek váratlan dolgok, de ha Benne vagyok elrejtve, nem leszek felkészületlen. A Vele való kapcsolat készít fel és vezet át mindenen.

Isten és köztem nem üzleti kapcsolat van. Nem ígérte meg, hogy cserébe, mert hiszek, keresem Őt, mert életemet próbálom az Ő igéjéhez igazítani, Ő maximálisan megóv engem és az enyéimet minden bajtól és kellemetlenségtől. Hogy csak napfény és virágoskert lesz az élet.

De azt megígérte, hogy semmi, de semmi nem fog az Ő szeretetétől elválasztani, és hogy minden nap velünk lesz, egészen, amíg a világ el nem múlik.

Annyi jót átvettem az Úrtól amióta kapcsolatban vagyok vele. Nem kell számolgassam, tudom, hogy sokkal több volt, mint nehézségből, problémából. (Ó, pedig utólag az utóbbiak vitték a szívem olyan közel az én mennyei apukámhoz!)

Nem mondom, hogy ujjongó örömmel, de kinyújtom a kezem azokért az áldásokért, amelyek most éppen nehéz idők csomagolópapírjában érkeztek. S tanulom még inkább imádni szeretni, szolgálni Istent Önmagáért.

 Pápai Márta Zsófia

 

Fejlődés az engedelmességben

„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Filippi 2:5-11

Ha azon gondolkodom, hogy mi volt Jézus legnagyobb erénye, mindig az engedelmességére csodálkozom rá. Mi is az engedelmesség? Azt hiszem az, amikor gondolkodásmódomban egyetértek Istennel, és ez a cselekedeteimben is megnyilvánul. De hol kezdődik az engedelmesség? – Az engedelmesség egy szívbéli állapot, és csak ez után jön a gondolkodás és cselekedet összefonódása. Ez ellen az óemberünk ellenkezik, de a bennünk lakó Szentlélek vágyja az engedelmességet. És itt jönnek a kifogások, mert annyi-annyi minden megnehezíti az engedelmességet! Nagymértékben befolyásol a környezet, a kor adta lehetőségek, kihívások. Úgy gondolom, hogy ragaszkodnunk kell az engedelmességhez, és ugyanakkor jól kell kezeljük az aktuális világot. Érdekes megfigyelés, hogy ahol sok a szenvedés, nagy a nyomás, ott nincs kifogás az engedelmességre. Akkor kérdezhetnénk, hogy mi a baj a mai csatatérrel?

  1. Posztmodern: ez egy olyan szemüveg, amelyen keresztül magyaráznak és választ keresnek azok az emberek, akik mindenben csalódtak. Ezért minden relatív, az élet értelme, hogy jól érezzem magam, és az a jó, ami nekem jó. Itt megállnék egy percet, mert úgy gondolom, hogy keresztényként nagyon csúszós talajra érkeztünk. Hadd mondjak egy példát: ha a munkahelyeden el kezdesz mesélni Jézusról, és a megtapasztalásaidról, könnyen lehet, hogy lesz olyan személy, aki fellelkesedve, bólogat, hogy ez milyen jó … neked ez beválik, tehát ez neked jó. Csak az a gond, hogy nagyon nehéz ezzel mit kezdeni, mert az is jó, ha Buddhában hiszel, és az is jó, ha Krisztusban. És ezért válik nagyon fontossá, hogy hiteles keresztények legyünk ebben a posztmodern korban.
  2. X-Y-Z generáció: erről biztosan rengeteget hallottatok, én csak azt emelném ki, hogy ha a három generáció digitális világhoz való jellemzőjét vizsgálnánk, akkor azt látnák, hogy vannak, akik tudatlanok, akik vacillálnak, és akik kapcsolódni vágynak. Három típusú embert képzelhetünk magunk elé, de mindegyikük emberi kapcsolatait felhígította a számítástechnika.

Azért írtam ezekről néhány sort, mert úgy látom, hogy gondolkodásmódunkra, életünkre nagy hatással van az, hogy posztmodern korban élő X-Y-Z generáció vagyunk. Ahhoz, hogy jól engedelmeskedjünk Istennek, értenünk kell a körülöttünk lévő világot, mert a kor adottságait a Sátán is próbálja kihasználni. Közben ne tévesszük szem előtt, hogy az engedelmesség célja az, hogy egyre jobban ismerjük meg Őt, és ismertessük meg Őt.

Gyakorlati tippek arra, hogyan növekedhetsz az engedelmességben:

  1. Engedelmesség a saját javadra:
  • Tudd, hogy ki vagy (Isten Igéje alapján)
  • Támaszkodj tapasztaltabb hívőkre, akik példák
  • Tölts elég időt Istennel
  1. Engedelmesség mások javára:
  • Legyél és maradj kapcsolati ember
  • Legyél és maradj közösségi ember

Csak arra szeretnélek bátorítani, hogy építs igazi kapcsolatokat a világgal, hogy megoszthasd Jézust. Ne engedj az elszigetelődés kísértésének, hanem mutass igazi érdeklődést, hogy igazi válaszokat adhass igazi kérdésekre. Az engedelmesség legnagyobb célja: kapcsolódni az emberekkel, és összekapcsolni őket Jézussal.

Lombos Andrea

Hogyan váljak meg a bűneimtől?

Kedves Olvasó!

Egy imakéréssel fordulok hozzád. Életem eddigi legnehezebb időszakában vagyok, és ebből keresem a kiutat. Hogy jobban megértsd, írok pár sort magamról, leginkább a lelki állapotomról fogsz többet megtudni. Az Istennel való kapcsolatom és az Istenbe vetett hitem ingadozó, sokszor úgy érzem, hogy az Úr nem szeret engem és megfeledkezett rólam! Az imáimra nem kapok választ, nem tudom hogyan beszéljek Őhozzá. A gondolataim szerint ez azért van, legalább is azért érzem így, mert előfordult már, hogy csak a bajban fordultam Istenhez, olyan ígéreteket tettem, amiket nem tartottam be, nem tudok ellenállni a kísértésnek, gyakran bűnbe esek és hagyom a gonosznak, hogy befolyásolja a gondolataimat, és az ő akarata szerint cselekszem. Itt, ahol élek, nincs lehetőségem gyülekezetbe járni, és olyan hívő emberek segítségét kérni, akik megértenek engem. Vágyom az Úr közelségére, de nem tudom hogyan váljak meg bűneimtől?! Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy imádkozol értem.

Napi 15 perc?

„Sok keresztény családban felnövő fiatal érzi úgy, hogy az egész kereszténység sokkal unalmasabb, mint a világ. Unalmas a bibliaolvasás, nem lehet érteni belőle semmit, a plafonnak imádkozni nincs értelme, a dicséretek és az istentiszteletek pedig olyan egysíkúak. Miért gondolja ezt sok fiatal? Valóban így van?”

Kedves olvasóm! A június 26-i, Budapesti Hit Rádióban elhangzott sorokat olvashattad. Én nem ilyen háttérből származom, de ennek ellenére időnként, mintha olyan nehéz lenne elő venni a Bibliát. Mivel, már többször olvastam, többnyire tudom a történetek végkifejlettét, és ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy felszínesen olvassam a kijelölt részeket. Máskor pedig, egy adott résznél refrénszerűen ugyanaz az üzenet jut eszembe, hiába erőlködöm.

„Kedves Ürömvölgyi öcsém!

Azoknak az embereknek, akik közt védenced forgolódik, az a tulajdonképpeni bajuk, hogy „csak” keresztények.

(Részlet C. S. Lewis Csűrcsavar levelei c. könyvéből)”

Csak emberek vagyunk, akik néha, csak keresztények, mert a saját természetünkkel szembeni viaskodásunk gyakran felemészti azt az energiát, amivel örvendezhetnénk az életünk kincseinek.

Az, hogy kik is vagyunk igazán, legjobban a csendességeinkben tükröződik. Mindig új üzenetet szeretnénk? Valamit, ami megmozgatja a földet? Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy egy könyvet olvassunk, hanem az, hogy egy kapcsolatot ápoljunk, vagy teremtsünk. De, mit mond Isten?

„Aki ismeri az én parancsaimat és megtartja azokat, az szeret engem.” János 14:21

Különös erőlködés nélkül is, a kapcsolat ismeretet szül. De, a hétköznapjaink tele vannak futó kapcsolatokkal, hiszen a sok elvárás, a családi élet, vagy természeti adottság miatt, többnyire felhígulnak a barátságaink. Miért? Mert nincs időnk leülni, beszélgetni… Minden kapcsolatápolás lényege az, hogy időt szánunk az érintett személyre. Így van ez Istennel is, egy kis különbséggel: Neki mindig van ideje Rád! Neked napi hány perced van Rá?

Szokták mondani, hogy: valamit-valamiért. Ha azt szeretnéd, hogy jó kapcsolatod legyen Istennel, akkor szánj időt rá. Ha sok a tennivalód, ne a csendességeiden spórolj.

„Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy …” Részlet a Jelenések könyvéből 2:19

Ezeket a sorokat Isten a gyülekezeteknek címezte, de az, hogy „tudom a te dolgaidat” igaz rád is és rám is.

Néhány szó a Bibliaolvasás csapdáiról:

  1. Prekoncepció: minden felekezetnek, irányzatnak, de gyakran nekünk is meg vannak a hangsúlyaink. Jártál már úgy, hogy két mondat után tudtad, hogy ennek a történetnek mi a mondanivalója?
  2. Kiragadni valamit: szeretnél választ kapni egy kérdésre? pillanatok alatt meglátod azt a mondatot, amit szeretnél hallani…
  3. Amikor a Személyt nem látom, csak a történéseket: intellektuális megközelítésben szoktál olvasni mindent? A Biblia valóban érdekes-összetett könyv, de minden sorában ott van az, Aki a legjobban szeret téged. Kár lenne ezt nem meglátni.
  4. A nap végén, fáradtan menni be a belső szobába: fizikai körülmények, saját állapotunk elengedhetetlenül fontos.
  5. Kattogás: amikor nem tudod lecsendesíteni az elmédet. Pl: közben mosol, és fél füllel hallgatod, ahogy a gép centrifugál, majd azon kezdesz gondolkodni, hogy mennyi van még hátra a mosásból….

Nem szándékozom az összest felsorolni, de szeretném kiemelni, hogy ezek csak akadályok, nem legyőzhetetlenek.

„… a faott maradahová dől.” Részlet a Prédikátor könyvéből 11:3

Ne feledd, változásokat csak a földi életben lehet elérni. Ne engedd, hogy a saját célkitűzéseid fontosabbak legyenek, mint az Istennel való kapcsolatod ápolása.

 

Lombos Andrea

Reggel a tónál

„amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret.“ János evangéliuma 21:9

Hogy milyen érzés lehetett megtagadni a mindenkinél jobban szeretett Mestert, majd keserves sírásra fakadni, mikor megszólalt hajnalban a főpap udvarán a kakas, nem tudom. S azt sem, milyen lehetett egész éjszakán át mindhiába halászni, majd reggel csalódottan és fáradtan hajózni a part felé. Nem tudom, milyen lehetett rájönni arra: nem vagyok jó tanítványnak, és nem vagyok jó halásznak sem már.

Ilyen egetrengető dolgok velem mostanában nem történnek, magasság nem szédít, mélység nem rémít. Én csak úgy vagyok. Teszem a dolgom, reggel felkelek, majd megyek-megyek, ameddig csak tudok és kell. De közben hiányzom saját magamnak. Hiányzik szemeimből a csillogás, szívemből a tűz, hosszasan csiszolgatott szép mondataim, s a mindennapok öröme, ami annyira jellemző rám amúgy. Megfáradnak a legkülönbek is, hát még én. Bánt, hogy üres vagyok. Bánt, hogy úgy érzem, nem tudok adni semmit a világnak.

Ha már adni nem tudok, abból élek, amit kapok. Megszoktam, hogy hajnalok hajnalán keljek, mindenkinél jóval korábban, s hogy még mielőtt elindulna a nap, az evangéliumokat olvassam. Nem csak kenyérrel él az ember, és én tudom, hogy valamilyen nem egészen érthető módon, de ezekből a hajnali olvasásokból élek, és színtiszta kegyelemből.

Néha visszaolvasom a naplómat, s egy majdnem egy évvel ezelőtt írt versből úgy látom, átéltem már majdnem ugyanezt, majdnem ugyanígy. Ezért nem félek, és nem is bántom magam, hogy miért nem tudok most túláradóbb lenni. Inkább egyszerűen csak odaülök minden reggel így, ahogy vagyok a tó partjára, ahol mindig éppen készülőben a parázson sült kenyér s hozzá a hal. Az én kezem üres, de Isten keze mindig tele van, s az Ő reggelizőasztalánál mindenkinek jut hely.

„megállsz konyhám ajtajában míg odakint felkel a Nap
nagyot nézek: itt vagy, nekidőlve lazán a félfának
meg sem fésülködtem még ma, a kávét főzöm éppen
előveszek két kis csészét, egyet neked, egyet nekem

szelsz két karéj kenyeret, illatoznak a pirítóban
feltalálod magad, látom, a huszonegyedik században
szótlanul mosolygok rád, könnyeim befelé folynak
üljünk le megpihenni partján e feneketlen tónak

“gyere, egyél”- ülsz asztalhoz, viszem a csészéket, kávét
míg keverem a kockacukrot, felolvasod a reggeli igét
nem kérdem, ki vagy. tudom. eljöttél s ez meglepett.
mielőtt munkába indulok, hálát adsz még, és megtöröd a kenyeret“

(2016. augusztus 18.)

Prodán Márta